All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

Fizetett nászút, pénzadomány és dedikált ágynemű a vendégszobában - így segítette a legnagyobb magyar mecénás a költőket

Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.

Cikkeink

Az utolsó budai pasa, aki a keresztény sereg tiszteletét is kivívta
Az utolsó budai pasa, aki a keresztény sereg tiszteletét is kivívta

1686-ban, Buda visszafoglalásakor a keresztény seregek utolsó, nagy általános rohamában vesztette életét az első vonalakban harcoló Abdi pasa, aki kijelentette, hogy inkább meghal, ha nem tudja megvédeni a várat az ostromló sereg ellen. Ezzel kivívta az ellenség elismerését is.

Mesterségük a címer: Ma 140 éve alakult meg a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság
Mesterségük a címer: Ma 140 éve alakult meg a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság

A címertannal és családfa-kutatással foglalkozó társaságot 1883. február 25-én alapították és a két világháború között élte fénykorát. A kommunista érába nem illettek bele a történelem segédtudományainak ezen területei a marxista történettudományba, így már a Rákosi-korszakban betiltották a Társaság működését, azonban történészek és levéltárosok kezdeményezésére, Dr. Kállay István történész-levéltáros vezetésével 1983-ban a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság újraalakult.

Erről mesél az Úri utca 45.
Erről mesél az Úri utca 45.

Az Úri utcában több ország diplomáciai képviseletét is megtaláljuk. Sőt, van egy olyan is, amelyik ebből a szempontból már „nyugdíjas”, hiszen a hajdan volt nagykövetség azóta már Pestre költözött. Ez az épület egy olyan család birtokába került a 20. század első harmadában, amelynek titkos receptúra alapján készült termékeit ma is előszeretettel fogyasztják a magyarok.

Történelem, történetek, történések - Már podcasten is követhetjük a Budavári Palotanegyed legfrissebb híreit
Történelem, történetek, történések - Már podcasten is követhetjük a Budavári Palotanegyed legfrissebb híreit

Új platformon, népszerű magyar rádióssal erősít a Budavári Palotanegyed. A Budavári Percekben a népszerű rádiós, a Hepi Endreként is ismert Lukács Zsolt kalauzolja a hallgatókat a megújuló városrész kulisszái mögé, és mutatja az utat a kulturális és turisztikai programkínálatban.

580 éve született Mátyás, az igazságos
580 éve született Mátyás, az igazságos

Hogyan és miként kötődtek a Hunyadiak Budához? Mi volt a szerepe Hunyadi János, László és Mátyás életében a Budai Várnak? Tényleg a Duna jegén választották királlyá a fiatal Mátyást? Volt-e Budán kutyavásár? Cikkünkben mindezen kérdésekre megadjuk a választ. Cikkünk apropója pedig igazán ünnepi, hiszen 1443. február 23-án, éppen 580 éve született Hunyadi Mátyás.

Mit vesztettünk Mohácsnál? – a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán jártunk
Mit vesztettünk Mohácsnál? – a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán jártunk

Az 1526. évi török hadjáratról és annak következményeiről szóló előadást a téma legkiválóbb szakértője, Dr. Fodor Pál, Széchenyi-díjas történész, turkológus, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának címzetes főigazgatója, a Történettudományi Intézet kutatóprofesszora tartotta a budavári Szent István Kávéházban.

100 éves az Országos Levéltár központi épülete
100 éves az Országos Levéltár központi épülete

100 éves a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főépülete. A Budai Vár északi részén, a Bécsi kapu tér 2-4 szám alatt található épületet 110 évvel ezelőtt kezdték el építeni Pecz Samu tervei alapján, majd az I. világháború miatt elhúzódó beruházás Klebersberg Kuno kultuszminiszter hathatós közbenjárása után fejeződött be.

A Budai Várat is érinti majd az atlétikai vb maratoni versenye
A Budai Várat is érinti majd az atlétikai vb maratoni versenye

A szervezők várakozásai szerint az augusztusi atlétikai világbajnokságon az élő televíziós közvetítés jóvoltából – a Giro d’Italia tavalyi, Budapesten megrendezett szakaszához hasonlóan – tízmilliók gyönyörködhetnek majd a Vár, és természetesen a főváros más, ikonikus részeinek látványában.

"Budán könnyebben lélegeztem" – 1989-ben ezen a napon köszönt el az élettől Márai Sándor
"Budán könnyebben lélegeztem" – 1989-ben ezen a napon köszönt el az élettől Márai Sándor

Az egész világot körbejárta kényszerűségből, de világpolgárként is mindig ide, a Vár alatti gesztenyefákhoz, a Mikó utcába vágyott szívével vissza. "A Várban született ember örökké érzi, hogy nem pesti, még csak nem is budai származású; afféle területen kívüliségi előjogokkal éli várbeli életét" – írta egy helyütt. A XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írója 1989-ben ezen a napon vetett véget életének a kaliforniai San Diegóban. Írásunkkal rá emlékezünk.

A költészet napján rajtolt el a KorKép Feszt a Budavári Palotanegyedben
A költészet napján rajtolt el a KorKép Feszt a Budavári Palotanegyedben

A szervezők a rendezvénysorozat segítségével szeretnék reflektorfénybe helyezni a kezdő filmeseket és úgy egyébként a filmes szakmát. A beszélgetős, filmnézős, szakmázós, ismerkedős esemény nyitóállomásán többek között bemutatkoztak a hiánypótló kezdeményezést megvalósító szervezők is. De a magyar költészet napja alkalmából egy különleges dalszöveg verselő blokkal is készültek a szervezők, ahol Gazdik Kati, Lakatos Leonetta és Varga Rókus előadásában hallgathatta az értő közönség a magyar könnyűzenei gyöngyszemeket picit másképp.

„Nem falragaszok, hanem igazi remekművek” - az év legjobb kiállításán jártunk az MNG-ben
„Nem falragaszok, hanem igazi remekművek” - az év legjobb kiállításán jártunk az MNG-ben

Túlzás nélkül állítjuk, hogy a Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállítása feltehetően az egész 2025. év legnagyszerűbb magyar képzőművészeti kiállítása lesz. A századforduló Magyarországa hazánk egyik legsikeresebb korszaka volt, a Monarchia „második fővárosaként”, a Bécshez rohamléptekkel felfejlődő, s az egyhangú osztrák városnál jóval izgalmasabb, sokszínűbb Budapest - egy kis túlzással élve - hasonlóan eleven, nyüzsgő, s élettel telt világvárossá lett, mint Berlin, Párizs vagy éppen New York. Nos, e büszke korszak kicsúcsosodása volt a képzőművészetekben a magyar népi kultúrát még gyökereiben őrző, de már az európai kulturális vérkeringésbe bekapcsolódó és onnan merítő magyar szecesszió. A plakátokon, tárgyakon bemutatott kiállítás bennünket lenyűgözött.

Budai Borszalon: Szörényi-borkóstoló a Budai Várban
Budai Borszalon: Szörényi-borkóstoló a Budai Várban

A Budai Borszalon soron következő gasztronómiai kalandján Szörényi Leventét és fia, Szörényi Örs borait kóstolhatjuk meg. A 2025. április 25-én, pénteken este hét órára meghirdetett borkóstoló ezúttal is a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb helyén, a a Karakas Pasa Tornyában található Pasha Caféban kerül megrendezésre.

Márai 125 – egy hamisítatlan kávéházi irodalmi estre invitálunk a Budai Várba
Márai 125 – egy hamisítatlan kávéházi irodalmi estre invitálunk a Budai Várba

Idén, a magyar költészet napján két jubileumot is ünneplünk majd, az egyik a XX. század egyik legjelentősebb magyar költőjének, József Attila születésének 120 évfordulója lesz, a másik pedig a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulója, ugyanis mindkét géniuszunk, öt év eltéréssel ugyan, de április 11-én született. Április 8-án, 18 órától egy különleges irodalmi programra invitáljuk olvasóinkat, ahol fiatal művészek fogják kedvenc Márai-idézeteiket előadni 125 percen keresztül a Budavári Palotanegyedben található Pasha Caféban. A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Érdemes most biztosítanod a helyed!

Van még néhány helyünk - Már csak hármat kell aludni és indul az első NagyonVár kultúrtörténeti séta a Várnegyedben!
Van még néhány helyünk - Már csak hármat kell aludni és indul az első NagyonVár kultúrtörténeti séta a Várnegyedben!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja majd végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol élt a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el szombaton és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

„Múzeum a város” - sétahétvége a BTM Vármúzeum szervezésében
„Múzeum a város” - sétahétvége a BTM Vármúzeum szervezésében

A BTM Vármúzeum tavaly indította útjára a Múzeum a város című sétahétvégét, amelyet idén újabb sétákkal bővített. Az érdeklődök múzeumi sétavezetőkkel, kutatókkal fedezhetik fel Budapest különböző részeit a 2025. április 12–13-i hétvégén.

Feltárja titkait a Budai Vár nyugati lejtője
Feltárja titkait a Budai Vár nyugati lejtője

A Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Cafe a Nemzeti Hauszmann Program célkitűzéseit szem előtt tartva, valamint kihasználva a Budavári Palotanegyed nyugati oldalának közvetlen kapcsolódását a város lakóövezetéhez, a hazai közönség számára is elérhető, vonzó célponttá kíván válni. Erről is szó esett szerdán, a Vár új ékkövének sajtóeseményén.

Balaton, Bordeaux és a Budai Vár
Balaton, Bordeaux és a Budai Vár

A Savoyai Terasz Facebook-oldalán találtunk rá az eseményre, amely a Balatoni Borászok Budán című ingyenes rendezvénysorozatot népszerűsítette. A program izgalmasnak ígérkezett, hiszen a Balatonfüred–Csopaki Történelmi Borvidék borászatai közül a nemzetközi díjaival valóban kiemelkedik Söptei Zsolt, a csopaki Söptei Pincészet vezetője. Elmentünk és nem csalódtunk.

Nyárköszöntő termelői piac a Tabán legöregebb házának kertjében
Nyárköszöntő termelői piac a Tabán legöregebb házának kertjében

Itt a jó idő, a Czakó kert is kinyitott, ami azt is jelenti, hogy ismét rendszeresen várják termelői piaccal a látogatókat a Tigris utca 62-ben. Azt nem is kell hosszan ecsetelni, hogy az efféle tevékenységeknek milyen haszna van az inflációval és rossz minőségű élelmiszerekkel terhelt világban.

A Savoyai teraszon mutatta meg a Cseles, hogy mitől olyan cseles
A Savoyai teraszon mutatta meg a Cseles, hogy mitől olyan cseles

A szörpből sose lehet kinőni - állítja Varga Dávid és Marton Bálint, akik szinte pillanatok alatt lepték el az országot ötletükkel, az alkoholos szörppel. Terméküket egyre többen ismerik, de hogy a lendület ne lankadjon, a Budai Várban mutatták meg, mitől is olyan cseles a Cseles.

A Ruszwurm: évszázadok tanúja a Várban
A Ruszwurm: évszázadok tanúja a Várban

A királyi család tagjai, grófok és főhercegek jártak ide. Naponta vásároltak az üzletben reggelit Erzsébet királynénak, aki útravalóul is a Ruszwurm készítményeit vitte magával, ha elutazott Budáról. Az előző évszázadban viszontagságos időket is túlélt a Vár legendás cukrászdája, így nekünk is alkalmunk nyílt rá, hogy kipróbáljuk. Élményeinket történeti áttekintésbe ágyazva tálaljuk.

Hol vár a legjobb pizza a budai Várkerületben?
Hol vár a legjobb pizza a budai Várkerületben?

Ha az embereknek hirtelen fel kell sorolniuk 5 ételt a világkonyhából - amelyek elsőre eszükbe jutnak - akkor a megkérdezettek egy jelentős részénél a felsorolt ételek között szerepel az itáliai konyha remeke, a pizza. Azt nem tudjuk, hogy mikor sütötték az első pizzát a Budai Várban, az viszont biztos, hogy már a középkorban éltek itt aránylag nagy számban olaszok, valamint a törököknek is van egy - az olasz pizzához hasonlító - ételük, amit pidének, illetve lahmacunnak hívnak. Gasztromán-sorozatunk legújabb cikkében megtaláltuk az I.kerület legfinomabb pizzáját.

A modern magyar irodalom legnagyobb esztétája, Schöpflin Aladár
A modern magyar irodalom legnagyobb esztétája, Schöpflin Aladár

Az egyik legjelentősebb magyar kritikus a Felvidék olyan szegletén töltötte gyermekéveit, ahonnan az első olyan falu is mérföldekre volt, ahol valaki meg tudott egyáltalán szólalni magyarul. Mégis Schöpflin Aladár lett a magyar irodalom egyik legnagyobb ismerője, akit a kortársak csak szimplán „a Nyugat Gyulai Páljának” neveztek. Schöpflin Aladár feleségével, Maderspach Irénnel (1891-1977) és gyerekeivel itt élt a Krisztinavárosban, a mai Attila út 79. számú házban laktak. Születésének napján rá emlékezünk.

Tíz csodaszép magyar festmény, amelynek múzsája az ősz
Tíz csodaszép magyar festmény, amelynek múzsája az ősz

Az erdei avar ólomnehéz illata, a színpompás kertekben füstölgő falevelek, a szüreti mulatságok zenéjének távoli moraja és az elmúló élet különleges, andalító hangulata, no meg persze a fákról lehulló sárguló, pirosló és barna falevelek a legnagyobb magyar festőket is megérintették és megihlették.

A magyar zenei élet és a Budai Vár
A magyar zenei élet és a Budai Vár

A Várnegyed a magyar múlt legfontosabb, ma is élő történelmi helyszíne. Már a középkor óta a művészetek központjaként is funkcionált az itt székelő királyi udvar. Így, többek között a magyar zenei életnek is történelmi színtere volt az egykori Vár, illetve a Királyi Palota az egyházi zenétől egészen az operettig. Cikkünkben néhány példán keresztül szeretnénk bemutatni, hogy a magyar zene tényleg millió szállal kötődik a Várhoz.

„Ősz húrja zsong, Jajong, busong A tájon…” – a Várnegyed mélabús költője és az Őszi chanson
„Ősz húrja zsong, Jajong, busong A tájon…” – a Várnegyed mélabús költője és az Őszi chanson

Tóth Árpád (1886-1928), az egyik legnagyobb magyar költő az egykori Werbőczy, ma a Táncsics Mihály utca 13-ban lakott feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányával, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig. Nem véletlenül viseli 1946 óta nevét a Várnegyed délnyugati oldalán, a várfal mellett végighúzódó egykori Bástya sétány.

Az éppen 115 éve született, gyermekmentő budavári lelkészre emlékezünk
Az éppen 115 éve született, gyermekmentő budavári lelkészre emlékezünk

Sztehlo Gábor áldozatos munkásságáról nem lehet elégszer írni és beszélni. Többezer gyermek életét próbálta szívvel-lélekkel, emberséggel boldogabbá tenni egy aljas és embertelen világban. De maradjunk csak a puszta tényeknél: gyermekek ezreit mentette meg. Oldalunkon már többször megemlékeztünk az evangélikus lelkész munkásságáról, de ahányszor csak alkalom adja, mindig meg fogjuk tenni, mert hisszük, hogy az igaz emberekre újra és újra emlékezni kell!

A mai napon született a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István
A mai napon született a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István

Ezen a napon született gróf Széchenyi István, minden idők egyik legnagyobb magyar államférfija és leginnovatívabb magyar politikusa, nem mellesleg a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója, akinek nevéhez számtalan olyan kezdeményezés kapcsolódik, amely ma is jelentős mértékben meghatározza a Budai Vár, illetve egész Budapest látképét. A gróf történelmi jelentőségéről pedig szinte mindent elárul, hogy legkérlelhetetlenebb politikai ellenfele, maga Kossuth Lajos (1802-1894) nevezte elsőként őt „a legnagyobb magyarnak”.

180 éve született a kiváló magyar építész, Kallina Mór
180 éve született a kiváló magyar építész, Kallina Mór

Ő tervezte többek között a Corvin téren álló Budai Vigadó, a Bécsi kapu téren álló Budavári evangélikus templom, illetve a Budavári Palotanegyedben található Honvéd Főparancsnokság, valamint a Honvédelmi Minisztérium épületét is. A cseh származású neves építész 1844. szeptember 20-án született Morvaországban, a választott hazája azonban Magyarország volt.

Árvizek a budai Várhegy körül
Árvizek a budai Várhegy körül

A most megáradt Duna látványa arra készteti a krónikást, hogy legalább röviden összegezze: az elmúlt évszázadok során mikor és hol kellett felmenőinknek szembenéznie a víz hatalmával. A Budai Vár esetében nyilván képtelenség lenne bármilyen árvízről is beszélni, azonban a Várhegy körüli területek számos alkalommal kerültek víz alá; a teljesség igénye és bármiféle tudományos igényesség nélkül ezekről az özönvizekről szól alábbi cikkünk.

A krisztinavárosi festőművész, akit Picasso barbár zseninek nevezett
A krisztinavárosi festőművész, akit Picasso barbár zseninek nevezett

Ide a Déli pályaudvar melletti krisztinavárosi Pálya utcai házba született Novák Vilmos néven 1894-ben, éppen 130 évvel ezelőtt. A család később átköltözött a közeli Pauler utcába, majd az ifjú festő itt a Várdombon található Budai Főreálban, a későbbi Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1912 tavaszán. 1913-ban a lapok már Aba-Novák Vilmos néven említik, mint a Képzőművészeti Főiskola tehetséges növendékét egy kiállítás kapcsán.

Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!
Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!
Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk
Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!
Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában
Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Bréking: Holnaptól folytatódik az idei nyár legmenőbb újdonsága, a Budavári Kertmozi!
Bréking: Holnaptól folytatódik az idei nyár legmenőbb újdonsága, a Budavári Kertmozi!

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Nyugágyba huppanva nézhetünk kultfilmeket a csillagos ég alatt a Várban
Nyugágyba huppanva nézhetünk kultfilmeket a csillagos ég alatt a Várban

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Elindult itt valami, ami hiánypótló – interjú Mirmurral, a fiatalokat a Várba csábító dj-vel
Elindult itt valami, ami hiánypótló – interjú Mirmurral, a fiatalokat a Várba csábító dj-vel

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.

Oktoberfest hangulat májusban? Simán!
Oktoberfest hangulat májusban? Simán!

A Budai Várban kap helyet az első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Nem véletlenül, hiszen az esemény az Oktoberfest Budapest és a Savoyai terasz közös projektje.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.