Az éppen 115 éve született, gyermekmentő budavári lelkészre emlékezünk

Éppen ma 115 éve, 1909. szeptember 25-én született Sztehlo Gábor az akkori I. kerületi Mányoki út 6. szám alatti házban (ma Orlay utca 10.) Édesapja Dr. Sztehlo Aladár (1875–1948) ügyvéd, illetve táblabíró, édesanyja pedig a svájci származású sörgyáros és svájci konzul, Haggenmacher Henrik (1855-1917) lánya, Haggenmacher Márta (1886–1969) volt.

Gyermekként a Deák téri Evangélikus Iskolában kezdett tanulni, amelynek jelentős emancipációs erejéről tanúskodik az adat, amely szerint a kis Gábornak 64 fős osztályából 35 izraelita osztálytársa volt. Később a soproni Dunántúli Ágostai Hitvallású Evangélikus Líceumban tanult teológiát, majd ösztöndíjasként Finnországban ment tanulmányútra.

Raffay Sándor dr. bányakerületi püspök, a Deák-téri templomban szombaton délelőtt avatta lelkészekké Sztehlo Gábor és Lustyik Lajos végzett evangélikus teológusokat. Az avatási szertartáson a püspök mellett Kemény Lajos budapesti espereslelkész és Betegh Sámuel püspöki titkár-lelkész is közreműködött.

- tudósított a Budapesti Hírlap 1932. május 9-én megjelent lapszáma.

Először a Fasori Evangélikus Gyülekezethez került, majd 1935-től Nagytarcsán vállalt lelkészi szolgálatot, majd az evangélikus népfőiskola igazgatója és szervező lelkipásztora lett, 1942-től pedig egyházkerületi missziósként és kórházlelkészként szolgált. 1944-től a Jó Pásztor-szolgálat keretében az üldözött gyermekek megsegítésében vállalt komoly feladatot.

A fiatal lelkész embermentő tevékenységének köszönhetően 1944 tavaszán 1600 üldözött gyermeket sikerült megmentenie. Többek között rejtőzködő zsidó családok otthonaiba tudta elbújtatni a gyermekeket, majd a Nemzetközi Vöröskereszt védelmét is sikerült megszerveznie. A gyerekek felügyeletét diakonisszák és menekült zsidó felnőttek látták el, akik maguk is üldözöttek voltak. A Sztehlo-gyerekek később többségükben Izraelben, Amerikában és Svájcban telepedtek le.

A nyilas hatalomátvétel után veszélyben forgott minden gyermek sorsa, hiszen a razziák idején pincében, padláson kellett bújdokolniuk. Három hónapostól, tizennyolc éves korig, minden rossz helyzetben lévő gyermeket igyekezett megmenteni a lelkész és csapata, akiket hamis papírokkal és névváltoztatással segített. Az 1600 gyermeket külön csoportokra bontva bújtatta Sztehlo, mindig figyelmet fordítva arra, hogy nagyobb tömegekben sosem legyenek együtt. Budapest ostroma után azonban már a Nemzetközi Vöröskereszt nem tudott segíteni, így Sztehloék rettenetes nehéz helyzetbe kerültek.

Dr. Korein Emil visszaemlékezésében olvashatjuk, a História magazin mintegy huszonkilenc évvel ezelőtt megjelent számában, hogy a legnehezebb a gyerekek élelmezésének megoldása volt. Előfordult, hogy két hétig csak szójalevest ehettek, mégis a sanyarú körülmények ellenére elsősorban Sztehlo Gábor fantasztikus pszichológiai, tanári érzékének hatására az otthonokban békés, családias hangulat volt jellemző. Az üldözött gyerekeket több budai helyszínen is rejtegette a lelkész. Több mint kétszáz gyerek húzta meg magát a Pasaréti út 92-ben, majd háromszáz gyermeket Széchenyi Viktor gróf Völgy utca 19. szám alatt található villájában bújtatott. Budapest ostroma alatt előfordult, hogy éjszaka, hullahegyeken átgázolva kellett menekülnie a gyerekekkel az újabb rejtekhelyre. Ebben az időben, a Gellérthegyen, a Bérc utcában is működött egy otthon.

A háború után árván maradt gyermekek számára új otthont és iskolát szervezett. Először a gazdátlan zugligeti Mauthner vadászkastélyt, majd Erzsébet királyné volt nyaralóját, a neoklasszicista Pollack Mihály épületet, a „Csendillát” szerezte meg, s alapította meg Pax gyermekotthont, később Gaudiopolis néven elhíresült intézetet pár száz gyermek számára, vagy ahogyan akkoriban sokan nevezték a „Fiúk Városát”.

1945 és 1950 között sajátos pedagógiai programmal működtette a gyermek-köztársaságot, amelynek lakói közül később több híresség is kikerült, mint például Orbán Ottó, költő, Szilágyi János, riporter, de Molnár Ferenc unokái, a filmrendező Horváth Ádám és az író, tudósító Sárközi Mátyás is gaudiopolisos lakók voltak.

A Budakeszi-út és az Árnyas-út között fekszik Gaudiopolis állama. Területe körülbelül harminc hold. Állampolgárainak száma egyelőre százötven.Az október végi meleg napsütésben Sztehló Gábor nagytiszteletű úr kalauzolja a látogatót és közben Gaudiopolis alkotmányát, szokásait ismerteti a kormány tagjai helyett, akik jelenleg az iskola padjaiban szurkolnak és csak ebédre térnek haza. Százötven gyerek él itt eszmei közösségben. Köztük száztizenhat árva és félárva, akiknek szülei a háborúban, vagy a német haláltáborokban pusztultak el. A többi rászoruló. A legkisebb másféléves, a legnagyobb egyetemi hallgató.

- írja a Kis Újság 1945. október 28-i helyszín riportjának készítője, József Jolán. Amelyben Sztehlo Gábor az újságírói kérdésére elmondja, hogy adományokból tartják fenn magukat.

… a tanulás mellett a mi gyerekeink is dolgoznak, úgy mint otthon, a családban dolgoznának. A kislányok takarítanak, varrogatnak. A fizetésük ezért külön nyelvlecke vagy zeneóra. A fiúk nyíltakat tenyésztenek és segítenek az asztalosműhelyben, meg a cipészműhelyben. Célunk az életre való nevelés. Lássák a gyerekek, hogy a munkának értéke van, érdemes dolgozni. — Sokan irigyelve beszélnek most rólunk, amióta az újságok megírták, hogy Lukács Pál 15 millió pengőt adományozott a gyerekeinknek. Pedig ez, sajnos, egyelőre csak ígéret volt. Panaszra azért nincs okunk. A Nemzetközi Vöröskereszt kiegészíti a kosztot és Kovács György, az amerikai misszió ezredese rendkívül értékes erkölcsi támogatásával segít nekünk. Búcsút veszünk Gaudiopolis, az ideális kis állam apró polgáraitól. Becsukódik mögöttünk a kis birodalom kapuja. A kapun ez a felírás áll: Jó Pásztor Alapítvány gyermektelepei.

Egy másik, 1946-ban megjelent interjúban így mesél a gyermekmentő lelkész:

Van egy csodaügyes, nagy fiam — mondja Sztehlo Gábor — ha bármit tenni kell, raktárakban a kiutalt adományt kiharcolni. — mindig csak őt küldöm. Tizenhat éves, Auschwitzből jött vissza, egy SS-legény mellett volt, a halottakat szállította a krematóriumba...

A gyermekotthon 1950-es államosítása után Sztehlo segédlelkész volt a budavári, kelenföldi, majd a kőbányai gyülekezetben. A Rákosi-korszakban a Bécsi kapu téri evangélikus templomban segédlelkészként hirdette az igét, éppen ott, ahol Ordass Lajos püspököt 1948 szeptemberében koholt vádak alapján letartóztatták és koncepciós per keretében két év fegyházra és öt évnyi hivatalvesztésre ítélték.

Sztehlo Gábor, azonban semmilyen történelmi igazságtalanságot nem viselt el tétlenül. Később a kitelepített családok sorsán próbált könnyíteni. Oldalkocsis motorkerékpárjával a mindenüktől megfosztott családok lelki megsegítésére indult. Egészen 1962-ig vállalt gyermekeket és időseket segítő feladatokat, mígnem az időközben Svájcba emigrált családjának látogatása során szívinfarktust kapott. Az orvosok megmentették az életét, de többet nem utazhatott Magyarországra.

Az 1974-ben bekövetkezett halálakor megjelent nekrológok közül Gaudiopolis egykori lakójának, Sárközi Mátyásnak az Irodalmi Újságban, 1974. augusztus 15-én megjelent mondatai csengtek legszebben és legőszintébben, ezért most tőle idézünk:

Amikor én 1946-ban az intézet lakója lettem, éppen ádáz tüntetés folyt: röpcédulákkal és táblákkal tüntetett Gaudiopolis lakossága. Még a tanítás is elmaradt aznap: „Rákosi tanár úr vágassa le a szakállát!”. A tanár úr engedett a többség nyomásának és frissen növesztett körszakállát leborotválta. A köztársaság békéje helyreállt. Rákosi Zoltán egyike volt az intézet igen nagy százalékban filoszokból álló nevelői karának. Hosszabb-rövidebb ideig nevelősködött Sztehló Gábor irányítása alatt Vargha Balázs, Miklós Róbert, Komár Pál, Deme László és Huszti Mária is. Rákosi Zoltán volt a legizgalmasabb egyéniség, ő indította meg az intézetben — Budapest-szerte nagy feltűnést keltve — az első olyan magyar irodalmi folyóiratot, amelyet kizárólag gyerekek szerkesztettek és írtak. A folyóirat meghökkentően jó verseket közölt a gyerekekről, de később hamvukat vesztették a gyerekzsenik, egyetlenegyből lett csak költő, Orbán Ottóból. 1951-BEN az intézetet államosították, a Fiúk Városa föloszlott, Sztehló Gábortól még a saját frissen épített családi házikóját is elvették, közölvén, hogy ez az intézet javaihoz tartozik. Gaudiopolis lakói azóta meglett férfiakká nőttek fel és szétszóródtak az életben, meg a világban. Kiből pap lett, kiből ávós, voltak, akik életüket veszítették 56-ban, mint szabadságharcosok. Sokan külföldre kerültek, Amerikában egyetemi tanárokká lettek, Bécsben belgyógyászkodnak, Londonban van üzletük, vagy Párizsban filmeznek. Az egyik hajdani növendék a MALÉV-nél pilóta, a másik mesterszakács, a harmadik festőművész. Sztehló Gáborra mindig, mint a legkiválóbb emberek egyikére fognak emlékezni.

‍

Sztehlo Gábort nem sokkal halála előtt, 1972-ben az izraeli kormány Yad Vashem-éremmel tüntette ki. Embersége, az elesettek lankadatlan segítése minden ember számára példaként szolgál. Számunkra is.

‍

‍