Erről mesél az Úri utca 45.
Az Úri utcában több ország diplomáciai képviseletét is megtaláljuk. Sőt, van egy olyan is, amelyik ebből a szempontból már „nyugdíjas”, hiszen a hajdan volt nagykövetség azóta már Pestre költözött. Ez az épület egy olyan család birtokába került a 20. század első harmadában, amelynek titkos receptúra alapján készült termékeit ma is előszeretettel fogyasztják a magyarok.
A Kapisztrán tér felől elindulva, a Magdolna-toronnyal átellenben, az Úri utca 70. szám alatt működik Szudán Kereskedelmi Képviselete. Továbbsétálva, de még ugyanennek a háztömbnek a Lant utca felé eső végében, a 64-66. szám alatt a Német Szövetségi Köztársaság nagykövetség épületéhez érünk, ahonnan már látszik cikkünk központi eleme, az utca túloldalán, a 45. szám alatt álló, lépcsőző homlokzatú épület. A napjainkban szerény méretűnek tekinthető, szépen helyreállított épület helyén korábban állt házaknak nevezetes lakói voltak.
A 14. században itt élt Zsámboki Simon erdélyi alvajda, aki a Zsámbékon 1100 körül letelepedett, francia eredetű nemzetség sarja volt. A 16. században Kanczlyr János budai albíró, a 17. században Schuszter Gáspár üvegmester, tűzszerész, az 1800-as évektől pedig dr. Gvozdanovich Tamás vármegyei törvényszéki elnök és felesége lakott az itt álló épületben.
Az egyemeletes, félköríves kapuval az utca felé nyitó ház két kisebb középkori építményből lett összevonva a 18. században, tömegformája azonban őrzi a középkori elrendezést.
A házat 1932-ben Zwack János likőrgyáros vásárolta meg, 1974-től pedig az épület beilleszkedett az Úri utcai külképviseletek sorába, ugyanis itt működött Törökország nagykövetsége.
Érdekesség, hogy ezáltal a Vár egy kis területe mintegy három évtizedre hivatalosan is török fennhatóság alá került, míg a kirendeltség át nem költözött mai otthonába, a Duna túloldalára, az Andrássy út 123. szám alá.
Napjainkban a régizene értékeinek magyarországi támogatását, valamint a magyar vonatkozású barokk, bécsi klasszikus és kora romantikus repertoár (1630-1830) népszerűsítését céljául kitűző Haydneum működik az épületben.
Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
