„Ősz húrja zsong, Jajong, busong A tájon…” – a Várnegyed mélabús költője és az Őszi chanson
Tóth Árpád (1886-1928), az egyik legnagyobb magyar költő az egykori Werbőczy, ma a Táncsics Mihály utca 13-ban lakott feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányával, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig. Nem véletlenül viseli 1946 óta nevét a Várnegyed délnyugati oldalán, a várfal mellett végighúzódó egykori Bástya sétány.
Tóth Árpád költészetét a szépség, a szépség iránti vágy mellett általában az elégikus, lemondó hangvétel, a borongó, olykor mélabús hangulat jellemezte. Művészetére óriási hatást gyakoroltak a Négyesy-szemináriumokon elsajátított gyakorlatok, a modern filozófiai irányzatok. A lemondás nem állt tőle távol, hiszen állandóan pénzügyi gondokkal küzdött. Nyaralásait, sőt még esküvőjét is a tőle néhány lépésnyire, a Bécsi kapu téren élő mecénás, báró Hatvany Lajos (1880-1961) finanszírozta. Paul Verlaine (1844-1896) Őszi chanson című versének a„Chanson d’automne“-nak többféle fordítását ismerjük, sőt maga Tóth Árpád is két verzióban fordította a verset. Az első 1917-ben jelent meg a Nyugatban, míg a másikat Az Új időkben közölték, mint a költő Örök virágok címmel megjelent műfordításos kötetének versét, amely 1923 nyarán jelent meg. Az első így hangzik:
Őszi chanson
Ősz hegedűl
Szünetlenűl
A tájon
S ont monoton
Bút konokon
És fájón…
S én csüggeteg
Halvány beteg,
Mig éjfél
Zeng, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél…
Oh, múlni már,
Ősz! húllni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél…
A második fordítás, tehát a hat évvel későbbi verzió jóval kiforrottabb, szebb és hatásosabb.
Tóth Árpádról a műfordítóról szólván, egy percre sem feledhetem az eredeti költőt, ő nem mesterségbeli műfordító, kinek a kritika, az irodalomtörténet szállítja az anyagot. Ismerek céhbeli műfordítókat, kik egyszerűen a másoktól megjelölt, írójukra nézve jellemzőnek minősített szép verseket fordítják garmadával. Tóth nem mindig a legreprezentálóbb verseket választja, hanem amelyek egyéniségének, versművészetének leginkább megfelelnek. (…) Mindenesetre vannak darabjai, melyek szinte lehetetlen feladat elé állították. Verlaine Őszi chansona úgy hat nála, mint egy túlságosan befűzött s nehezen lélekző, karcsú, szép nő. De hát melyik magyar fordító vállalkoznék rá, hogy ezt a verset kongeniálisan visszaadja? Tóth Árpád itt is eléri a lehetőség határát…
- írta Vajthó László (1887-1979) a Napkelet hasábjain 1923 júliusában. De nézzék csak:
Őszi chanson
Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.
Ó, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél…
Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.
A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.
Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
