„Ősz húrja zsong, Jajong, busong A tájon…” – a Várnegyed mélabús költője és az Őszi chanson
Tóth Árpád (1886-1928), az egyik legnagyobb magyar költő az egykori Werbőczy, ma a Táncsics Mihály utca 13-ban lakott feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányával, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig. Nem véletlenül viseli 1946 óta nevét a Várnegyed délnyugati oldalán, a várfal mellett végighúzódó egykori Bástya sétány.
Tóth Árpád költészetét a szépség, a szépség iránti vágy mellett általában az elégikus, lemondó hangvétel, a borongó, olykor mélabús hangulat jellemezte. Művészetére óriási hatást gyakoroltak a Négyesy-szemináriumokon elsajátított gyakorlatok, a modern filozófiai irányzatok. A lemondás nem állt tőle távol, hiszen állandóan pénzügyi gondokkal küzdött. Nyaralásait, sőt még esküvőjét is a tőle néhány lépésnyire, a Bécsi kapu téren élő mecénás, báró Hatvany Lajos (1880-1961) finanszírozta. Paul Verlaine (1844-1896) Őszi chanson című versének a„Chanson d’automne“-nak többféle fordítását ismerjük, sőt maga Tóth Árpád is két verzióban fordította a verset. Az első 1917-ben jelent meg a Nyugatban, míg a másikat Az Új időkben közölték, mint a költő Örök virágok címmel megjelent műfordításos kötetének versét, amely 1923 nyarán jelent meg. Az első így hangzik:
Őszi chanson
Ősz hegedűl
Szünetlenűl
A tájon
S ont monoton
Bút konokon
És fájón…
S én csüggeteg
Halvány beteg,
Mig éjfél
Zeng, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél…
Oh, múlni már,
Ősz! húllni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél…
A második fordítás, tehát a hat évvel későbbi verzió jóval kiforrottabb, szebb és hatásosabb.
Tóth Árpádról a műfordítóról szólván, egy percre sem feledhetem az eredeti költőt, ő nem mesterségbeli műfordító, kinek a kritika, az irodalomtörténet szállítja az anyagot. Ismerek céhbeli műfordítókat, kik egyszerűen a másoktól megjelölt, írójukra nézve jellemzőnek minősített szép verseket fordítják garmadával. Tóth nem mindig a legreprezentálóbb verseket választja, hanem amelyek egyéniségének, versművészetének leginkább megfelelnek. (…) Mindenesetre vannak darabjai, melyek szinte lehetetlen feladat elé állították. Verlaine Őszi chansona úgy hat nála, mint egy túlságosan befűzött s nehezen lélekző, karcsú, szép nő. De hát melyik magyar fordító vállalkoznék rá, hogy ezt a verset kongeniálisan visszaadja? Tóth Árpád itt is eléri a lehetőség határát…
- írta Vajthó László (1887-1979) a Napkelet hasábjain 1923 júliusában. De nézzék csak:
Őszi chanson
Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.
Ó, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél…
Tóth Árpád (1886-1928), az egyik legnagyobb magyar költő az egykori Werbőczy, ma a Táncsics Mihály utca 13-ban lakott feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányával, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig. Nem véletlenül viseli 1946 óta nevét a Várnegyed délnyugati oldalán, a várfal mellett végighúzódó egykori Bástya sétány.
Sztehlo Gábor áldozatos munkásságáról nem lehet elégszer írni és beszélni. Többezer gyermek életét próbálta szívvel-lélekkel, emberséggel boldogabbá tenni egy aljas és embertelen világban. De maradjunk csak a puszta tényeknél: gyermekek ezreit mentette meg. Oldalunkon már többször megemlékeztünk az evangélikus lelkész munkásságáról, de ahányszor csak alkalom adja, mindig meg fogjuk tenni, mert hisszük, hogy az igaz emberekre újra és újra emlékezni kell!
Ezen a napon született gróf Széchenyi István, minden idők egyik legnagyobb magyar államférfija és leginnovatívabb magyar politikusa, nem mellesleg a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója, akinek nevéhez számtalan olyan kezdeményezés kapcsolódik, amely ma is jelentős mértékben meghatározza a Budai Vár, illetve egész Budapest látképét. A gróf történelmi jelentőségéről pedig szinte mindent elárul, hogy legkérlelhetetlenebb politikai ellenfele, maga Kossuth Lajos (1802-1894) nevezte elsőként őt „a legnagyobb magyarnak”.