Cikkek tagek alapján:
szeptember
Tíz csodaszép magyar festmény, amelynek múzsája az ősz Az erdei avar ólomnehéz illata, a színpompás kertekben füstölgő falevelek, a szüreti mulatságok zenéjének távoli moraja és az elmúló élet különleges, andalító hangulata, no meg persze a fákról lehulló sárguló, pirosló és barna falevelek a legnagyobb magyar festőket is megérintették és megihlették.
„Ősz húrja zsong, Jajong, busong A tájon…” – a Várnegyed mélabús költője és az Őszi chanson Tóth Árpád (1886-1928), az egyik legnagyobb magyar költő az egykori Werbőczy, ma a Táncsics Mihály utca 13-ban lakott feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányával, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig. Nem véletlenül viseli 1946 óta nevét a Várnegyed délnyugati oldalán, a várfal mellett végighúzódó egykori Bástya sétány.
„Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel! a fák alatt sok csilla, barna ékszer…” – Radnóti őszköszöntője Ilyenkor szeptember elején, amikor a nyári zsibongó balatoni strandolások után az ember a Várhegy parkjaiban csöndesen sétálgat és a szellő fútta lombok között átszűrődő napsugár játékosan bújócskázó, el-elvakító fénye körül színes batikolt spanyolfalként jelennek meg a fák, mint sárgás-barnás-bordós lódenkabátba öltözött idős hölgyek és urak sziluettjei; ilyenkor megébred az ember lelkének legmélyén az örök elmúlást megidéző keserédes hangulat; s az ember szívébe beköszönt az ősz...
„Van benne cukor, ökörnyál, mézszínű napsütés, halálszag, ittas életérzés, hümmögő bölcsesség...” - így írt Márai a szeptemberrőlMárai ezt a mesés, az elmúlást amolyan szemérmes líraisággal elénk hullajtó évszakot is olyan sajátságosan és egyedi ismertetőjegyekkel tudta megrajzolni, mint egy mindenkitől különböző tintával megrajzolt M.S. monogrammal diszitett exlibris vagy tintából mártott ujjlenyomat. S persze szeptember végére gondolva megidézi magában Petőfi csodálatos versét, amiről azt írja, hogy „külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. De van ebben a szeptemberről szóló írásban minden, mint egy szüreti mulatságon vagy egy hangulatos borünnepen. A Mikó utca egykori sztoikus bölcse, szenvtelen lakója elrepít bennünket a japán-kínai bombáitól, mustillatú présházon át a hűvösvölgyi Veronika büféig, majd onnan vissza a fasor felé a régi és fellengzős operarészletekig.
