A magyar zenei élet és a Budai Vár

A középkori udvari zene legjelentősebb helyszíneként a királyi kápolna emelkedett ki. A latinul csak „capella regia” néven emlegetett fogalom nem csak az épületet; hanem Luxemburgi Zsigmond óta magát a királyi udvar ének- és zenekarát is magában foglalta. A jellemzően gregorián énekeket előadó kórus karnagyait a középkortól név szerint ismerjük. Azt is tudjuk, hogy Zsigmond udvarában többször is járt a híres trubadúr, a tiroli származású Oswald von Wolkenstein (1377-1445). Buda és a középkori királyi udvar zenei életének fénykorát azonban Hunyadi Mátyás (1458-1490) uralkodása jelentette.

Buda zenei életét két részre oszthatjuk: egyik az egyházi, illetve udvari kórus, a másik pedig a hangszeres zenészek tevékenysége volt. Az orgonisták valahol a kettő között álltak, hiszen mind a templomi zene, mind a világi zenében alkalmazták őket. A reneszánsz, humanista uralkodó budai udvarában mind az énekes, mind a hangszeres zenei kultúra európai szintű volt. Mátyás király - a Burgundi mellett - udvarát az európai reneszánsz egyik csúcsának tekinthetjük. Felesége, Aragóniai Beatrix magyar királyné (1476-1490) Budavárban saját orgonával és saját kórussal rendelkezett. Az ő meghívására érkezett Budára kora leghíresebb reneszánsz zenésze, lanténekese Pietro Bonó (1417- 1497).

A 15. század utolsó évtizedei az énekes zene egyik nagy korszakát, a vokális polifónia első virágzásának periódusát alkotják. Ekkor az énekes zene nélkülözhetetlen része volt az egyházi és a világi ünnepeknek, egy-egy kórus éneklésének művészi szintje királyi és főúri udvarok igényességének és gazdagságának értékmérőjévé is vált. Mindezek következtében természetes, hogy a kor csaknem valamennyi királyi, fejedelmi és főúri udvarában megkülönböztetett gondossággal törődtek a kórusok alakításával s gazdagításával. (…) Idézzük udvari kórusának egyik méltatóját, Bartolomeo de Maraschit, aki mint pápai követ, fogadásáról szóló jelentésében a következőket írja: „az asztal egyik oldalán őfelsége és a királyné foglaltak helyet, a másikon az erdélyi István vajda, egy igazán jámbor férfiú és a váradi püspök, akit a király és a királyné felette kedvelő Szentséged mélységes tisztelője és szüntelenül hirdeti azt az emberséges fogadtatást, melyben Rómában részesült. A következő oldalon a kegyelmes Ferdinánd király követe és én ültünk. Ezen a vacsorán nem volt hiány különféle énekekben: [a királynak] olyan énekkara van, hogy annál különbet még nem láttam. Előző napon övéinek dicső szokása szerint, kápolnájában ünnepi misét énekeltetett, főpapok és nemesek nagy sokaságának a részvételével. Ha visszatérek, megkísérlem részletezni, mekkora buzgósággal, milyen szertartásokkal végezték azt az oly fényes misét, igazán megszégyenülve kellett belátnom, hogy felülmúltak minket azokban, amik az istentisztelethez és a lélek épüléséhez tartoznak. Egyenesen elképedtem. (...) a Királynak olyan énekkara van, hogy annál különbet még nem láttam, a miénkhez [pápai énekkarhoz] hasonló, a pestisdúlás előtt.

- írta a Magyarország zenetörténete című könyv első kötetében a Zenetörténeti Múzeum egykori igazgatója, Dr. Szekeres Kálmánné Farkas Márta (1938-2017) az Udvari zene, királyi muzsikusok Mátyás korában című általa írt fejezetben.

A Budai Vár török kézre kerülésével ez a korszak ért véget, s a környéken egy kis túlzással csak a müezzin idegen éneke hallatszott egészen Buda 1686. évi visszafoglalásáig.

Azonban a kora-újkorban a magyar arisztokrácia zenepártolása volt jelentős hatással a hazai zenei életre. A hercegi Esterházy-család 1716-ban konkrétan olasz énektársulatot tartott fenn saját maga és vendégeik szórakoztatására. A XVIII. század végén Kismartonban Esterházy Miklós (1765-1833) hercegnek, illetve fiának, Esterházy Pálnak (1786-1866) állandó zenekara volt, melynek élén a Franz Joseph Haydn (1732-1809) játszott. A XIX. század elején elterjedt a zongora, mint hangszer. Így Haydn mellett, Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) és Ludwig van Beethoven (1770-1827) művei Budán is népszerűvé váltak. A Királyi Palota Mária Terézia-szárnyában található trónterem volt a helyszíne 1800. március 8-án az osztrák zeneszerző, Haydn A teremtés című oratóriuma előadásának, amelyet a zeneszerző saját maga vezényelt Alexandra Pavlovna Romanovna (1783-1801), József nádor feleségének meghívására. A zártkörű hangverseny apropóját az újdonsült férj, a szeretett nádor születésnapja adta. A nádor szinte még gyermek felesége - I. Pál orosz cár lánya - sajnos nagyon fiatalon, 17 évesen elhunyt, de nevét és a nagyvonalú zenei esemény emlékét a Savoyai Teraszon ma is emléktábla őrzi. Nem mellesleg az Alkotás út is e koncert okán kapta a nevét.

A másik zenei géniusz, Beethoven 1800. május 7-én szintén fellépett egy koncerthét keretében a Budai Várban. Az egykori Várszínházban, a mai Karmelita épületébe a koncertsorozatot viszont-kedveskedésként maga József nádor rendezte a már említett Haydn-koncert ellentételezéseként felesége tiszteletére. A zeneszerzőt magyar arisztokrata barátja, gróf Brunszvik Ferenc (1777–1849) látta vendégül Budán. Egyes zenetörténészek szerint a német zeneszerző itt, Martonvásáron írta 1806 nyarán az Op. 57 Appassionatát, amit Ferencnek ajánlott. Az viszont biztos, hogy barátságuk mélységét jól mutatja, hogy 1809-ben szintén neki dedikálta az Op. 77 zongorafantáziát is. A XIX. század utolsó harmadában Liszt Ferenc (1811-1886) is többször is adott koncertet a Királyi Palotában, elsősorban a Habsburg-uralkodó, I. Ferenc József (1830-1916) tiszteletére. Az Úri utca 43. számú ház falán 1988 óta emléktábla hirdeti, hogy

A leghűségesebb barát, Augusz Antal gyakran látta vendégül e házban Liszt Ferenc zeneköltőt

Augusz Antal (1807-1878) szekszárdi arisztokrata földbirtokos, alispán és nem mellesleg énekművész volt. Halálakor Liszt így írt barátjáról:

Augusz elvesztése a legfájdalmasabban érint. Az esztergomi mise első előadása óta - több mint húsz éve - lélekben egyek voltunk. S ugyancsak ő volt, aki elhatározásomban, hogy magamat Budapestre kötelezzem, különösen megerősített.

‍

Erkel Ferenc (1810-1893) pedig 1851-1860 között konkrétan itt is élt a Várnegyedben, méghozzá az Úri utca 24. szám alatti Czigler-ház első emeletén, feleségével Adler Adél (1820-1899) zongoratanárral és gyermekeikkel. Tizenkét gyermekük közül öt ide is született. Apósa, a szintén zeneszerző Ádler György (1789-1862) pedig az Úri utcai háztól egy kőhajtásnyira lévő Mátyás-templom karnagya volt. A XIX. századi magyar zenetörténet egyik legkiemelkedőbb alakja feltehetően itt, az Úri utcai házban írta az 1861-ben bemutatott Bánk Bán című című operáját. 1861-ben a pesti oldalon található Magyar utca 1. számú házba költöztek.

‍

Kodály Zoltán (1882-1967) Budavári Te Deum című alkotását pedig csak azért citáljuk ide, hogy bizonyítsuk a Vár és a zene kapcsolata a XX. században is élő volt. Buda töröktől való visszafoglalásának 250. évfordulójára írt darab ősbemutatójára 1936. szeptember 2-án a budavári Mátyás-templomban került sor.

Szóval, ahogyan cikkünk elején írtuk: a magyar zene tényleg millió szállal kötődik a Várhoz. Reméljük, hogy a cikkünkben bemutatott néhány példa minden olvasónkat meg tudta győzni ennek igazáról.

‍