Szeretnéd megtudni, hogy ki volt a valóságban Ulpius Éva és Tamás? Ki fizette Tóth Árpád esküvői számláját? Hol élt a Várnegyedben a két világháború közötti magyar irodalom legnagyobb mecénása? Érdekel, hogy Babits felesége és nevelt lánya miért váltak halálos ellenségekké? Mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán? Hol állt pontosan Kosztolányiék háza? Ki volt Kozmutza Flóra szeretője és a férfit milyen kapcsolat fűzte a nő férjéhez, Illyés Gyulához? Kivel élt Szabó Dezső a budai Várhegyen egy albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei? Nos, ezekre a kérdésekre mind választ fogsz kapni, ha velünk tartasz az első Nagyon Vár kultúrtörténeti sétánkon! Gyere el és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

Igen, 1867-ben éppen ezen a napon, vagyis február 17-én kelt kinevezésében kérte fel magyar miniszterelnöknek I. Ferenc József osztrák császár gróf Andrássy Gyulát, a korábban halálra ítélt, így emigrációba kényszerült magyar politikust. Ezzel gyakorlatilag létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia, mely korszakot - annak államszerkezetére utalva – ma is dualizmusnak nevezzük.

A Vízkereszttől kezdődő farsangi időszak hamvazószerdáig tart. Így 2023-ban a farsangi szezon január 6-án kezdődött és egészen február 23-ig, vagyis jövő csütörtökig tart. Február 19-én, tehát most vasárnap reggel 9 órától farsangi programokkal várják a családokat a Márai Sándor Művelődési Házban.

2023 első nagyszabású Дeva koncertjén a közönség egy különleges koncertműsorra számíthat február 24-én, a Várkert Bazárban. Az új dalok mellett a megszokott Дeva számok is másképp, átdolgozva szólalnak majd meg.

A Várnegyed neves gimnáziumait bemutató filmsorozatunk premierjeként a közel 170 évvel ezelőtti alapítása óta a hazai középfokú oktatás élvonalába tartozó Toldy Ferenc Gimnáziumba kalauzoljuk el a nézőket. Az intézményben oktatók és az itt végzett diákok névsora is patinás, de a gazdag múlt és kulturális örökség mellett tekintélyt parancsol magának az iskola épülete is, amelyet a pincétől a Huszár-toronyig bejártunk.
A Magyar Nemzeti Galéria nagy sikerű Vaszary-kiállítása a művész újonnan előkerült alkotásait mutatja be, melyeket eddig a szakma sem ismert. A 70 művet felvonultató válogatás ugyanakkor betekintést ad a művész életművének szinte minden korszakába. Valentin-napon a Vaszary házaspár kapcsolatának vonatkozásában mutatják be egy egyórás online tárlatvezetés keretein belül Vaszary János sokoldalú művészetét.
A klasszikus zenét az elektronikus ritmusokkal ötvöző francia dj a Historical Tales következő nagyágyúja, akit felhoz a Budai Vár exkluzív helyszínére, és nagy valószínűség szerint ezzel be is durrantják a nyári szezont. Igazi csemege minden tekintetben: a műfaj kedvelőinek nem csak a fülük számíthat gyönyörökkel teli estére, hanem a szemük is, a látvány ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján pazar lesz.

A János Vitéz jeleneteit feldolgozó diákalkotásokból nyílt kiállítás a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódva kedden a Várkert Bazárban. A Gyere ki a partra című szabadtéri tárlaton a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (Kisképző) tanulóinak munkáit láthatja a közönség.

1853. február 10-én, egy csütörtöki napon kezdték el építeni a Budai Várhegy alatt Széchenyi István 1842-ben megfogalmazott ötletét, a Budai Váralagutat Adam Clark, vagy ahogyan a magyarok hívták és hívják, Clark Ádám tervei szerint. A Lánchíd így vált teljes értékűvé, így teremtett végül Pest és Buda között közvetlen kapcsolatot. Addig ugyanis a Várhegy megkerülésével lehetett csak az újonnan épült, Pestet Budával összekötő Lánchidat megközelíteni a Krisztinaváros, a Tabán, illetve a Hegyvidék felől.

Gróf Apponyi Albert élete legdicsőbb évtizedeit itt – a mai Táncsics utcában található – budavári palotájában élte. A királypárti politikus temetésére 1933. február 14-én került sor, a temetési menet az Országháztól a Lánchídon át haladt egészen a Mátyás-templomig, majd ravatalát is itt a templom előtt álló Szentháromság-szobornál állították fel. Első nyughelye pedig – Gömbös Gyula miniszterelnök javaslatára és a parlament döntése értelmében – szintén itt, a Mátyás-templom kriptájában volt. A 90 éve elhunyt Apponyi grófra emlékezünk.

Szeretnéd megtudni, hogy ki volt a valóságban Ulpius Éva és Tamás? Ki fizette Tóth Árpád esküvői számláját? Hol élt a Várnegyedben a két világháború közötti magyar irodalom legnagyobb mecénása? Érdekel, hogy Babits felesége és nevelt lánya miért váltak halálos ellenségekké? Mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán? Hol állt pontosan Kosztolányiék háza? Ki volt Kozmutza Flóra szeretője és a férfit milyen kapcsolat fűzte a nő férjéhez, Illyés Gyulához? Kivel élt Szabó Dezső a budai Várhegyen egy albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei? Nos, ezekre a kérdésekre mind választ fogsz kapni, ha velünk tartasz az első Nagyon Vár kultúrtörténeti sétánkon! Gyere el és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

A „Közelről” címmel szervezett budavári beszélgető estek soron következő vendége Eperjes Károly, színművész, a Magyar Színház művészeti vezetője lesz. Turi Bálint, az est házigazdája április másodikán este hét órától beszélget a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésszel a szokásos helyen, a Budavári Palotanegyedben, a Lovarda mellett található Pasha Caféban.

Az Élőhely Természet- és tájkonstrukciók című időszakos tárlat hatvan műtárgyat felvonultatva mutatja be egészen a XIX. századtól napjainkig a különböző képzőművészeti ágak természethez kötődő látásmódjait. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ a klímaváltozás és a globális fenntarthatósági kérdések válságának idején, hogy hogyan lehet újraírni természet és kultúra viszonyát az előző századok természetfogásása és napjaink jóval urbánusabb világlátásának tükrében. A kiállítást 2025. március 21. – július 27. között nézhetik meg a téma iránt érdeklődök a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériában.

László Gábor operatőr-rendező hiánypótló interjúsorozatából olyan ma is köztünk élő sváb, illetve német nemzetiségű felmenőkkel rendelkező emberek élettörténeteit ismerhetjük meg, akik szívesen mesélik el családjuk XX. századi - sokszor tragikus - történetét, illetve mutatják be saját sorsukat. Így mesél nekünk családtörténetéről, illetve saját életéről többek között Beer Miklós, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke, Farkas Hoffmann Márta, író, újságíró, Dr. Manherz Károly nyelvész, germanista, egyetemi tanár, az ELTE egykori dékánja vagy éppen Dr. Seifert Tibor, történész, az ELTE egykori rektorhelyettese és még sokan mások.

Az elsősorban szőlő- és bortermelésből élő budaörsi svábok a két világháború között évről évre Európa-szerte híressé vált szabadtéri passiójátékokat adtak elő a Kő-hegyen. A közönség egy része a Kálvária dombra vezető keresztutat végig járva közelítette meg az ünnepi előadást. Akkor még nem sejthették, hogy néhány év múlva egy olyan szenvedéstörténetet élnek át, amely a XX. századi diktatúrák embertelenségének egyik iskolapéldája lesz. A rákosista ötvenes években még a kálváriát is lerombolták, mintegy letörölve a valaha itt élt, majd kitelepített svábok emlékét a dombról. De mindhiába: cikkünkkel és a rendezvénnyel rájuk emlékezünk.

Exkluzív tárlatvezetésekkel, történelmi előadásokkal, különleges családi programokkal várják a kicsiket és a nagyokat is a Budavári Palotanegyedben található Vármúzeumban. Az 1848. március 15-én kitört forradalom ünnepnapja alkalmából az összes programra és kiállításra a belépés ingyenes.

Az Attila úti kézműves látványpékségben, minőségi és adalékanyag-mentes alapanyagokból készülnek a vadkovászos kenyerek és az egészséges pékáruk. És bár tudjuk, hogy a 16 órán át készülő kenyér nem annyiba kerül, mint a tömegben gyártott „társai”, de nem is olyan az íze. Nagyon nem!

Az ember elsősorban nem azért ül be egy kávézóba, hogy koffeint vegyen magához, hanem azért, hogy a kávézóban ülve vegye magához a koffeint. No meg persze minden mást, süteményt, szendvicset, ami a kávézás élményét még teljesebbé teszi. Ezt kaptuk meg a Budai Várban, a parányi 4minutes kávézóban is.

Szinte alig van olyan hely, amely még képes megidézni a Tabán egykori legendás hangulatát. Ahol újra magad előtt láthatod a hajdani utcákat és azok lakóit, ahol megelevenednek a régi fotók, a fényképekről ránk mosolygó karakterek mai alteregói: járnak, beszélgetnek, nevetnek. Pontosan úgy, ahogyan az egykori tabániak, azok az emberek, akik már nincsennek itt. Kevés ilyen időutazásos hely létezik a Tabánban, de az Asztalka pont ilyen. Gasztromán sorozatunk új cikke róluk szól.

Az eredetileg itt álló, 1944-ben elpusztult klasszicista épületet a méltán híres építész, Ybl Miklós tervezte gróf Lónyay Menyhért, dualizmus kori pénzügy-, honvédelmi miniszter, illetve miniszterelnök számára. A ’20-as években a báró hatvani Hatvany család vásárolta meg, azonban ’44-ben bombatalálatot kapott, majd lebontották. Az épület ma újra eredeti pompájában tündököl, melyben a Batthyány Alapítvány és az Aranybástya étterem kapott helyet.

A Budavári Gasztromán cikksorozatunkban felkeressük a Várkerület vendéglátóhelyeit. Megmutatjuk, hogy hova érdemes beülni egy jó menüre, egy romantikus vacsorára, néhány hűsítő koktélra, esetleg csak egy finom kávéra. I. kerületi gasztrotúránk első állomása a Marischka volt, amely a Budai Várhegy tövében, a Vérmezővel szemben található a Bugát lépcső és az Attila út sarkán, és ami 2021 ősze óta várja vendégeit.

Szalay László az Úri utca 6. szám alatti házban született 1813. április 18, éppen 210 évvel ezelőtt. A Centralista Kör, illetve Centralista Párt tagjai szorgalmasan tanulmányozták az európai alkotmányos modelleket és fogalmazták meg a magyar polgári átalakulás szükségességét, illetve annak jogi, gazdasági, társadalmi és politikai feltételeit a XIX. század derekán. Ennek a mozgalomnak Szalay László, magyar jogtudós, történetíró és publicista volt az egyik motorja.

Nos, nem volt egyszerű kibogozni, hogy a XX. századi magyar irodalom legnagyobb költőjének múzsája, Gyömrői Edit milyen áttételekkel kapcsolódott a Budavári Palota termeinek berendezéséhez, de éppen ez a közvetettség tette érdekessé legújabb felfedezésünket. Öveket bekapcsolni: újabb időutazás következik!

A négyszeres Baumgartner-díjas, háromszoros Kossuth-díjas, valamint Herder-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, a XX. századi magyar irodalom egyik géniusza. A Puszták népe írója egy ideig itt a Várdombon élt Kozmutza Flórával egy padlástéri, nagyerkélyes lakásban az Alagút utca fölötti házban, a Logodi utcában.

Ha külön-külön kimondjuk ennek a két embernek a nevét, akkor is könyvtárnyi irodalom, kotta, monográfia, regény jelenik meg előttünk. Két hatalmas életmű, pedig az egyiket - ahogyan azt a kis erdélyi falut – elsodorta a történelem. Pedig egy ideig összefonódott életük, ugyanis a tanulmányaik után, mint régi jó barátok egy lakásban laktak. Természetesen itt, a Vár alatti várköpenyen.
Letűnt történelmi korok emlékeit a látogatók számára is jól látható módon rejti magában a régi budai városháza. A Várban, a Szentháromság, a Tárnok és az Úri utca által határolt épület bő másfél századon át volt Buda városának, majd 70 éven át az I. kerület közigazgatási központja, napjainkban a Magyar Nemzeti Bank által működtetett Pallas Athéne Domus Meriti Alapítvány tulajdonában áll.

Tényleg volt egy gőzfürdője a Várnak a török hódoltság idején? Ha igen, hol állt ez a létesítmény, és hogyan került fel oda a víz. Egy kis történeti áttekintés mellett jártunk utána ezeknek a kérdéseknek, amelyekre a választ keresve ismét bebizonyosodott, hogy a Várnegyed mindig tartogat izgalmas, megelevenedő történeteket.
.jpg)
Ahány útvonalon feljuthatunk a Budai Várba a Szabó Ilonka utcából, legalább annyi szálon kereshetjük az igazságot a névadó életét és halálát körülvevő legendák és rejtélyek kapcsán. A Várba a Szabó Ilonkából a Fiáth János, a Kagyló utcán, vagy éppen a Linzi-, a Jácint-, a Franklin-, valamint az Ilona-lépcsőn is felmehetünk.

Egy 770 évvel ezelőtt kezdődő, mai napig tartó izgalmas történetet ismerhet meg az, aki jelentkezik a Shalom, Buda! elnevezésű tematikus sétára. Tényeket, adatokat persze könyvből is meg lehet ismerni, ugyanakkor ez a séta is bebizonyította, hogy egészen máshogy éli meg az ember az előtte feltáruló történelmet, ha a helyszínen járva idézik fel előtte egy közösség életét, a közösség tagjainak személyes sorsát.

Budavár és a németországi Regensburg között létrejött testvérvárosi kapcsolatnak nem az adja az elsődleges kapcsolódási pontot, hogy a saját nyelvén mindkettőben szerepel a Vár szó. A magyarázat sokkal inkább abban keresendő, hogy a magyar-bajor kapcsolatok ezer évnél is régebbre nyúlnak vissza.

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.

A Budai Várban kap helyet az első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Nem véletlenül, hiszen az esemény az Oktoberfest Budapest és a Savoyai terasz közös projektje.