Élőhely, avagy a természet ábrázolásának évszázadokon átívelő változásait bemutató kiállítás az MNG-ben
Az Élőhely Természet- és tájkonstrukciók című időszakos tárlat hatvan műtárgyat felvonultatva mutatja be egészen a XIX. századtól napjainkig a különböző képzőművészeti ágak természethez kötődő látásmódjait. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ a klímaváltozás és a globális fenntarthatósági kérdések válságának idején, hogy hogyan lehet újraírni természet és kultúra viszonyát az előző századok természetfogásása és napjaink jóval urbánusabb világlátásának tükrében. A kiállítást 2025. március 21. – július 27. között nézhetik meg a téma iránt érdeklődök a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériában.
Vitathatatlan tény, hogy az emberiség az elmúlt kétszáz évben jelentős mértékben eltávolodott a természettől. Az urbánus közeg, a betondzsungel kiszakította az embert, mint természeti lényt a természetből, a valódi dzsungelből. A természet szinte utcáról utcára, háztömbről háztömbre szorult ki a városi létből, s a „természet” egyre inkább a városokon kívül eső vidéket jelentette. Az ember azonban nem menekülhet el a természet elől, ahogyan Raszkolnyikov sem menekülhetett saját lelkiismerete elől, hiszen a városi embernek is ugyanúgy a Föld maradt az élőhelye. Két évszázad kellett, hogy felismerjük, hogy saját magunkat csapjuk be, a saját jövőnket tesszük kockára, ha az urbánus környezetben nem a természetet látjuk és a várost nem a természet részeként képzeljük el és kezeljük a XXI. században. Miközben a fejlett világban egyre nagyobb a jelentősége, hogy vissza tudjuk-e csempészni a természetet a XXI. századi városfejlesztési koncepciókba, addig a minket körülvevő világ, akár tőlünk távoli, fejlődő országok döntései nagymértékben és globálisan befolyásolják az egész bolygó létét. Oswald Spengler (1880-1936) Ember és gép című, 1931-ben megjelent könyvében olyan profetikus, korát meghaladó nyilatkozatokat tett ember-gép-természet triászának viszonylatában, amelyek ma a mindennapi valóság részét képezik, s amelyek nagymértékben meghatározzák jelenünket. A minket körülvevő természet pusztulása, az ember természethez történő hozzáállásának változásai mind-mind jelentős mértékben befolyásolták a művészeti, így a képzőművészeti látásmódokat. A világ napjainkban olyan kihívásokkal néz szembe, amely a XIX. században, az ipari forradalom idején még nem látszódhatott, nem volt megjósolható. Anakronizmus lenne a minket megelőző nemzedékek döntéseit megítélnünk, azonban saját döntéseink következményeit már igenis látnunk kell. Az ipari forradalmat követő évtizedek optimista világlátásától a szocializmus utópisztikus félévszázados világnézetén keresztül jutunk el napjaink válságos időszakáig ezúttal a Magyar Nemzeti Galéria képzőművészeti tárlatán keresztül.
A klímaváltozás, a természeti erőforrások túlhasználatának problémája, az egyre fenyegetőbbé váló ökológiai válság az elmúlt tíz évben mindinkább meghatározó téma a nemzetközi és a hazai képzőművészeti diskurzusokban. A 21. század nagy kihívása az emberiséget kiszolgáló mezőgazdasági és ipari termeléssel, áru- és személyforgalommal és a hozzájuk kapcsolódó energiafogyasztással járó rendkívül súlyos, bolygónk ökológiai egyensúlyát felborító környezeti hatások csökkentése. Egyre nyilvánvalóbb mindenki számára, aki felelősséget érez az emberiség jövője iránt, hogy a globális ökológiai katasztrófa csak elkötelezett és mélyreható közös erőfeszítéssel kerülhető el. A tárlat hat, egymásba fonódó szekción keresztül vázolja fel az emberiség és a művészet természethez való viszonyát. Megjelenik a romantikus, fenséges tájkép, az ember által megalkotott környezetek, a land art kísérletek által művészeti eszközzé vált táj, a természet és az emberi kultúra hierarchiájának megkérdőjelezése, valamint a tájban élő nem emberi létformák nézőpontja.
- írják magyarázatként az Élőhely Természet- és tájkonstrukciók című kiállítás szervezői.
A tárlat az első ipari forradalomtól egészen napjainkig próbálja felölelni a különböző művészeti látásmódokat, amelyek a műveken keresztül ember és természet viszonyát helyezték középpontba. A két évszázad képzőművészetén átívelő kiállítás - akarva-akaratlanul - a természet fogalmának organikus változását is nyilvánvalóvá teszi a látogatók számára.
Ezt az összetett problémakört olyan művészek munkáin keresztül mutatja be, mint például Mednyánszky László vagy Gustave Courbet, a hetvenes években már az ökológiai művészet egyik úttörőjének számító Alan Sonfist, és a Pécsi Műhely alkotói. Ezekkel az alkotásokkal kortárs magyar alkotók, többek között Dezső Tamás, Gosztola Kitti, Hatházi László András, Horváth Gideon, Kaszás Tamás, Rózsa Luca Sára, Süveges Rita, Tranker Kata és Trapp Dominika művei lépnek párbeszédbe.
A kiállítás kurátorai: Harangozó Katalin, Major Sára, Petrányi Zsolt, illetve Tarr Linda Alexandra voltak.
A kiállításon szereplő művészek: Attalai Gábor, Bajkó Anikó, Baranyai Levente, Joseph Beuys, Böröcz András, Bukta Imre, Gustave Courbet, Cséfalvay András, Dezső Tamás, Ólafur Elíasson, Ember Sári, Ex-Artists’ Collective (Kaszás Tamás Tibor, Loránt Anikó Erzsébet), Ferenczy Noémi, Fuzzy Earth (Gedeon Tekla, Sebastian Gschanes), Gecser Lujza, Gosztola Kitti, Gyenis Tibor, Haris László, Hatházi László András, Horváth Gideon, iski Kocsis Tibor, Járitz Józsa, Kaszás Tamás Tibor, Kismányoki Károly, Koronczi Endre, Ladik Katalin, Barbara Leisgen, Michael Leisgen, Lovas Ilona, Mednyánszky László, Mokry Mészáros Dezső, Adelsteen Normann, Nyári Lóránt, Rózsa Luca Sára, Sebastião Salgado, Alan Sonfist, Süveges Rita, Szabó Ádám, Szíjártó Kálmán, Szőnyi István, Tranker Kata, Trapp Dominika, Ulbert Ádám.
A különleges kiállítást tehát egészen 2025. július 27. megtekinthető a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériában.
Az Élőhely Természet- és tájkonstrukciók című időszakos tárlat hatvan műtárgyat felvonultatva mutatja be egészen a XIX. századtól napjainkig a különböző képzőművészeti ágak természethez kötődő látásmódjait. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ a klímaváltozás és a globális fenntarthatósági kérdések válságának idején, hogy hogyan lehet újraírni természet és kultúra viszonyát az előző századok természetfogásása és napjaink jóval urbánusabb világlátásának tükrében. A kiállítást 2025. március 21. – július 27. között nézhetik meg a téma iránt érdeklődök a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériában.
László Gábor operatőr-rendező hiánypótló interjúsorozatából olyan ma is köztünk élő sváb, illetve német nemzetiségű felmenőkkel rendelkező emberek élettörténeteit ismerhetjük meg, akik szívesen mesélik el családjuk XX. századi - sokszor tragikus - történetét, illetve mutatják be saját sorsukat. Így mesél nekünk családtörténetéről, illetve saját életéről többek között Beer Miklós, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke, Farkas Hoffmann Márta, író, újságíró, Dr. Manherz Károly nyelvész, germanista, egyetemi tanár, az ELTE egykori dékánja vagy éppen Dr. Seifert Tibor, történész, az ELTE egykori rektorhelyettese és még sokan mások.
Az elsősorban szőlő- és bortermelésből élő budaörsi svábok a két világháború között évről évre Európa-szerte híressé vált szabadtéri passiójátékokat adtak elő a Kő-hegyen. A közönség egy része a Kálvária dombra vezető keresztutat végig járva közelítette meg az ünnepi előadást. Akkor még nem sejthették, hogy néhány év múlva egy olyan szenvedéstörténetet élnek át, amely a XX. századi diktatúrák embertelenségének egyik iskolapéldája lesz. A rákosista ötvenes években még a kálváriát is lerombolták, mintegy letörölve a valaha itt élt, majd kitelepített svábok emlékét a dombról. De mindhiába: cikkünkkel és a rendezvénnyel rájuk emlékezünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
