Shalom, Buda! – tematikus sétán ismerhettük meg a budavári zsidóság történetét
Egy 770 évvel ezelőtt kezdődő, mai napig tartó izgalmas történetet ismerhet meg az, aki jelentkezik a Shalom, Buda! elnevezésű tematikus sétára. Tényeket, adatokat persze könyvből is meg lehet ismerni, ugyanakkor ez a séta is bebizonyította, hogy egészen máshogy éli meg az ember az előtte feltáruló történelmet, ha a helyszínen járva idézik fel előtte egy közösség életét, a közösség tagjainak személyes sorsát.
Mindenekelőtt szeretnénk leszögezni: ennek a cikknek nem az a célja, hogy a kétórás Shalom, Buda! sétát egy online túrává alakítsuk, részletesen beszámolva mindenről, hanem hogy korábbi írásinkhoz (tematikus séta a Budavári Palotanegyedben és Erzsébet királyné nyomában) hasonlóan, kis ízelítőt adva kedvet csináljunk egy újabb izgalmas budavári felfedezéshez.
A séta egyes állomásai nem kronológiai sorrendben követik egymást, hiszen akkor nagyon cikcakkosan kellene járnunk a Várat, így a Dísz térhez közeli – jelenleg építkezés miatt elzárt területen lévő – mikvétől, zsidó rituális fürdőtől észak felé haladva, időben folyamatosan utazva tárult fel előttünk a budavári zsidóság története, amely gyakorlatilag egyidős magának a budai Várnak a történetével.
A séta onnan indul, ahol az első zsidó közösség megtelepedett 770 évvel ezelőtt, és annál a kis zsinagógánál végződik, ahol ma újra aktív hitélet zajlik.
A vezetőnk által felvázolt idővonalból kiderül, hogy a XV. század elejéig, Luxemburgi Zsigmond király nagyszabású palota-építkezéséig éltek zsidók a Zsidó utcában, a Budavári Palota felé eső városrészben. Ekkor az uralkodó átköltöztette őket a Vár északi részébe, a mai Táncsics Mihály utcába. Itt viszonylag zavartalanul éltek 1526-ig, amikor Szulejmán szultán vezetésével a törökök a város kifosztása után elvitték magukkal a budai zsidóságot, és letelepítették őket az Oszmán Birodalom nagyobb városaiban.
Amikor a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, a zsidó közösség visszatért, és velük új lakók is érkeztek a birodalom már részeiből, aminek következtében a mai Táncsics Mihály utcában pezsgő kulturális életű zsidó közösség alakul ki a török korban.
1686-ban a Szent Liga csapatai visszafoglalják Budát, a Habsburg közigazgatás azonban nem akart zsidókat látni Budán, azt szerették volna, hogy csak római katolikusok lakjanak a Várban.
A Vízivárosban ugyanakkor hatvan évig még lakhattak zsidó családok, aminek az az oka, hogy Buda a 18. század közepéig egy helyőrségi város volt, állandóan itt állomásozó, nagyszámú katonával, akiket többek között a zsidó kereskedők láttak el. Cserébe megvédték őket a budai polgároktól, akik panaszkodtak rájuk, amiért konkurenciát jelentenek.
1746-ban Mária Terézia kiutasította a zsidókat Buda városából, onnantól kezdve csak vásárok alkalmával térhettek vissza. Hosszú ideig az egyetlen zsidó ember, akit megtűrtek a várban, az Loeblin Ignác orvos volt, aki a kolerajárvány idején érkezett ide, fontos gyógyítómunkát végzett. A helyzetét jól jellemzi az a tény, hogy amikor megvette az Úri utcai otthonát, az újság külön cikket szentelt ennek, mint érdekesség, hogy egy zsidó megvásárolhatja az évtizedek óta általa bérelt ingatlant.
A Várba csak az 1930-as években költöztek nagyon számban zsidó, vagy zsidó származású lakosok. Rájuk aztán vészterhes idő köszöntött a németek 1944-es bevonulásával. Ezzel összefüggésben a séta több helyszínénél is megrendítő eseményeket ismerhetünk meg, így megelevenednek Raoul Wallenberg svéd diplomata, Angelo Rotta apostoli nuncius és más, talán kevésbé ismert embermentők történetei.
Érdemes megismerni őket, érdemes végigjárni a közel 800 éves múltra visszatekintő budavári zsidóság történetéről mesélő helyszíneket!
80 éve sodródott el a végtelenbe "Az elsodort falu" írója, aki az egyik legellentmondásosabb karakter volt a magyar irodalomtörténetben. Pedig milyen jól öregedő tény, illetve elismerés ma már, hogy mind a nyilasok, mind a kommunisták halállistáján előkelő helyen szerepelt. Az egykori Eötvös-kollégistának a Philadelphia Kávéház volt a törzshelye, ide járt miatta Kaffka Margit, aki halálosan szerelmes volt belé. Együtt lakott Balázs Bélával és barátjával, Kodály Zoltánnal, aki halála után zseninek tartotta és nevezte. Nem mellesleg az egyetlen magyar író volt, akit nem honfitársai, hanem külföldi kritikusok jelöltek Nobel-díjra. Cikkünkkel az "elsodort íróra" emlékezünk, akit a XX. századi magyar történelem és politikai tajtékzó hullámai ragadtak el tőlünk, magyar olvasóktól.
Éppen holnap ünnepeljük a XX. század legtehetségesebb magyar költőnőjének, Nemes Nagy Ágnesnek a születésnapját, aki 1922. január 3-án született Budapesten. Januárról szóló verse is bizonyíték arra, hogy méltatlanul keveset hallunk és beszélünk róla, pedig versei a modern magyar irodalom legnagyobbjainak arcképcsarnokába predesztinálják. A magyar irodalom egyik legnagyobb ismerője és művelője, Szerb Antal írta a verseit számára véleményezésre megküldő fiatal költőnőnek válaszlevelében: "arra biztatom, hogy folytassa!"
Ez volt az első magyarul szerkesztett újság, amelyben a napi eseményeken kívül tudományos cikkek is megjelentek, így nem „csak” az első magyar nyelvű hírlap volt, hanem a magyar tudományos irodalom és a nemzeti művelődéstörténet egyik legfontosabb mérföldköve is. Cikkünkben a magyar sajtótörténet kezdőpontjára emlékezünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
