„Semmiért egészen” - 125 éve született a modern magyar irodalom egyik óriása, Szabó Lőrinc

Az egyszerű vezetéknév ellenére a gáborjáni előnévvel rendelkező Szabó-család nemesi familia volt. Szabó Lőrinc iskoláit Balassagyarmaton, illetve Debrecenben végezte. 1918. március 8-án hadiérettségit tett, majd a mai ELTE magyar-német-latin szakpárát végezte el. Babits Mihállyal való barátsága is ekkor kezdődött, s a már elismert író ekkor fogadta kvázi tanársegédjéül az ismeretlen fiatal költőt. Ekkortájt lett Szabó Dezső mellett a Magyar Írók Szövetség titkára. 1920-tól kezdik publikálni műfordításait, verseit a Nyugatban. Babits pedig annyira megkedveli Szabót, hogy befogadta Reviczky utcai lakásába az állandó pénzgondokkal küzdő fiatal költőt. Szeretőjét, Tanner Ilonát, írói álnevén Török Sophie-t is itt ismerte meg, amikor a hölgy Babitshoz csengetett be, de mint lakótárs ő nyitott neki ajtót. Végül a Babits számára fontossá váló fiatal lányt átengedte az írónak, azonban ez a későbbiekben valamelyest rányomta bélyegét kapcsolatukra. 1921-ben feleségül vette Mikes Klárát (1896-1978), akinek édesapja a híres újságíró, Mikes Lajos, az Est-lapok irodalmi rovatát vezető szerkesztő biztos egzisztenciát jelentett a korábban állandó anyagi gondokkal küzdő költő számára. 1922-ben megjelent első önálló verseskötetet Föld, Erdő, Isten címmel. A biztos egzisztencia eredménye volt, hogy számos európai országba utaztak el az együtt töltött évtizedek során. 1924-től kezdődött a negyed évszázadon át tartó szeretői kapcsolata Vékes Ödönné Korzáti Erzsébettel. 1932-ben vehette át először a Baumgarten-díjat, ugyanebben az évben jelent meg Te meg a világ című verskötete.

Időközben az apósnak köszönhetően átköltöznek Budára, s 1929-1936 között a Németvölgyi út 6. (ma 16.) számú ház harmadik emeleti lakásában élnek családjával, itt születtek többek között a Lóci-versek is.

Hogy átköltöztem a Németvölgyi út kellemesebb, új villavidékeire, 28 óta sokat kirándultam. Különben is ekkortájt a pesti polgár egyre jobban rájött már a turisztika és a víkend örömeire; szintúgy a költő.

-írta egyhelyütt.

‍

‍

Ezt követően költöztek a Volkmann utca 8. szám alatti ház első emeleti lakásába, ahol egészen halálig lakott, s ahol ma emlékszobája is található.

mikor a szemem lehúnyom, egyszerre Buda, egész Buda köröttem muzsikál

- írta Ezer határon túl című versében.

1940-ben átveszi Budapest főpolgármesterétől az Arany János Érmet. Még ebben az évben katonai szolgálatra hívják, ekkor írja katonaverseit. A háború alatti kormányok támogatják a költőt, számos előadást tart a Harmadik Birodalomhoz csatolt Ausztriában, illetve Németországban. 1944-től a Képes Tábori Újság társszerkesztője. 1944-ben Szabó Lőrincet harmadszor tüntették ki Baumgarten-díjjal. Röviddel ezután elnyerte az Irodalompártoló Társaság díját is, majd november 13-án főhadnaggyá léptették elő, mint azt megtudhatjuk Kabdebó Lóránt irodalomtörténetéből.

A háború után többször őrizetbe vették, egy ideig rendőri felügyelet alatt áll, de az ostrom utáni időszak legnagyobb, szinte életmentő ajándéka a költő számára, Temirkul Umetoli kirgiz költővel való véletlen barátsága volt. A kirgiz költő ugyanis a vörös hadsereg tisztjeként ismerte meg a költőt, amelyre a következőképpen emlékezett vissza:

1944 december végén hadosztályunk bevonult Budapestre nyugat felől… és utcai harcokba bonyolódtunk Budán. Egy sokemeletes ház mellett mentünk el, ahol hirtelen megállított engem egy idős ember, civil ruhás. Meghívott, hogy menjek be a házába. Velem volt egy moldvai katona is, aki tudott magyarul. Tolmácsnak vittem magammal, hát együtt mentünk be a házba. A magasföldszint folyosóján a házigazda bemutatta az iratait: Szabó Lőrinc, magyar költő volt. Ekkor én is megmutattam neki írószövetségi tagkönyvemet, ‚Kolléga’, mondta. Aztán elmesélte, megparancsolták, hogy hagyja el a házat. ,Ki parancsolta?’ – kérdeztem. ‚Azok ott’ – mutatott kezével az első emelet felé. Felmentünk az első emeletre, ott valóban volt néhány katonánk egy parancsnokkal az élen, és nézegették [10. o.] a szobákat. ‚Mi van itt, elvtársak?’ – kérdeztem a nézegetés okát. ‚Helyiséget keresünk az ezredtörzs részére’ – mondta a parancsnok. ‚De ez a ház egy híres magyar íróé. Nem jó egy ilyen embert zavarni. Keressenek maguknak rezidenciát másutt!’ – mondtam parancsszerűen... Így hát a katonák megadták nekem a köteles tiszteletet, és elmentek gyorsan. Szabó nagyon örült, borral kínált bennünket, és kérte, hogy gyakrabban látogassuk meg. Nem mentem messze, a Szabó Lőrincével átellenben levő ház pincéjében rendezkedtem be. Másnap, miután közöltem vele, hol vagyok található, ismét meghívott magához. Házának pincéjében körülbelül 15–16 ember gyűlt össze, férfiak és nők. Szabó azt mondta, hogy ezek magyar művészek, akik közölték vele azt a kívánságukat, hogy velem, mint a szovjet irodalom egy képviselőjével találkozzanak… üdvözölte személyemben a szovjet irodalom mestereit, és megígérte, hogy megtanul oroszul, hogy magyarra fordíthassa a szovjet költészet alkotásait. (…) Találkozásunkat‚ a magyar és a szovjet művészek közötti első baráti találkozónak’ neveztük.

1947-ben jelent meg a Tücsökzene. 1949-ben pedig már a A bahcsiszeráji szökőkút fordításáért Puskin-éremmel tüntetik ki a költőt.

1950-ben lesz öngyilkos szeretője Vékesné Korzáti Erzsébet, erre a költő megírja A huszonhatodik év első száz szonettjét. Az ezt követő években egyre több időt tölt a Balatonon, főként Tihanyban Illyés Gyula vendégeként, akinek feleségéhez, Kozmutza Flórához szintén titkos szeretői viszony kötötte.

‍

1954-ben Majakovszkij fordításáért József Attila-díjjal tüntetik ki. 1956. legelején írja meg híres versét, a Mozart hallgatása közben című költeményt, majd Meglepetések című versciklusában feldolgozza a forradalom eseményeit. 1957. neki ítélik a Kossuth-díjat.

‍

Elnémulok! Szabó Lőrinc 1957. szept. 10.

-írja. majd szeptember közepén Illyésék tihanyi házában elszenvedi immáron harmadik szívinfarktusát.

Csütörtökön mentőkocsin hoztak Füredre, most itt fekszem az Állami Szívkórházban

- jegyezte le naplójában.

‍

Végül Budapestre szállították és október 3-án meghal.

‍