Kilencven éve halt meg gróf Apponyi Albert

Sok mindent elárul az 1846. május 29-én Bécsben született politikus, Apponyi Albert népszerűségéről, hogy a politikusról még életében teret neveztek el, a mai Ferenciek terét. A Habsburgok mellett mindvégig kiálló, udvarhű felvidéki grófi család azonban a Pozsonytól mintegy húsz kilométerre fekvő Éberhardon (szlovákul Malinovo, korábban Eberhart, németül Eberhardt) lévő birtokot és kastélyt tekintette otthonának. Apponyi a Bécs melletti Kalksburg jezsuita iskolájában nevelkedett egészen 1863-ig, majd Pesten és Bécsben hallgatott jogot. Az egyetem elvégzése után - a már fiatalon is sok nyelven beszélő ifjú - több éves európai peregrinációja során eljutott Németországba, Angliába és Franciaországba is. Visszaérkezése után, külföldi tapasztalatokkal felvértezve aktív résztvevője lett a magyar politikai életnek, elsőnek 1872-ben választották meg országgyűlési képviselőnek, majd lényegében 1933-ban bekövetkezett haláláig tagja volt a törvényhozásnak. Némi szerelmi kaland után Apponyi végül 1897. tavaszán Bécsben, feleségül vette Clothilde von Mensdorff-Pouilly grófnőt (1867-1942), akitől három gyermeke született.

Az Alkotmány című lap 1901. október 24-én rövid újságcikkben adott hírt Apponyi Várba költözéséről

Apponyi Albert gróf várbeli lakos - Apponyi Albert gróf addig, amíg egyszerű képviselő volt, szabad idejének jórészét falun éberhardi kastélyában töltötte. Most azonban, hogy a képviselőház elnöke lesz, állandóan Budapesten fog lakni és ebből a végből kibérelte Zichy Jenő grófnak a várban, a Werbőczy-utca 25—27-ik száma alatt levő palotáját. A gróf családjával együtt a legközelebb költözködik át Éberhardról a fővárosba.

Az egykori Werbőczy utca 21. szám (1948-tól Táncsics utca 17.) alatti Apponyi-palota ma is áll, falán a politikusról és fiáról megemlékező márványtábla található.

A vallás- és közoktatásügyi miniszterként jegyzett népiskolai törvénycsomagját, a Lex Apponyit – eltúlozva annak rendelkezéseit - még az trianoni béketárgyaláson is felvonultatták Magyarország ellen. Apponyi körül azonban nem is ezért, hanem az I. világháborúban vesztes Magyarország békedelegációjának elnökeként elmondott beszéde miatt alakult ki személyi kultusz. 1920. január 16-án mondta el Párizsban másfél órás védőbeszédét.

Ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lenni, nehogy megöljék...

- mondta el híres – angol- és francia nyelven is előadott – beszédében.

‍

‍

Apponyi a két világháború közötti magyar ikonikus alakja volt. A magyar belpolitikában nyíltan legitimista álláspontot képviselt, jó kapcsolatot ápolt az európai arisztokrácia royalista köreivel. Hetvenötödik születésnapja és egyben közéleti tevékenységének ötvenedik évfordulója országos ünnepséggé vált, közéleti lapok szentelték egész címlapjukat Apponyinak, sőt még a parlament is neki dedikálta május 27-én tartott ülését. Majd tevékenysége inkább a diplomáciai feladatok felé fordult, számos nemzetközi fórumon ő képviselte Magyarországot, többek között Apponyi képviselte Magyarországot a Népszövetség előtt és az Interparlamentáris Unió konferenciáin is, Genfben. Majd   a húszas évek közepén az Egyesült Államokba is elutazott; ahol amerikai nagyvásárosokban Európáról szóló előadásokat tartott és kiállt a „magyar-ügy” mellett. Aztán 85. születésnapja is ismét hatalmas ünnepséggé vált.

‍

A genfi leszerelési konferencián influenza szövődményeként kialakult tüdőgyulladást kapott, ami végzetesnek bizonyult; Apponyi Albertet 1933. február 7-én, 16:20 perckor, szerettei között érte utol a halál. Holttestét bebalzsamozták és magas rangú külföldi politikusok által megtisztelt templomi egyházi szertartásra a genfi Szent József, majd a Notre Dame templomba vitték. A szertartás után a koporsót a pályaudvarra szállították, ahonnan vonaton gurult az akkor már gyászoló Budapestig. Elsőként a parlament kupolatermében ravatalozták fel, majd 1933. február 14-én került sor a temetésre, melyett hivatalosan is nemzeti gyásznapnak nyilvánítottak.

A Magyar Jövő nevű újság másnap így tudósított az eseményről a címlapján:

A kormányzó, a bolgár király és Miklós elnök képviselője, majd József és Albrecht kir. herceg, továbbá a kormány, a képviselők, a főrendek és a meghívott előkelőségek végtelen sora: az egész történelmi Magyarország.  A menet a Rudolf rakparton keresztül saladt a Lánchíd felé. Az útvonal mentén ezer meg ezer ember levett kalappal hódolt a nemzet nagy halottja előtt. A Rudolf rakpartra torkoló utcák tömve vannak emberekkel kocsik, autók tetején állnak, az utcára nyíló ablakok tele vannak néma csendben várakozó érdeklődőkkel A Tudományos Akadémiánál a járda szélén hosszú sorban fiatal leányok térdepeltek. Az Akadémia erkélye is zsúfolt. A Ferenc József téren megszámlálhatatlan óriási tömeg.  A rendőrzenekar Chopin gyászindulóját játssza, mikor a menet a főkapitányság elé ér, ahonnan a Lánchíd felé fordul. A Lánchídnál pillanatra megáll a halottaskocsi. Horthy Miklós kormányzó megáll. Apponyi György a Kormányzóhoz lép, aki kezet nyújt neki és ismét kifejezi részvétét. Az államfő pár szót vált József kir. herceggel, azután szárnysegédével autóba száll és az Erzsébet, híd felé indul. Autóba ült Gömbös Gyula miniszterelnök is néhány úr kíséretéit , s ugyancsak az Erzsébet híd felé hajtat el. A halottaskocsi mögött most Apponyi György gróf halad, az előkelőségek menetét Keresztes-Fischer belügyminiszter és Imrédy Béla pénzügyminiszter vezeti. Harangzúgás és gyászinduló hangjai közben vonul át a menet a Lánchídon, a Clark Ádám téren, jobbra fordul a Hunyadi János útra s tizenkét órakor megérkezne a Várba. A koporsót a Mátyás templom előtt a Szentháromság-szobor mellett ravatalra helyezték s ott maradt addig, amíg a meghívottak elfoglalták helyeiket a koronázó, főtemplomban, ahol utolsó része zajlott le a nagy temetésnek.

A koporsót kísérő gyászmenet tehát a Hunyadi János úton, a Dísz téren és a Tárnok utcán keresztül érkezett meg a koronázó főtemplomhoz, itt temették el a Mátyás templomban, ahova rendszeresen járt misére; a Budai Vár közepén, amely közel harminc évig volt szeretett otthona. Egészen felesége haláláig itt nyugodott, amikor is -akaratának megfelelően - az első bécsi döntés után visszacsatolt Éberhardon helyezték végső nyugalomra az Apponyi-kápolnában.

Herczeg Ferenc (1863-1954) az alábbi szép szavakkal búcsúzott tőle halálakor, amelynek éppen kilencven éve már:

Született vezér volt, vérbeli arisztokrata, talán korunk utolsó igazi mágnása, de osztályának fogyatkozásai nélkül, olyan nemes veretű, hogy magához vonzotta és meghódította a demokráciát is. Egész életét a nemzetének áldozta. Végül felajánlotta utolsó értékét is: aggkorának nyugalmát. Mikor télvíz idején, nyolcvanhat éves korában, nagy útra kelt az ország szolgálatában: úgy ment a fáradalmak és veszedelmek elé, mint a katona a tűzvonalba. Gyönyörű élete a kötelességtudásban telt el; a vége a hős halála volt.