A régi budai városháza története 1688-tól napjainkig
Letűnt történelmi korok emlékeit a látogatók számára is jól látható módon rejti magában a régi budai városháza. A Várban, a Szentháromság, a Tárnok és az Úri utca által határolt épület bő másfél századon át volt Buda városának, majd 70 éven át az I. kerület közigazgatási központja, napjainkban a Magyar Nemzeti Bank által működtetett Pallas Athéne Domus Meriti Alapítvány tulajdonában áll.
A Szentháromság téren állva tekintetünket könnyen magával ragadja a budavári Nagyboldogasszony-templom, közismert nevén Mátyás-templom, ahogyan a turisták egyik fő célpontjaként nem lehet nem észrevenni a Vár másik ikonikus helyszínét, a Halászbástyát sem. Ha az Úri utca irányába fordulunk, érthető módon a Ruszwurm lehet az, ahol megakad a szemünk, és elképzeljük, hogy kávézunk, sütizünk egyet a biedermeier hangulatot árasztó cukrászdában. Pedig, bár a külföldiek számára talán nem bír olyan jelentőséggel, mint nekünk, magyaroknak, azon belül is budapestieknek, érdemes megfigyelni, majd be is mennünk abba a gyönyörűen felújított épületbe, amelyet a Tárnok, a Szentháromság és az Úri utca fog közre: ez a régi budai városháza.
A töröktől való 1686-os visszafoglalása után Buda nagyrészt romokban hevert, a Nagyboldogasszony-templommal szemben lévő középkori lakóházak is elpusztultak. Mikor 1688-ban a város vezetése utasítást kapott a bécsi kamaraigazgatóságtól, hogy keressen megfelelő helyszínt egy új városháza létesítésére, választásuk azokra a telkekre estek, amelyek a mai Szentháromság és Tárnok utcák sarkán fekszenek. A középkorban ez a terület egyébként öt telekre oszlott, és mindegyiken állt egy-egy lakóház is – derül ki az épület történetét részletesen bemutató írásból, amely a pestbuda.hu-n jelent meg.
Az építkezés anyagiak hiányában késett, és csupán 1702-ben indult meg. A terveket Ceresola Venerio olasz, de a császári udvarban is tevékenykedő építész készítette, aki egyébként a budai városi tanács tagja is volt. Származása magyarázza a homlokzat olasz barokk stílusát, de a jellegzetes zárt erkély domborműveit is egy honfitársa, Francesco Giuseppe Barbieri szobrász mintázta meg. Az elkészült városházában az első ülést 1710. június 6-án tartották.
Az épületben 1714-ben egy kis kápolnát alakítottak ki Alamizsnás Szent János tiszteletére, amely fölé 1818-ban emelték azt a kis harang- és óratornyot, amely ma is látható.
A XVIII. század második felére a sokasodó feladatok miatt bővíteni kellett a városházát, amit emeletráépítéssel oldottak meg: az Úri utcára néző szárny ugyanis addig földszintes volt, csupán 1774-re került rá az emelet, melynek terveit Nepauer Mátyás készítette. Figyelt arra, hogy egységes kép alakuljon ki, ezért az ablakformák a meglévőket követték, valamint az új sarokra is hasonló zárt erkélyt helyezett, bár azt rokokó díszítéssel látta el. Az új emeletre vezető széles lépcsőház délről csatlakozott az U alaprajzú épület közepéhez, és rokokó díszítést kapott.
A végleges formáját elnyerő városháza egy évszázadig látta el eredeti célját, Buda, Óbuda és Pest 1873-as egyesítésekor ugyanis a Duna túlpartjára költözött a hivatal.
Az épületet ezután Budapest I. kerületének Elöljárósága használta, és az új funkció érdekében át is alakították. Ez az intézmény tulajdonképpen a mai önkormányzatnak feleltethető meg, habár a XIX. században még nem rendelkeztek széles jogkörrel, gyakorlatilag csak a Fővárosi Közgyűlés végrehajtóiként működtek. Az elöljáró munkáját a kerületi polgárok által választott esküdtek (képviselők) segítették – olvasható a PestBuda cikkében.
A régi városházát 1967 után a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete foglalta el, mely 1992-ig használta. Ezt követően a Collegium Budapest nevű felsőfokú oktatási intézmény vette birtokba, 2014-ben pedig a Magyar Nemzeti Bank által működtetett Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítványé lett (ma Pallas Athéne Domus Meriti Alapítvány), amely 2018-ra gondosan fel is újította.
Az épületben többek között az alapítvány által működtetett Bölcs Vár könyvesbolt működik, mégpedig nem éppen hétköznapi körülmények között: a felújítás során ugyanis törekedtek arra, hogy a letűnt korok emlékei láthatóak maradjanak, így a könyvesboltban járva évszázadokat mehetünk vissza a történelemben.
A 17. század végén ez a helyiség volt a városi tanács üléseinek helyszíne. A tanácstermet 1714-ben költöztették át az emeletre, az elkészült sarrokerkélyes helyiségbe, onnantól kezdve ez a szoba a városi bíróság ülései számára szolgált. (Fotó: nagyonvar.hu)
Noha a Krúdy-család legendáriuma szerint az itáliai származású Crudiak egyik őse a Róma és Nápoly közötti Campobasso nevű városkából települt át Budára Mátyás király udvarába, Beatrice királyné szakácsaként, azonban Krúdy nem volt- a szó gasztronómiai értelmében véve – ínyenc, az egyszerű, de ízletes ételeket szerette. És így Latinovits Zoltán születésnapján mi más juthatott eszünkbe, mint Szindbád, s az író által ezerszer megidézett Tabán, Vendelin pincér és a gőzölgő húsleves cérnatésztával, no meg az a legendás velős csont.
Ha kimondom a szót, hogy Tabán, akkor egy hatalmas, fájó űr tátong a sokat olvasó budaiak szívében, akik Krúdy, Márai vagy Szerb Antal írásaiban olyan sok érdekes történet helyszíneként ismerték meg ezt a romantikus városrészt, amit ők maguk már sosem láthattak.
Ilyenkor szeptember elején, amikor a nyári zsibongó balatoni strandolások után az ember a Várhegy parkjaiban csöndesen sétálgat és a szellő fútta lombok között átszűrődő napsugár játékosan bújócskázó, el-elvakító fénye körül színes batikolt spanyolfalként jelennek meg a fák, mint sárgás-barnás-bordós lódenkabátba öltözött idős hölgyek és urak sziluettjei; ilyenkor megébred az ember lelkének legmélyén az örök elmúlást megidéző keserédes hangulat; s az ember szívébe beköszönt az ősz...
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
