
„Ulpius Évától Esti Kornélig” – kultúrtörténeti séta a budai Várnegyedben Csapó Csaba történésszel
Szeretnéd megtudni, hogy ki volt a valóságban Ulpius Éva és Tamás? Ki fizette Tóth Árpád esküvői számláját? Hol élt a Várnegyedben a két világháború közötti magyar irodalom legnagyobb mecénása? Érdekel, hogy Babits felesége és nevelt lánya miért váltak halálos ellenségekké? Mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán? Hol állt pontosan Kosztolányiék háza? Ki volt Kozmutza Flóra szeretője és a férfit milyen kapcsolat fűzte a nő férjéhez, Illyés Gyulához? Kivel élt Szabó Dezső a budai Várhegyen egy albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei? Nos, ezekre a kérdésekre mind választ fogsz kapni, ha velünk tartasz az első Nagyon Vár kultúrtörténeti sétánkon! Gyere el és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!
A budai Várnegyed már a középkorban az ország fővárosának számított, s noha történelmi jelentősége koronként változott ugyan, azonban festői szépsége mindig vonzotta a művészeket. Nem csoda, hogy a Várhegy, amely város volt a városban, a magyar kultúrtörténet szempontjából is kitüntetett helyen áll, hiszen számos magyar művész, író, költő otthonaként szolgált. Kultúrtörténeti sétánk különböző állomásain megismerhetjük, hogy a XX. századi magyar irodalom különböző szereplői milyen módon kötődtek a Várnegyedhez, Szerb Antaltól Tóth Árpádon, Babits Mihályon és Márai Sándoron át Kosztolányi Dezsőig.
Az első általunk szervezett budavári tematikus sétánkon - Csapó Csaba történész vezetésével - úgy mutatjuk be a Budai Várat, ahogy feltehetően még sosem láttad.

Gyere és ismerd meg velünk a Várnegyed legfontosabb látnivalóit, rejtett kincseit és különleges történeteit! Erről szólnak a Nagyon Vár kultúrtörténeti séták.
A helyek korlátozottak, ezért minél gyorsabban vásárold meg a jegyed! Ráadásul így Early Bird kedvezménnyel mindösszesen 3.490 Ft/fő, amely tartalmaz még egy kávét vagy egy frissítőt a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb kávézójában!
A jegyedet itt tudod megvásárolni! Biztosítsd a helyed most!

A szervezők a rendezvénysorozat segítségével szeretnék reflektorfénybe helyezni a kezdő filmeseket és úgy egyébként a filmes szakmát. A beszélgetős, filmnézős, szakmázós, ismerkedős esemény nyitóállomásán többek között bemutatkoztak a hiánypótló kezdeményezést megvalósító szervezők is. De a magyar költészet napja alkalmából egy különleges dalszöveg verselő blokkal is készültek a szervezők, ahol Gazdik Kati, Lakatos Leonetta és Varga Rókus előadásában hallgathatta az értő közönség a magyar könnyűzenei gyöngyszemeket picit másképp.
Túlzás nélkül állítjuk, hogy a Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállítása feltehetően az egész 2025. év legnagyszerűbb magyar képzőművészeti kiállítása lesz. A századforduló Magyarországa hazánk egyik legsikeresebb korszaka volt, a Monarchia „második fővárosaként”, a Bécshez rohamléptekkel felfejlődő, s az egyhangú osztrák városnál jóval izgalmasabb, sokszínűbb Budapest - egy kis túlzással élve - hasonlóan eleven, nyüzsgő, s élettel telt világvárossá lett, mint Berlin, Párizs vagy éppen New York. Nos, e büszke korszak kicsúcsosodása volt a képzőművészetekben a magyar népi kultúrát még gyökereiben őrző, de már az európai kulturális vérkeringésbe bekapcsolódó és onnan merítő magyar szecesszió. A plakátokon, tárgyakon bemutatott kiállítás bennünket lenyűgözött.

A Budai Borszalon soron következő gasztronómiai kalandján Szörényi Leventét és fia, Szörényi Örs borait kóstolhatjuk meg. A 2025. április 25-én, pénteken este hét órára meghirdetett borkóstoló ezúttal is a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb helyén, a a Karakas Pasa Tornyában található Pasha Caféban kerül megrendezésre.