Gasztromán: a Budai Vár új ékköve, az Aranybástya

A Vár lejtőjén található villát 1923-ban vásárolta meg báró Hatvany Ferenc - híres magyar festőművész és műgyűjtő, a Nyugat alapító mecénás és író, Hatvany-Deutsch Lajos fivére -, aki ide költöztette 800 műtárgyból álló gyűjteményét is. A magyar kulturális élet egyik tragédiája, hogy a vesztes a háború után a bombatalálatot kapott épületből elszállított műkincseket széthordták a győztesek, így került például Tintoretto és Corot festménye az egykori Szovjetunióba, Manet egyik festménye Londonba, Ingres „kis fürdőzője” Washingtonba, valamint El Greco Mózes a Sinai hegyén című csodálatos festménye Krétára. Az egykori Lónyai-Hatvany-villa – ahol a világ legnagyobb művészeinek művei lakoztak és ahol egykor Thomas Mann is megfordult - 1946-ban került teljes lebontásra.

‍

‍

Azonban 2022-re az Ybl által készített tervek és a korabeli fényképek alapján rekonstruált műemléket újjáépítették, s most régi pompájában, várja az ide látogatókat. Az épületben megnyitott Aranybástya étterem varászlatos enteriőrrel büszkélkedhet, az már tényleg csak extra, hogy a Vár lejtőjére épült villa panorámateraszáról fantasztikus budapesti látkép tárul elénk, a Dunával, a főváros emblematikus kupoláival.

‍

‍

Az étterem elegáns, mégsem feszélyező, előkelő, de nem zavarba ejtően pöffeszkedő, feltűnően szép, de nem hencegő. A barátságos fények, a hangulatos dzsessz zene és a pincérek mosolya a gátlásosabb vendégeket is feloldja.

‍

‍

A limonádékínálat átlagon felüli, mind a szortimentet, mind az ízvilágát tekintve. A klasszikus mellett még maracujás, eper-bazsalikomos, málnás-mentás, illetve bodzás-uborkás, valamint mangós limonádévariációk közül lehet választani.

‍

‍

Előételnek Serpenyőben sült kacsamájat kértünk, amely látványában és ízében is megfelelt az elvártaknak. Egyedül a briós mennyiségével kapcsolatban volt hiányérzet: a péksütemény aránytalanul kevés volt a kacsamájhoz képest. Másodiknak egy Aranybástya Borjú névre hallgató főételt rendeltem, amely tulajdonképpen egy újragondolt cordon bleu.

Egyes források szerint az elsőként borjúhúsból (!) készített cordon bleu (kék szalag) első említése 1958-ból származik a Los Angeles Timesból. De ennek már csak azért sem hihetünk, mert ugyanis még az étel nevének eredete is vita tárgyát képezi. Azt tudjuk, hogy valóban létezett a középkorban egy ilyen névvel illetett, a francia uralkodó által adományozott „térdszalagos” kitüntetés, mellyel a csatákban jeleskedő lovagokat tüntették ki. Majd a XVI. században III. Henrik (1551-1589) francia király által megalapított Szentlélek Lovagrendnek (L’Ordre du Saint-Esprit) ugyancsak kék szalag volt a jelképe. A leghangzatosabb anekdota szerint Madame Dubarry egy ízben lakomára hívta XV. Lajos (1710-1774) francia királyt, aki a legenda szerint elismeréseként a már említett kék szalag érdemrenddel tüntette ki a vacsorára bundában sült, sajttal-sonkával töltött göngyölt húst készítő szakácsnőt. Az étel egyébként gyakorlatilag ez: sajttal-sonkával töltött sertés-, csirke- vagy borjúszelet rántva. Egy másik anekdota szerint az Atlanti-óceánt átszelő hatalmas hajók versenyén egy francia szakács készítette elsőként az ételt.  Egy másik történet szerint a hússzeletek kötözésére használt kék zsinórokról kapta az ízletes étel a nevét. Szóval az eredettörténeteket tekintve számtalan tetszetős lehetőség közül választhatunk, azonban két dolog egészen biztos: az egyik, hogy Marthe Distel, a világ egyik leghíresebb gasztronómiai újságírója már 1895-ben Le Cordon Bleu névvel alapította neves – a világon ma már számos helyen működtetett – gasztronómiai iskoláját; a másik pedig, hogy bárkié is volt az eredeti ötlet, a világ egyik legízletesebb ételét sikerült kitalálnia és elkészítenie.

Az Aranybástyában burgonyapürével felszolgált főétel is ez utóbbi konklúziót erősítette, ugyanis a fogás tökéletes volt. A kellően szaftos étel különlegessége az volt, hogy nem egyszerű sonkával, hanem ízletes prágai sonkával töltötték.

‍

A kiadós főétel után alig maradt hely a desszertnek, de azért az étlapon szereplő Pisztáciás-málnás ecklair - rózsa sorbetnek végül nem tudtam ellenállni. A süteménykülönlegesség pedig pont azt az eleganciát adta vissza, amit az egész étterem sugároz: semmi émelyítő gejl, csak visszafogott, a jó ízlésnek megfelelő, kellemes édesség.

Az étterem honlapján található bemutatkozóban azt írják, hogy:

Alkalmat szeretnénk teremteni inspiráló, izgalmas beszélgetésekre, és helyszínt adni varázslatos panorámával és környezettel bensőséges vacsoráknak, eseményeknek és rendezvényeknek. Egy csodálatos helyszínen eltöltött vacsorát, egy koktélt vagy egy délutáni süteményt kínálni, mely ellenállhatatlan a szemnek és feledhetetlen élmény vendégeinknek.

Nos, összegzésként leírhatjuk, hogy számunkra a vacsora ellenállhatatlan és felejthetetlen volt!

Az pedig külön dicséretes, hogy az étterem még azzal is próbál visszautalni a hagyományokhoz, hogy képzőművészeti kiállításokkal és különböző kulturális programokkal várja a hazai és külföldi vendégeket egyaránt. Mondhatnánk viccesen: Thomas Mann lájkolná!

‍

‍

‍

‍