Egy asztalka az Asztalkában avagy egy különleges krémes a Tabánban
Szinte alig van olyan hely, amely még képes megidézni a Tabán egykori legendás hangulatát. Ahol újra magad előtt láthatod a hajdani utcákat és azok lakóit, ahol megelevenednek a régi fotók, a fényképekről ránk mosolygó karakterek mai alteregói: járnak, beszélgetnek, nevetnek. Pontosan úgy, ahogyan az egykori tabániak, azok az emberek, akik már nincsennek itt. Kevés ilyen időutazásos hely létezik a Tabánban, de az Asztalka pont ilyen. Gasztromán sorozatunk új cikke róluk szól.
Kevés olyan hely van a Tabánban, ahol ott van még elevenen a múlt; tapintható, megszagolható és látható a történelem. Ha kimondom a szót, hogy Tabán, akkor egy hatalmas, fájó űr tátong a sokat olvasó budaiak szívében, akik Krúdy, Márai vagy Szerb Antal írásaiban olyan sok érdekes történet helyszíneként ismerték meg ezt a városrészt, amit ők már sosem láthattak. Akik jobb esetben fekete-fehér családi fényképeken, megsárgult térképeken keresik az egykor volt utcákat, tereket, vendéglőket és a hajdanán itt élő felmenők vagy éppen ismeretlen emberek arcait. Akik tudják, hogy a mai ligetes domb valamikor a szűk kis sikátorok, hangulatos kisvendéglőkkel és lélekvesztőkkel emberek otthona volt és oly szívesen elvesznének benne lelkükkel ma is.
Tabán. Nem tudom, illik-e az idegenforgalmi illemkódex értelmében megmutatni valamit, ami nincs. Mert Ön, teljes joggal, csak sáros réteket lát, amint únottan csapkodják a Gellérthegy lábát. A középen, mint árvízből szomorú maradvány, emelkedik a fehérsas-téri polgári iskola. Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! és a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszintesek voltak, és a közepükön a szederfa mellett mosóteknő állt. Leve hivogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt.
- írja Szerb Antal (1901-1945) Budapesti kalauz Marslakóknak című könyvében. Ilyen szépen talán csak tragikus sorsú írónk tudta megfogalmazni a hiányt, egy városrész hiányát. Vajon hányszor gondolhatott, ott a messzi távolban, értelmetlen kőfejtés közben toll helyett csákánnyal kezében a magyar irodalom legnagyobb zsenije erre a szétporladó városrészre, s hajdani békebeli és borgőzös kocsmáira? De ez most talán túl messzire vinne…
Nos, ebből a melankolikus, budai nosztalgiából ad vissza valamit egy hely, amely éppen úgy itta be magát a múlt szöveteibe kézműves süteményeivel és illatozó pogácsáival, mint egy megfilmesített Krúdy-regény. Érezzük, ízleljük és tapintható. A nagy reformkori ódaköltő, Virág Benedek (1754-1830)egykori háza mellett áll az az épületegyüttes, amely a múltban az e falak közül titokzatosan szublimáló ferencesek rendháza volt és itt áll a Musztafa pasa dzsámijából templommá alakított Alexandriai Szent Katalinnak ajánlott katolikus templom, de ami most számunkra a legfontosabb, hogy itt az egykori rendház épületében és a templom tövében a maga szerénységével húzódik meg a múltidéző apró kis cukrászda, az Asztalka is.
A cukrászdába belépve egyből a süteményes pultba botlunk, a hely ugyanis pici, pontosabban nagyon pici. Alig van hely leülni a pici asztalkáknál, de éppen ez a méret vagy inkább mérettelenség teszi otthonossá a helyet, ha csak ideiglenes is, de tabáni otthonunkká.
A cukrászdák egyik legfontosabb fokmérője, hogy milyen a „fekete leves”. Nos, a kávé az Asztalkában finom.
A másik kruciális pont, hogy milyenek a sütemények. Nos, a sütemények frissek, hiszen itt készítik és nem mellesleg nagyon finomak, mert a legjobb alapanyagokból sütik őket, kézműves receptek alapján. A kedvencünk az Asztalka-krémes, amely kicsit újragondolta a krémes mindig-mindenhogyan finom, ugyanakkor klisés fogalmát. De gyakorlatilag nincs olyan sütemény, ami ne lenne gasztronómiai szempontból egyszerű és mégis különleges.
Az Asztalka nem más, mint egy nyitott nappali a város szívében, amit azért hoztunk létre, hogy legyen egy második otthonunk, ahol bárki találkozhat azzal, amivel épp foglalkozunk. Egy nyitott tér, ami tükrözi mindazt, ami mi vagyunk. Egy hely, ami épp úgy alakul, ahogy a hétköznapjaink telnek. Egy hely, ahol egyszer süteményt szolgálunk fel neked, máskor a felújított bútorainkat vagy ajándéktárgyainkat vásárolhatod meg, és megint máskor a te különleges alkalmaid helyszínévé változhat. Reméljük, hogy te is otthonra találhatsz benne!
- írják honlapjukon. Az Asztalka kreatív csapatának szíve és motorja Lelkes Virág, aki még a valódi vendéglátást képviseli, aki kötetlenül és kedélyesen beszélget a vendégekkel.
Annyi bizonyos, hogy a mai tabáni gasztrovilág egyik origója az Asztalka, ahova érdemes beülni akár csak egy finom kávéra vagy egy jó vasárnapi ebéd után elsétálni egy édes és ínycsiklandó záróízért, illetve akkor sem hibázik az ember, ha egy-egy családi ünnepre innen rendeli meg a tortát. De egyszer mindenkinek el kell mennie leülni egy picinyke asztalhoz az Asztalkába és meg kell kóstolnia védjegyüket, az utánozhatatlan tabáni krémest!
No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.
A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.
Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
