„A budai várhegy keresztülfuratik, éppen a Lánchíddal szemközt…” - 170 éve ezen a napon kezdték építeni a Váralagutat
1853. február 10-én, egy csütörtöki napon kezdték el építeni a Budai Várhegy alatt Széchenyi István 1842-ben megfogalmazott ötletét, a Budai Váralagutat Adam Clark, vagy ahogyan a magyarok hívták és hívják, Clark Ádám tervei szerint. A Lánchíd így vált teljes értékűvé, így teremtett végül Pest és Buda között közvetlen kapcsolatot. Addig ugyanis a Várhegy megkerülésével lehetett csak az újonnan épült, Pestet Budával összekötő Lánchidat megközelíteni a Krisztinaváros, a Tabán, illetve a Hegyvidék felől.
Nem mellesleg az Alagút erősen hozzájárult ahhoz, hogy a budai hegyekben újabb és újabb nyaralók épültek, megszaporodtak a hétvégi vadászházak, illetve megjelentek a túrázók és kirándulók. Érdekes adalék, hogy az egykor Dreihotter néven ismert terület is ekkortájt kapta Döbrentei Gábor (1785-1851), költőtől a „Csile-bércz” nevet. Noha a név hallatán sokan a bányászatban használt keskeny vágányú és sínen futó szállítókocsira asszociálnak: a terület névadó keresztapja a budai hegyek mondabeli tündérének, Csilének az emlékét idézte meg az elnevezéssel. Maga az ősmagyar „csile” szó önmagában is tündért jelent. Egyébként eredetileg helyesen egy „L”-el írták, azonban a ’30-as években valószínűleg az elnevezés eredetét nem ismerő, téves elírás könnyen átszállt, elterjedt a köznyelvben. Döbrentei Gábornak köszönhetjük a „történelem” szavunkat is.
No, de térjünk vissza Clark Ádámhoz (1811-1866) és az Alagúthoz! Eredetileg a másik Clark-nak, a Lánchíd tervezőjének, William Tierney Clarknak (1783-1852) a helyettese volt. Mivel azonban a tervező csak keveset tudott személyesen jelen lenni a hídépítésnél, ezért a tehetséges fiatal mérnököt nevezte ki művezetőnek, de facto Clark Ádámra bízta az építés vezetését.
Midőn utunk a kellemes fekvésű Krisztinavároson visz keresztül, el nem kerülhetjük, hogy jó reménynyel örvendezve meg ne mosolyogjuk lelkünk belsejében e’ városrész gyönyörű jövendőjét; mert kétségtelen, hogy azon kellemes tájat, melly a’ Krisztinavárost Budapest vidékének jelenleg is hasonlíthatlanul legszebb részévé teszi, számosan fogják a’ testvérváros tehetős polgárai ’s a’ birtokos aristocratia közül arra használni, hogy itt maguknak palotákat és fényes lakhelyeket építtessenek, mihelyt a’ két várost az állóhíd örökre összekötendi ’s velök a’ Krisztinavárost az alagút olly igen közel érintkezésbe hozandja.
- jósolta meg az Életképek nevű lap 1846. júniusi számában egy újságíró.
Széchenyi pedig még így írt William Tierney Clarknak 1846. januárjában:
Két párt áll szemben egymással. Ebből következően az aláírások nem haladnak túlontúl gyorsan: Az egyik párt, élén néhány budaival, a dolog műszaki kivitelezését hazánkfia kezébe kívánná letenni, míg jómagam és a báró is nem kívánunk tudni kísérletező mesterekről, hanem az ügy Ön általi irányitását kívánjuk. A részvények ára 10 sterling font egyenkint, és úgy mondják, hogy igen hasznot hajtó vállalkozás lesz, nem tudom, mit gondoljak róla, de meglehet, néhányat tán Önnek is át kellene vennie.
Gróf Széchenyi István (1791-1860) végül Clark Ádámot nevezte ki az Országos Közlekedési Bizottság tanácsosának 1847-ben.
Jókai Mór ekkortájt így írt Széchenyi István Váralagút ötletéről:
A budai várhegy keresztülfuratik, éppen a Lánchíddal szemközt, ezentúl a Krisztina városba egyenes úton fogunk juthatni. A dolog több mint bizonyos, a terv kész, az egylet megalakult, a kivitel gyerekség.
A szabadságharc idején Clark Ádám mentette meg a Lánchidat Heinrich Hentzi osztrák tábornok, illetve Alnoch Alajos ezredes hídrobbantási kísérletétől, amikor is a Lánchíd kamráit vízzel öntette el. Clarck visszatért Londonba, azonban hamarosan visszatért Magyarországra. Az Ürményi József, császári biztos által vezetett alagútépítő társaság őt bízta meg a mű építésének vezetésével és kinevezte főmérnöknek.
Így hát a nyilvános megnyitási ünnepségen, amikor egy vékony falrész a középső munkahelyen a Társaság elnökének közreműködésével lebontatott, magas katonai és polgári személyiségek jelenlétében láthattuk egymást az alagút egyik végétől a másikig, keresztül a hegyen, nagy meglepetésére a jó népnek, akik a munka folyamán rázogatták bölcs fejüket és jósolgatták, hogy a találkozás helyett keresgélni fogjuk egymást a hegy belsejében.
- tudósított az angol mérnök szüleinek írt levelében 1853. november 3-án.
A munkálatokat végül pontosan 170 éve, 1853. február 10-én, egy csütörtöki napon kezdték meg. Erről másnap így írt a Budapesti Hírlap a Napi események rovatban:
Az alagútépítés előmunkálatai már folyamatban vannak: a munkálatok felügyelésére és vezetésére egy külön iroda rendeztetett el a budai lánczhidfő jobb oldalán; — a függőleges fúrásra kijelölt központ a Szt György téren már körül van czövekelve, s csaknem annyiféle magyarázatokra ad alkalmat, mint midőn Debreczen-ben az artézi kutakat sírták, mit mindent nem sejtett a tömeg e mystikus faköpönyegek alatt.
Végül alig 8 hónap alatt át is fúrták 350 méter hosszan a Várhegyet, azonban a 10 méteres magasságú és szélességű alagutat csak 1856-ban nyitották meg a forgalom számára. Elsőként a gyalogosok mehettek át rajta, majd a lovas kocsik, szekerek is. Az áthaladásra - a hídpénzhez hasonlóan - természetesen a vámszedőnek megfizetett használati díj fejében kerülhetett sor. Egyedül a katonák számára volt díjmentes az átjárás, ugyanis a hadsereg - Ferenc József engedélyével - 800 mázsa lőport adományozott az építéshez szükséges robbantásokhoz, amelynek fejében a hadsereg és annak tagjai mentesültek a díjfizetés alól.
A budai alagútban a járdák elkészültek, s mától kezdve két p. kr. díj mellett a közönség használatára ma megnyittatak. Ez intézkedés — menyire csak a munkálat engedi — folyvást fen fog maradni. Az alagút sokat fog kétségkívül lendíteni Budán, nagyobb elevenséget fog e csöndes városnak kölcsönözni
- írja a Hölgyfutár című lap 1856. március 7-én megjelent számában.
A nagy mű végeztével Clarck Ádám, mint ünnepelt mérnök végül Magyarországon telepedett le. Itt, a Várszínház egyik előadásán ismerte meg a budai városkapitány Áldásy Antal lányát, Máriát, akit csakhamar feleségül is vett. Ezután visszavonult és csak családjának élt, akitől három gyermeke született. A közeli Koronaőr utcába tervezett villában szerette volna berendezni a családi fészket, azonban 1866. június 23-án, egy szombati napon tüdőgyulladás miatt távozott az élők sorából.
Clark Ádám temetése Budán jún. 24-én délután ment végbe. A halottasháznál Stehlo lelkész tartott német gyászbeszédet, mely után a gyászmenet a lánczhíd és alagút közötti térre indult, hol Budapest minden nagu közönsége összesereglett. Itt, a nagy halott két oly nevezetes műve közt, Török Pál superintendens mondott, emelkedett hangú beszédet magyar nyelven, melynek végeztével a hamvakat az alagúton keresztül a budai temetőbe vitték s Lang Mihály rövid gyászbeszéde mellett tették örök nyugalomra. — Clark ezelőtt 11 évvel Budán nősült meg; özvegye szül. Aldásy Irma asszony, s három árvát hagyott maga után. — Emlékére az alagútnak egyik bejáratánál, mellszobrát szándékoznak fölállítani.
- emlékezett meg Clark Ádám temetéséről a Vasárnapi Újság.
Clark Ádám és az Áldásy család sírja Budapesten ma már a Fiumei Úti Sírkertben található.
Ide a Déli pályaudvar melletti krisztinavárosi Pálya utcai házba született Novák Vilmos néven 1894-ben, éppen 130 évvel ezelőtt. A család később átköltözött a közeli Pauler utcába, majd az ifjú festő itt a Várdombon található Budai Főreálban, a későbbi Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1912 tavaszán. 1913-ban a lapok már Aba-Novák Vilmos néven említik, mint a Képzőművészeti Főiskola tehetséges növendékét egy kiállítás kapcsán.
A keresztény seregek élén harcoló Savoyai Jenő (1663-1736) herceg 1697. szeptember 11-én – immáron a Szent Szövetség keresztény hadainak fővezéreként - a Tiszán átkelő törököket úgy megverte Zentánál, hogy közel harmincezer török maradt a csatatéren. Noha Savoyait a budavári diadal miatt szoktuk méltatni, valójában ennek a győzelemnek állít emléket a Róna József (1861-1939) alkotása, a Savoyai-teraszon álló lovasszobor.
Noha a Krúdy-család legendáriuma szerint az itáliai származású Crudiak egyik őse a Róma és Nápoly közötti Campobasso nevű városkából települt át Budára Mátyás király udvarába, Beatrice királyné szakácsaként, azonban Krúdy nem volt- a szó gasztronómiai értelmében véve – ínyenc, az egyszerű, de ízletes ételeket szerette. És így Latinovits Zoltán születésnapján mi más juthatott eszünkbe, mint Szindbád, s az író által ezerszer megidézett Tabán, Vendelin pincér és a gőzölgő húsleves cérnatésztával, no meg az a legendás velős csont.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
