140 éve született a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobbja, Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső (1885-1936) néhány év pesti élet után költözött át a Duna bal partjára, Budára. Itt három helyen is lakott. Ebből két lakása – köztük a család végleges otthona – a Krisztinavárosban volt.

Örült a lakásnak, mert mindig Budára vágyott.

– írta Kosztolányiról felesége, Harmos Ilona (1885-1967), írói álnevén Görög Ilona.

A pesti „bolyongás” után a mai Bartók Béla útra (akkor még Fehérvári út 15., később Horthy Miklós út) költöztek át színésznő feleségével. E rövid kitérőt követően, gyermekük születése után és okán költöztek át a Krisztinavárosba, a Logodi utca 1- számú házba albérletbe. A Bartókon ugyanis egyrészről az ötödik emeleten laktak, ami meglehetősen kényelmetlennek bizonyult egy újszülöttel, másrészről fiúkkal, Ádámmal (1915-1980) már korántsem volt komfortos a sokszor - az alacsony víznyomás miatt - csak földszinti vízvételi lehetőség.

1916-tól éltek a krisztinavárosi Logodi utcában, amely meg sajnos túl vizesnek bizonyult. Így a család átköltözött a Tábor utca és a Logodi utca sarkán álló kertes házba.

Nem messzire. A Logodi utca 21- be, a Tábor utca sarkán, Tábor utca 12-es bejárattal találunk egy másik ódon kis házat, négy aprócska hajópadlós szobával, villany, gáz nélkül. De legalább fürdőszoba van benne.

- írta visszaemlékezésében felesége.

De néhány év után a hitelből vásárolt ház kicsinek bizonyult elsősorban a megszaporodott számú könyvek miatt. Ma már kissé furán hangzik, de írók, költők esetében sokszor volt oka a költözésnek a könyvtár bővülése. Ezért a család úgy dönt, hogy a kert kárára bővíti a házat.

Építkezni fogunk. Két nagy szobával s egy személyzeti szobával lesz többünk, jókora terasz és hall is jut, csak persze, a kert lesz sokkal kisebb. (…) A nyár építkezéssel telik, magam hordom lovaskocsival a Dunapartról a homokot, kavicsot, telepről a márványkockákat, ágyunk úgyszólván az utcán áll, állványok között, úgy alszunk, féljem maga megy Fótra, hogy kiválassza és megrendelje a hall magyaros-virágos piros bútorait, vagy harmincezer pengőt ráköltünk, de minden nagyon szép. Akadtak túlzók, akik azt mondogatták, hogy ez a legszebb otthon Budapesten…

‍

Az pedig egészen hátborzongató, hogy Kosztolányi szinte váteszként énekelte meg 1933-ban a Hajnali részegség című versében Logodi utcai otthonuk későbbi – jóval a költő 1936-ban bekövetkező halála utáni – sorsát:

"A ház is alszik, holtan és bután,

mint majd száz év után,

ha összeomlik, gyom virít alóla

s nem sejti senki róla,

hogy otthonunk volt-e vagy állat óla."

‍

Kosztolányi időközben beteg lett, szájában daganat képződött. A költő három éves kálváriája, számtalan kínzóan fájdalmas műtéttel, sugárterápiával és szenvedéssel nem bizonyult elegendőnek, s 1936. november 3-án meghalt a Szent János Kórházban. Még az év decemberében a Nyugat egy egész számot szentelt emlékének, amellyel az ekkor már szintén beteg - kórházak és szanatóriumok árnyékában élő- Babits elégtételt próbált adni egykori barátjának és kollegájának.

Az egykori Kosztolányi-házat végül 1945. január 2-án bombatalálat érte, amely azonban elegendőnek bizonyult arra, hogy 1946-ban lebontásra ítéljék.

‍