2025. május 4-ig lehet még megtekinteni a fővárosi ásatásokon - a Budapesti Történeti Múzeum régészei által – felfedezett és a BTM Vármúzeumban kiállított középkori régészeti leleteket. Most itt az utolsó lehetőség, hogy akiket érdekel a régészet – legyenek azok szakemberek, múltkedvelő laikusok vagy akár a történelem iránt kíváncsi gyerekek – azok közelről is megszemléljék a legutóbbi ásatási leletek legérdekesebb darabjait.

Ha élményekkel, érdekes és különleges ismeretekkel gazdagodva, a múltat szinte tapintható módon megidézve szeretnéd megismerni azt, hogy hogyan vált évszázadok alatt a Budai Várból királyi palota, akkor van egy jó hírünk számodra: létezik egy pont ilyen, vezetett budavári séta!

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is közösen emlékezik meg az I., II. és XII. kerületi önkormányzat Budapest ostromának végjátékáról. A péntektől vasárnapig tartó eseménysorozatra minden érdeklődőt várnak az I. kerületi Kapisztrán téren.

A Budavári Palota már az Anjou-kor építkezéseitől kezdve, Luxemburgi Zsigmond Budára költözésével és Hunyadi Mátyás újításaival a magyar királyok uralkodásának fontos színtere volt. Például 1457. március 16-án itt, az északi előudvarban fejezték le Hunyadi Lászlót, amit V. László király innen, a palota erkélyéről nézett végig, majd II. Ulászló is ide, Prágából Budára tette át uralkodói központját. Azt azonban kevesen tudják, hogy a Vár középkori országgyűlések helyszínéül is szolgált mintegy félezer évvel ezelőtt.

Hetvennyolc éve, 1945. február 6-án végezték ki Tóth Potya Istvánt és Kertész Gézát a Belügyminisztérium akkori épületében, Budavárban, az Országház utca 28. szám alatt. A Ferencváros és a magyar válogatott két egykori labdarúgója azután halt mártírhalált, hogy az ellenállás tagjaiként a nácik és a nyilasok által üldözött emberek életét mentették.

Idén február 13-án lesz pontosan négy éve, hogy a Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító távozott az élők sorából. Ezért erre az évfordulóra, tehát jövő hét hétfőre közös Tandori Dezső-emléknapot szerveztek a Budavári Önkormányzat kulturális társintézményei. Az eseményt Saly Noémi, irodalom- és helytörténész emlékezése indítja, majd este fél hat körül a Virág Benedek Házból Tandori kedvenc helyszíneit érintő sétára indulnak néhány meglepetésvendég segítségével, végül a Jókai Anna Szalonban beszélgetéssel, felolvasóesttel zárják a megemlékezést.

A NagyonVár életében most először és feltételezhetően utoljára megkértük a ChatGPT-t, hogy írjon cikket a Budai Vár jelentőségéről és szépségéről, sőt még arra is utasítottuk, hogy mindezt érzelmesen tegye. Nos, az OpenAI mesterséges intelligenciája valóban lenyűgöző, azonban vannak még hibák. Mi úgy gondoljuk, hogy a Budai Várról szóló cikkek írásához hús-vér, a Várat valóban szívből szerető és természetes intelligenciával rendelkező EMBEREKRE van szükség.

Miért nézi meg valaki többször is ugyanazt a filmet? Egyrészt nyilván, mert tetszik neki, és bizonyos jeleneteket szeret újra átélni, másrészt minél többször látunk egy filmet, annál több olyan részletet fedezhetünk fel, ami addig elkerülte a figyelmünket. Ugyanez elmondható a Budai Várnegyedről is, amit most képekkel illusztrálva támasztunk alá.

Ettől a héttől ismét látogatható a századforduló legszebb történelmi terme, az eredeti tervek alapján visszaállított Szent István-terem. Ahogyan arról beszámoltunk a rekonstruált terem januárban nem fogadott látogatókat, de az épületben található Hauszmann-sztori című kiállítás ez idő alatt is változatlanul várta az érdeklődőket. Most ismét mindkét kiállítás megtekinthető.

Lassan 10 éve nincs közöttünk az egykori történész, tanár, író és műfordító, Katona Tamás. Kevesen tudják, de az Eötvös-kollégium egykori tanára a kilencvenes években a Magyar Cserkészszövetség elnökekeként is tevékenykedett. Sőt, még az 50-es években – korát meghaladó módon - ő alapította Magyarország első cigány könyvtárát is. Katona Tamás a rendszerváltozás ikonikus alakja, az első szabadon választott parlament országgyűlési képviselője volt, majd 1994-tól a Várnegyed polgármestere. Rá emlékezünk születésnapján.
A Magyar Nemzeti Galéria nagy sikerű Vaszary-kiállítása a művész újonnan előkerült alkotásait mutatja be, melyeket eddig a szakma sem ismert. A 70 művet felvonultató válogatás ugyanakkor betekintést ad a művész életművének szinte minden korszakába. Valentin-napon a Vaszary házaspár kapcsolatának vonatkozásában mutatják be egy egyórás online tárlatvezetés keretein belül Vaszary János sokoldalú művészetét.

Farsangi programokkal, köztük kézműveskedéssel, koncerttel és hangszersimogatóval várja a családokat a Várkert Bazár február 12-én, vasárnap. A kézműves és interaktív programok ingyenesen látogathatók, de regisztrációhoz kötöttek, amelynek linkje megtalálható cikkünkben is.

Ha élményekkel, érdekes és különleges ismeretekkel gazdagodva, a múltat szinte tapintható módon megidézve szeretnéd megismerni azt, hogy hogyan vált évszázadok alatt a Budai Várból királyi palota, akkor van egy jó hírünk számodra: létezik egy pont ilyen, vezetett budavári séta!

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is közösen emlékezik meg az I., II. és XII. kerületi önkormányzat Budapest ostromának végjátékáról. A péntektől vasárnapig tartó eseménysorozatra minden érdeklődőt várnak az I. kerületi Kapisztrán téren.

Idén február 13-án lesz pontosan négy éve, hogy a Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító távozott az élők sorából. Ezért erre az évfordulóra, tehát jövő hét hétfőre közös Tandori Dezső-emléknapot szerveztek a Budavári Önkormányzat kulturális társintézményei. Az eseményt Saly Noémi, irodalom- és helytörténész emlékezése indítja, majd este fél hat körül a Virág Benedek Házból Tandori kedvenc helyszíneit érintő sétára indulnak néhány meglepetésvendég segítségével, végül a Jókai Anna Szalonban beszélgetéssel, felolvasóesttel zárják a megemlékezést.

Elmentünk egy a budaivarsetak.hu által meghirdetett tematikus sétára, ahol végre nem a romantikus Romy Schneider által – egyébként zseniálisan – alakított Sissi szerepet kaptuk vissza, hanem bekukkantva a pompás és parádés díszletek mögé, megpillanthattuk a valódi Erzsébet királynét. Azt az Erzsébet királynét, aki 1837 és 1898 között valóban élt és létezett, s aki élete egy jelentős részét itt töltötte a magyar emberek között, a Budai Várban.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.

A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.

Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.

Napra pontosan 125 éve, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A XX. századi modern magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa ugyan sosem lakott a Várban, de számtalanszor megfordult itt és számos barátjához járt ide heti rendszerességgel. Németvölgyi, majd később pasaréti lakásától nem esett túl messze a Várnegyed. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.

Kosztolányi Dezső (1885-1936) éppen ma 140 évvel ezelőtt, virágvasárnapon született Szabadkán. A XX. század egyik legnagyobb magyar lírikusa és egyben prózai írója egykor itt - a háborúban sajnos bombatalálatot kapott - családi házukban élt feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), írói álnevén Görög Ilonával, illetve fiúkkal, Ádámmal (1915-1980). A zöld kerítéses földszintes ház a Tábor utca és a Logodi utca sarkán állt, egy kőhajításra Márai Sándortól, két kőhajításra Schöpflin Aladártól, s három kőhajításnyira Babits Mihálytól.

A királyi tanács minden törvényes formaságot mellőzve politikai alapon ítélte fővesztésre gyilkosságért és felségárulásért Hunyadi Lászlót. Az ifjút 1457. március 16-án estefelé végezték ki a budavári Szent György piacon, a mai Dísz téren. A bakónak csak negyedszerre sikerült László fejét elválasztania a testétől. A szokásjog alapján kegyelem járt volna Hunyadinak, a hóhér azonban -parancsra ugyan - negyedszer is lesújtott.

1910. március 16-án született a hétszeres olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres világbajnok, harmincnégyszeres magyar bajnok sportlegenda. Minden idők legeredményesebb magyar sportolója a Krisztinavárosban élt, otthona itt volt az Attila úton. Cikkünkkel a halhatatlan sportolóra emlékezünk.

Ácsteszér, egy bakonyi falvacska jobbágysorából, ráadásul szlovák anyától és horvát apától született. Eredetileg takács vagyis vászonszövő volt, majd Budán immáron felnőttfejjel kezdte meg iskoláit, huszonnégy évesen lett elsőéves gimnazista, így egyetemi tanulmányait közel harmincéves korábban kezdte el. Tehetsége, szorgalma és igazságkeresése azonban egészen a forradalom csúcspontjára repítette, amikor a forradalmi hevület és a hatalom ellen összefogott, újjáéledő nemzet kiszabadította március idusán budavári börtönéből, s diadalmenetet tartva ünnepelte őt. Cikkünkkel a napjainkban méltatlanul keveset említett Táncsics Mihályra emlékezünk.

A neves arisztokrata családból származó Ráday Gedeont (1829-1901) a magyar történeti hagyomány az alföldi betyárvilág felszámolójaként ismeri, de kevesen tudják, hogy élete több ponton kapcsolódik a Budai Várhoz. 1829-ben született, tehát egy olyan nemzedék tagja, akik felnőttkoruk hajnalán megtapasztalták 1848-49 nemzeti összetartozását, de ezt a lelkesedést két évtized abszolutista elnyomása és csendje követte.
Ahogy melegszik az idő, úgy sűrűsödnek a programok a Budavári Palotanegyedben is. És ahogy a nap is egyre később megy le, úgy egyre később érdemes hazamenni is. A Savoyai terasz péládul egy hangulatos lounge programmal készül a nyár első napjára.
Az előrejelzések szerint szombaton 27 fokkal köszön be a jó idő az esős napok után. Ennél jobb alkalom nem is lehetne, hogy a Budai Várban is bedurranjon a nyári szezon. A klasszikus zenét az elektronikus ritmusokkal ötvöző francia dj, Worakls érkezik ugyanis az Oroszlános Udvarba, a produkció pedig igazi csemege minden tekintetben: a műfaj kedvelőinek nem csak a fülük számíthat gyönyörökkel teli estére, hanem a szemük is, a látvány ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján pazar lesz.
Na’Conxypan hercegének, azaz Gulácsy Lajosnak a nagyszabású életmű-kiállítása kerül fókuszba a Magyar Nemzeti Galéria május 17-én, szerdán 18 órakor kezdődő Múzeum+ programján. A különc zsenit nem kell bemutatni a művészetszerető közönségnek: a modern magyar festészet egyik legegyedibb hangú, különleges alakja ő, akinek a nyár végéig látható életmű-kiállítása eddig sosem vizsgált összefüggéseket tár fel és mutat be átfogóan.
A Deadcode szervezésében június 17-én a Mathame érkezik a Budavári Palotanegyedbe. A program pedig felejthetetlennek ígérkezik már csak azért is, mert az olasz Dj-páros zenéjének atmoszférája és hangulata olyan, mintha az Etna lábához utaznánk, és éreznénk a vulkán erejét.
Április 2-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériaaszary. Az ismeretlen ismerős című kiállítása. A márciusi Múzeum+ est középpontjában éppen ezért az időszakos tárlat állt. Izgalmas tárlatvezetések és finom borok álltak a középpontjában a kellemes esti ejtőzésnek szerda este a Budavári Palotanegyedben.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és az Imagine együttműködésével létrejött Mátyás-templom exkluzív elnevezésű tematikus séta számunkra az egyik legérdekesebbnek ígérkezett a jelenleg elérhető budavári sétakínálatok közül. Spoilerezünk: nem csalódtunk!
A klasszikus zenét az elektronikus ritmusokkal ötvöző francia dj a Historical Tales következő nagyágyúja, akit felhoz a Budai Vár exkluzív helyszínére, és nagy valószínűség szerint ezzel be is durrantják a nyári szezont. Igazi csemege minden tekintetben: a műfaj kedvelőinek nem csak a fülük számíthat gyönyörökkel teli estére, hanem a szemük is, a látvány ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján pazar lesz.

Budapesten egyre népszerűbbek a különböző tematikájú vezetett séták. Ezúttal azonban a spontán felfedezés izgalmának lehetősége csiklandozta a képzeletünket, amit azzal kívántunk valósággá formálni, hogy remélt élmények és hangulatok nyomába eredve, különösebb tervezgetés nélkül várbeli és várkörnyéki kocsmákat keresünk fel. Spoiler: sikerrel jártunk.
Dallamos deep house és progresszív partival indul a 2023-as szezon az ország egyik legszebb táncparkettjén, a Halászbástyán. A Vár ikonikus helyszínére márciusban ezúttal Roy Rosenfeld érkezik, akit a műfaj kedvelői már jól ismernek.