Az árumegállító jogtól József nádor rózsametszéséig – tematikus séta a Budavári Palotanegyedben

A kaland a Siklónál kezdődik: a sétavezető már itt előrevetíti a program különböző állomásait, ahol megismerhetjük majd a Budavári Palota kalandos történetét. De már itt rögtön, a dolgok közepébe vágva, egy csomó érdekes évszázadokon átívelő és azokat összekötő információ hangzik el.

‍

A Budavári Palota, uralkodóink egykori rezidenciája, a kultúra és a művészet központja, nemzeti szimbólumunk. Budai Vársétánkon elmeséljük a ma látható épületegyüttes viharos történetét az Anjou királyok erődítményétől Ferenc József és Erzsébet fényűző palotáján át egészen a második világháborút követő eseményekig.

- olvashattuk a jelentkezésnél a sétát összefoglaló honlapon.

‍

Szerencsére egy ilyen séta nem klasszikus történelemóra, ahol szigorúan követni kell a kronológiát, hanem az állomások határozzák meg a mondanivalót. Így lehetséges az, hogy szinte még nem is hallottunk semmit az István-toronyról, de már a második állomáson, nevezetesen a Savoyai Teraszon a szobor tövében a második világháborúban járunk, amit megerősítenek a lovasszobor talapzatán megtapintható lövésnyomok, egykor célt vesztett találatok.

Aztán a felújított Mátyás-kútjánál állva visszarepülünk a keletkezéstörténetig, egészen a tatárjárás korába, aztán az István-torony történetén át Mátyás udvaráig és Corvina könyvtárig.

Az árumegállító jogot is itt említi meg a sétavezető. Nos, mi most erre részletesebben kitérünk, hiszen egy középkori vár ezen privilégiuma szinte determinálta annak fejlődését, későbbi felemelkedését, valamint várossá alakulását. A kiváló történész, Hóman Bálint (1885-1951), a magyar középkor egyik legnagyobb ismerője így ír ennek kapcsán:

A kereskedelmi forgalom természetes központjául tekinthető Pestújvár (Budavára) már 1244-ben jogot kapott IV. Bélától, hogy minden kereskedő-hajót és kocsit megállíthasson és tulajdonosaikat áruik kirakására, elárusítására kényszeríthesse. Hasonló jogot élvezett V. István óta Győr városa is, honnét a bécsi kereskedők Buda elkerülésével juthattak Fehérváron át Dél-Dunántúl és Szlavónia, Sopronon át a nyugati határvidék városaiba. A vízi úton Pozsony szerzett még az Árpád-korban részleges árumegállító-, helyesebben áruszállító-jogot. A bécsi hajók e kiváltság értelmében kénytelenek voltak kirakodni s az árukat a magyar Dunán külföldi árukra szállítási monopóliumot élvező pozsonyi hajósok szállították tovább. Ladomér érsek idejében Esztergom is kísérletet tett hasonló jog szerzésére, de törekvése a budai polgárság ellenállásán megbukott. Károly ezeket a jogokat nemcsak tiszteletben tartotta, hanem fejlesztette is. Az 1335. évi magyar-cseh kereskedelmi szerződés Budát és Brünnt nevezi meg a kereskedelmi út végpontjaiul, amiben implicite bennfoglaltatik e két város évtizedek óta gyakorolt ármegállító-jogának kölcsönös elismerése is. Budának ez a joga a XIII. századi kiváltságlevélben s a későbbi jogkönyv ezen alapuló szakaszában elég szűkszavúan van körülírva, de mégis nyilvánvaló, hogy ez a jog a legteljesebb volt s hogy Budáról a külföldi kereskedő tovább nem mehetett. A győri kiváltságlevél csak „lerakás”-ról, a budai tartós „megszállás”-ról és „mindennapi árusítás”-ról beszél s mikor Nagy Lajos Kassát 1347-ben a budai joggal ruházta fel, árumegállító-jogát Budavár 1244. évi privilégiumának szavaival biztosította…

Ebből az idézetből is láthatjuk, hogy város- és népességtörténeti szempontból milyen hatalmas jelentősége volt a középkorban csak jus stapulae vagy jus emporii névvel illetett, uralkodók által adományozott kiváltságnak.

De szálljunk vissza az időgépbe és repüljünk előre újabb évszázadokat! Így megismerhetjük az impozáns szoborcsoport genezisét, különböző szereplőit, ami újra visszarepít minket Hauszmann (1847-1926) és Stróbl Alajosig (1856-1926), valamint a szoborhoz kapcsolódó városi legendák kérdőjeles világába.

A következő állomásunk a Budavári Palotanegyed szívcsakrája, az Oroszlános Udvar, amelyet Fadrusz János (1858-1903) méltóságteljes vadállatai őriznek. Itt újabb időutazás következik, a vár talpunk alatt látható egykori falaitól, Mária Terézia (1717-1780) budavári tartózkodásain keresztül egészen Erzsébet királyné (1837-1898) tejet adó tehenéig.

‍

A vezetett séták persze akkor igazán érdekesek és izgalmasak, ha szerepel bennük valami olyan exkluzív helyszín, ahova egyedül nem, vagy csak extra belépővel juthatnánk be. Nos, ebben a sétában is van ilyen, mégpedig a Budavári Palota belsejében található gótikus Várkápolna. De még előtte, illetve a végállomásként megjelölt Savoyai Teraszhoz történő megérkezésünk előtt, a Budapesti Történeti Múzeumban egy - az építészeti változásokat plasztikusan bemutató és gombnyomásra világító - maketten megnézhetjük az eddig elhangzott információkat. Megnézzük, hol álltak a vár első falai, a gótikus csarnok és a szárazárkok, hol laktak a királyok, hol áll ma is az István-, és a Buzogánytorony, valamint hogyan bővültek az állandó építkezések alatt az épületegyüttes falai, egyszóval, hogy hogyan vált, hogyan lett az egykori, erődítményként szolgáló Várból hatalmas csillárok fényárjában fürdő és pompázó, csodás Palota.

‍

Épp úgy, ahogyan ezt a sétát szervezők még a legelején ígérték. Igazán szuper volt. Köszönjük!

‍

‍

‍

‍