Mentették az üldözötteket, mártírhalált haltak: 78 éve végezték ki a sportolóként ismertté vált hősöket
Hetvennyolc éve, 1945. február 6-án végezték ki Tóth Potya Istvánt és Kertész Gézát a Belügyminisztérium akkori épületében, Budavárban, az Országház utca 28. szám alatt. A Ferencváros és a magyar válogatott két egykori labdarúgója azután halt mártírhalált, hogy az ellenállás tagjaiként a nácik és a nyilasok által üldözött emberek életét mentették.
A Várban, az Országház utca 28. szám alatt található épületén márványtábla hirdeti, hogy a műemlék épület a XVIII. század óta áll a helyén. Az egykori klarissza kolostort 1783-85 között „építették át országháza céljára”. Az egyik tekintélyesebb méretű márványtábla azonban megrázóbb és tragikusabb történelmi mementóról tanúskodik: a Belügyminisztérium egykori épületében a Gestapo fogságában raboskodott több száz ellenálló, akik között ott találjuk Tóth Potya Istvánt és Kertész Gézát, a Ferencváros és a magyar válogatott egykori labdarúgóit.
Utóbbi kora labdarúgásának meghatározó edzője is volt. A FradiMédia Tóth Potya István, az FTC hőse című kisfilmjében Szegedi Péter szociológus-sporttörténész elmondja, hogy a Tóth Potya Istvánt 1925-ben szerződtette a Ferencváros hivatásos edzőnek, aminek azért is van nagy jelentősége, mert addig a magyar csapatok úgy tartoztak Európa élvonalába, hogy a klubok nem fektetettek különösebb energiát a játékosok tervszerű képzésébe, ahogyan az ma már természetes. Tóth Potya, mint a Fradi első hivatásos edzője öt év alatt három bajnokságot, és egy Közép-Európai Kupát nyert a zöld-fehérekkel.
Tóth Potya István a II. világháború idején bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, több egykori játékos- és edzőtársával együtt szervezték meg az úgynevezett Dallamcsoportot a bajbajutott, elsősorban a zsidó emberek megsegítésére. Hamis papírokat állítottak ki nekik, rejtegették őket, többek között Tóth Potya Telepes utcai házában is, ahol menedékre lelve megfordult Gobbi Hilda és a Latabár fivérek is. A háború idején, mint főhadnagy a Honvédelmi Minisztérium légvédelmi hivatalában dolgozott, ahol hozzáférése volt különböző blankettákhoz, pecsétekhez, hivatalos iratokhoz – ezt a lehetőségét használta ki az üldözöttek segítésére.
A FradiMédia által készített kisfilmben megszólalnak a mártírok leszármazottai is. Hogy milyen út vezetett az ellenálló csoport lebukásához, azt Péczely Lajostól, Kertész Géza unokájától ismerhetjük meg. Eszerint a nagyapja (aki a római Lazio vezetőedzője is volt) Olaszországban megismerkedett Kovács Pál amerikai főhadnaggyal. 1943-ban az egész Kertész-család hazaköltözött Magyarországra, Kertész Géza pedig Kovács Pállal együtt részt vett az ellenállási mozgalomban. Kovács Pál azonban egy alkalmi női ismerősnek eldicsekedett a tevékenységükkel, akitől ez kitudódva egy lebukási sorozatot indított el, amely után az ellenálló csoport tagjait 1944 decemberének elején elfogták. A nyilasok heteken keresztül vallatták, majd átadták őket a Gestaponak. Végül a Várba kerültek a Belügyminisztérium Országház utcai épületébe, amelynek udvarán Tóth Potya Istvánt és Kertész Gézát 1945. február 6-án tarkón lőtték.
Emlékük legyen áldott!
Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
