1520-ban éppen a mai napon tartottak országgyűlést a Budai Várban

A kor legnagyobb és leggazdagabb hatalmassága, Szapolyai János (1480-1540) erdélyi vajda volt, aki a köznemességgel és Werbőczy István (1458-1541) jogtudóssal szövetségben még az 1505-ös rákosi országgyűlésen elfogadott egy végzést, miszerint Dobzse László (1490-1516) halálát követően csak magyar király kerülhet trónra. Ulászló, mindig kényesen egyensúlyozó reálpolitikusként éppen emiatt próbálta az 1515-ös Habsburg-Jagelló házassági szerződéssel a bizonytalanságot csökkenteni és utódlását biztosítani. Ulászlónak egész uralkodása alatt manővereznie kellett a különböző főúri csoportosulások, egymásnak feszülő főúri erőközpontok között. A trónkövetelő Corvin Jánossal (1473-1504) végül békét kötött, a legnagyobb birtokossal - a később trónra kerülő - Szapolyai Jánossal (1526-1540) kiegyezett,  Újlaki Lőrincet (1459-1524), a macsói bánt pedig ütközetben bírta jobb belátásra.

Ezerötszáztizenhatot írtak a jó budaiak. Bőjtmás havának 13. napja virradt rájuk. Szomorúan ütötte meg fülüket a várkápolna lélekharangja. Megkondult nemsokára valamennyi. Siratták az öreg Dobiét.

- írta II. Lajos udvartartása című, 1917-ben megjelent könyvében Dr. Fógel József.

‍

I. Miksa német-római császár (1493-1519) de iure gyermekévé fogadta az elárvult trónörököst, így a koronázási eskü letétele után, a már említett házassági szerződés értelmében az ifjú Lajos - nagykorúsítása után - feleségül vette Habsburg Mária (1505-1558) királyi hercegnőt.

Az udvarnál azonban többségben volt az a párt, mely a külföldi gyámságot elfogadni volt kész. Ez elhatározta, hogy a nemességet rövidebb pórázon kell vezetni, s e czélból az országgyűlést a budai várba tették át.

‍

- írja a Szalay-Baróti-féle Magyar Nemzet Története.

‍

‍

De hogy milyen is volt ekkor a Budai Vár? Nos, ahhoz ismét Fógelt kell idéznünk:

Budavára volt az önálló magyar királyi udvartartásnak állandó központja. Templomaival, karcsú tornyaival, olasz ízlésű palotáival és polgárházaival kevés egykorú európai város versenyezhetett. Nem maradt mögötte a soktornyú Augsburgnak sem. Meglehetett itt találni mindazt, a mit kiki megkívánt és a mit a természet nyújthatott. Különösen elhíresítették Mátyás építkezései. Pompás várpalotája Ursinus Yeliust még pusztulásában is a Vatican épületeire emlékeztette. A mai Szent György-tér volt a város legelső piacza. Zsigmond-térnek nevezték akkor. Hatalmas Herkules-szobor díszelgett a közepén. Déli oldalán kelet-nyugati irányban 30 lábnyi széles árok húzódott. Ez választotta el a várost a várpalotától. Felette felvonóhíd ívelt a várba. Az árok hosszában magaslott homlokzatával, a Zsigmondtérre néző ablakaival, gótstílű faragványaival, hatalmas koczkatömbjeivel a Zsigmond-féle frispalota. Inkább roppant tömegével, mint művészi tagozottságával ragadta meg a szemlélőt. Nyugati végén a Csonkatorony őrködött felette. Négyemeletes magasságával hatalmasan beárnyékolta a teret is. (…) A mai Várszínház táján színtelenkedett a ferenczesek vagy mezítlábas barátok klastroma és temploma. Védőszentjéről Szent János-templomnak is nevezték. Itt készítették elő terveiket országgyűlések alkalmával a nagyságos rendűek.

A Budavári Palotában élő II. Lajos tényleges uralkodása alatt az ország már I. Szelim szultán (1470-1520) török muszlim hadainak állandó célpontjává vált, az országot védeni kellett, ehhez pedig katonákra és fegyverekre, tehát pénzre volt szükség. Werbőczy - a király bizalmi embereként - éppen ezért utazott Európába, illetve a német-római császárhoz. Sajnos a Fuggerek befolyása, illetve Fortunatus Imre kincstartó áldásosnak nem nevezhető tevékenysége csak rontott az udvar pénzügyi helyzetén. A király ezért hívta össze Budára az országgyűlést, amelyről Fraknói Vilmos ekképpen ír Werbőczyről szóló könyvében:

A király, mikor 1520 február 6-ikára országgyűlést hívott egybe, az ország rendeit fölszólította, hogy a bácsi országgyűlés végzéseinek értelmében kiállítandó fegyveresek élén jelenjenek meg.* Azonban csak kevesen tettek eleget a királyi parancsnak. Ennek következtében a gyűlés zajos tanácskozások után abban állapodott meg, hogy szent György napján újból összejön, a mikoron az urak és vármegyék, hűtlenség büntetése alatt a hadakat kiállitani, az adószedők pedig számadásaikat bemutatni tartoznak. A szent Györgynapi országgyűlés megtartatott; de az előbbeni megállapodásokkal nem gondolva, csak arra szorítkozott, hogy a véghelyek ellátására és a királyi udvar szükségleteire fél forintnyi adót szavazott meg.

Még ebben az évben - Szelim halálának következtében - hatalomra került I. Szulejmán szultán (1520-1566), aki a következő évben hadjáratot indított Magyarország ellen, majd el is foglalta Nándorfehérvárt. Néhány év múlva pedig, 1526. augusztus 29-én, a magyar seregek a mohácsi síkon nem csupán katasztrofális vereséget szenvedtek az oszmán hadaktól, de még II. Lajos is életét vesztette. Lajos innen a Budai Várból indult a török elleni csatába.  

Werbőczyt még Budavár török megszállása után Szulejmán a keresztények bírájává nevezte ki, azonban néhány évvel később megmérgeztette. Nos, valahogy így ért véget a magyar királyok középkori uralkodása a Budai Várban... Sic transit gloria mundi.

‍