Várban járva: nyitott szemmel, élményt gyűjtve, a turisták kedvenc helyein is túl – képekkel!
Miért nézi meg valaki többször is ugyanazt a filmet? Egyrészt nyilván, mert tetszik neki, és bizonyos jeleneteket szeret újra átélni, másrészt minél többször látunk egy filmet, annál több olyan részletet fedezhetünk fel, ami addig elkerülte a figyelmünket. Ugyanez elmondható a Budai Várnegyedről is, amit most képekkel illusztrálva támasztunk alá.
Reprezentatív adat ezzel összefüggésben nem áll rendelkezésre, de gyanítható, ha azt kérnénk magyar emberektől, mondják el, mi ugrik be elsőre a budai várnegyed hallatán, akkor nem feltétlenül ebben a sorrendben, de ezek kerülnének fel a dobogó három fokának valamelyikére: Mátyás-templom, Halászbástya, Budavári Palota. És nem is érdemtelenül, hiszen ezek olyan látnivalók, amelyek joggal „tartanak igényt” az idelátogatók kiemelt figyelmére. Külföldiekére és magyarokéra egyaránt. Azonban míg előbbiek jobbára egyszer jönnek fel, megnézik az említett fő látványosságokat, elkészítik fényképeiket, az elragadó várbeli háttérrel komponált szelfiket, az Insta-kompatibilis pózolós fotókat, addig utóbbiaknak, azaz nekünk, magyaroknak (és persze az itt élő külföldieknek is) lehetőségünk van arra, hogy többször is feljöjjünk a Várba felfedezőútra.
Izgalmas élményt ad, ahogyan régi dolgok, elmúlt évszázadok tanúi újdonságként kelnek életre bennünk. Kereshetünk, és találhatunk is olyan perspektívákat, amelyekből szinte minden hiányzik, ami 21. századi, ami modern, s így ezek a nézőpontok alkalmassá tesznek minket arra, hogy szinte úgy láthassunk dolgokat, ahogyan régen látták azok, akik a Várban éltek, a Várban jártak.
A felfedezés élményét adhatja az is, ha egyszerűen „csak” megállunk két szélesebb, forgalmasabb utcát összekötő sikátor előtt, és engedjük felpiszkálni szépérzékünket a geometria által, amit sok évszázados épületek a hozzájuk csatlakozó égbolt-részlettel együtt alkotnak.
Bár szabad a bejárás, hiszen étterem és üzlet is megközelíthető innen, mégis történik velünk valami, amikor az Országház utcában járva, egy hívogató kapualjon keresztül betekintünk a boltíveivel gazdagon ellátott udvarba.
Ha nemcsak felfelé, vagy éppen szemmagasságban pásztázzuk a vári látképet, hanem tekintetünket olykor lefelé is engedjük, olyan kis kincsre lelhetünk, mint ez a míves, ódon sárkaparó a Táncsics utcában.
És ez csak néhány felvillantott kép. Sok ilyen vár még ránk a Várban. Hamarosan vissza is térünk, hogy folytassuk a felfedezést, aminek lehetősége mindenki előtt nyitva áll.
%2C_Budapest%2C_Hungary.jpg)
Lélegzetelállító és különleges ahogyan az egykori régi fotók megmozdulnak az Animatiqua stúdió Erzsébet-hídról szóló filmjében. A több mint százéves képek életre kelnek, és ott állnak előttünk a régmúlt emberei, ott zajlik a száz évvel ezelőtti élet, szinte ugyanolyan elevenen, amikor még annak szereplői, főhősei éltek és éreztek. A kisfilmben többször is láthatjuk a Várdombot és az egykori Királyi Palota épületét.
Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
