S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, ahogyan a faleveleteket hullajtja le a a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
A Budavári Palotanegyedben újjászülető épület egykori lakójának és névadójának dédunokája egy körbevezetésen vett részt a József főhercegi palota építkezésén. Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg többek között azt emelte ki, hogy az épület kinézetre teljesen ugyanolyan lesz, mint hajdanán, ami nagyon sokat jelent a család számára.
Elmentünk egy a budaivarsetak.hu által meghirdetett tematikus sétára, ahol végre nem a romantikus Romy Schneider által – egyébként zseniálisan – alakított Sissi szerepet kaptuk vissza, hanem bekukkantva a pompás és parádés díszletek mögé, megpillanthattuk a valódi Erzsébet királynét. Azt az Erzsébet királynét, aki 1837 és 1898 között valóban élt és létezett, s aki élete egy jelentős részét itt töltötte a magyar emberek között, a Budai Várban.
200 éve, január 22-én tisztázta le a Himnusz szövegét Kölcsey Ferenc. Erre emlékezve tartották meg a Várkert Irodalom Aposztrófsorozatának évadnyitó alkalmát, amelynek fókuszában a zene, az irodalom és izgalmas,humoros, egyben a kulisszák mögé való betekintést engedő személyes történetek által megvilágított Himnusz állt.
A magyar kultúra napja alkalmából telt ház előtt idézték meg a két éve elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, költő életművét. A január 23-án, hétfőn 18 órakor kezdődő kulturális rendezvénynek - a Versünnep Irodalmi Szalon keretein belül - a Budavári Palotanegyedben található Oroszlános Udvarból nyíló Szent István Kávéház adott otthont.
Ami az egyiknek kacat, az a másikak érték lehet – egy mondatban így foglalható össze talán legjobban, hogy mi a bolhapiac lényege. Ezt élhetik át azok, akik február 4-én szombaton, 9 és 13 óra között ellátogatnak a Virág Benedek Házba.
Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a Várban sétálni felér egy történelemórával. Egy hagyományos, iskolai 45 perchez képest annyi az izgalmas különbség, hogy számos történelmi eseménnyel, ténnyel, személlyel, pontosabban annak emlékével nem pusztán a tanár szájából hallunk, a tankönyv papírjain olvasunk, hanem a maga fizikai valóságában találkozhatunk.
A Magyar Nemzeti Galériában működő Kortárs Kávéház egy fiatal, feltörekvő művésznek adott lehetőséget, hogy bemutassa alkotásait a modern művészet iránt érdeklődőknek. Fekete Dávid az absztrakt, a modern, a posztmodern, illetve a trash irányzat kedvelője, művei benyomások kivetülései. Az ifjú alkotó kiállításának megnyitójára nagyon sokan kíváncsiak voltak január 20-án este, de aki erről az eseményről lemaradt, február 10-ig pótolhatja. Akár egy finom kávé elfogyasztása közben.
„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk/ Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?/ Itt van a város, vagyunk lakói/ Maradunk itt, neve is van: Budapest” – énekelte Cseh Tamás számtalanszor Budapest című dalának kezdősorait. Nos, a ’70-es évek legelején másfél évig itt, a budai Várhegy lábánál fekvő Vízivárosban éltek és írták ikonikus dalaikat barátjával és szerzőtársával, Bereményi Gézával.
Noha Madách Imre vidéken, jellemzően Nógrádban töltötte életét, azonban áttételesen mégis több szálon kapcsolódott a Budai Várhoz. S noha a „sztregovai remete” élete sokak számára tragikusnak tűnhet, azonban Az ember tragédiájában saját maga adja meg a választ az emberi életen sajnálkozóknak: „Tragédiának nézed? nézd legott Komédiának, s múlattatni fog.” Éppen ma 200 éve született a legnagyobb magyar drámaíró.
Március 28-án 10-14 óráig húsvéti vásárt és pikniket tart a Budavári Önkormányzat az Európa ligetben. Kicsiket és nagyokat is várnak szeretettel.
Ha cseresznyevirágzás, akkor Budai Vár. A Tóth Árpád sétány japán díszcseresznyefáinak virágzása már-már zarándokhellyé tette a budai Várnegyed nyugati peremén futó várfalat. Könnyű megközelíthetőség, pazar panoráma és hamisítatlan tavaszi zsongás várja azokat, akiknek fürdőzni támad kedvük a tavaszi napsütésben. Most ráadásul rengeteg érdekességet megtudhatnak az érdeklődők a Várban a szakuráról, azaz a cseresznyevirágzásról.
Az elektronikus zene világában olykor feltűnnek olyan tehetségek, akik nemcsak hogy meghatározzák a műfaj irányát, de igazi ikonokká válnak. Ilyen alak a brit DJ és producer, Hot Since 82 is, akinek a fesztiválszezonok idején eléggé tele van a naptára, de idén Budapestre is ellátogat. Méghozzá a Budai Várba.
Nem is akárhogy: március 17-én színházi előadás alkot majd egységet egy koncerttel. Aki látott már valaha Anna and the Barbies fellépést, annak nem is kell magyarázni, mire képes az extravagáns zenekar.
Kiállítások, kézműves foglalkozások, koncertek, ételek, italok, lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere. Mi több: lovas huszárok töltik majd meg a nemzeti ünnepen a Budavári Palotanegyed helyszíneit. A legtöbb esemény ingyenes lesz, de a népszerűbb programoknál előzetes regisztráció szükséges, így már most érdemes gondolkodni rajta, ki, merre szeretné vinni a családot.
A Várkerületben élő családok nagy örömére idén is megrendezi családi napját a Közösen Vízivárosért Egyesület. A tavaszváró rendezvényre március 9-én kerül sor, az esemény helyszínének pedig hagyományteremtő jelleggel ezúttal is a Víziváros kultikus színterének számító Jókai Anna Szalon ad majd otthont. A belépés a programokra természetesen - az előző évekhez hasonlóan -idén is ingyenes!
No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.
A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.
Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?
Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.
Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.
Legyen igazságos döntetlen: mindkettő pazar volt. És már nem is kell sokat aludni a következőig.
Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein részletek hangzanak el a Márai életműből, ráadásul alig ismert, különleges információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadásokat vetített képek, dokumentumok és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész sokszínű zenéi kísérik.
Gondolta volna, hogy a magyar költészet egyik legszebb szerelmes versének múzsája is a budai Várban lakott?
Korábban mi is hírt adtunk az MNG TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001) című kiállításáról. A kiállítás egyik szervezője Petrányi Zsolt, művészettörténész 2011 óta a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, több XX. század második felével foglalkozó, illetve kortárs kiállítás rendezője. Vele beszélgettünk a néhány nap múlva lezáruló kiállítás kapcsán.
A Várkert Bazár Rejtélyes történelem c. programja kevésbé ismert, vagy sokszor ismertnek vélt, ám tévhitekkel övezett történeti témák nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt válogatott témáit. Most éppen a Horthy család van terítéken.
A Tabánban évszázados hagyományokkal rendelkező Mélypince vendéglő, kiskocsma fontos szereplője volt a budai éjszakáknak. Többek között Krúdy Gyula törzshelye volt, de sűrűn járt ide Ady, Márai, Szerb Antal vagy éppen A nap lovagja írója, Bródy Sándor is.
A magyar akadémikus történeti festészet egyik legjelentősebb alakjára, Benczúr Gyulára emlékezünk, aki 180 éve, 1844. január 28-án látta meg a napvilágot. Benczúr életműve nem csak úgy kötődik a Várhoz, hogy egyik legismertebb műveként megfestette Budavár visszavételét, hanem azáltal is, hogy több festményét is a Budavári Palotában, a Magyar Nemzeti Galériában őrzik.
Köztudott, hogy a farsangi időszak vízkereszttől húshagyókeddig tart, ezt az időszakot hívták később báli szezonnak, amikor is a városok lakói álarcosbálokkal, farsangi mulatságokkal vészelték át a hosszú, fagyos, téli időszakot. Az európai nemesség már az 1600-as években így, jelmezekbe öltözve, pazar, fényűző lakomákon múlatta az időt, amely a XVIII. századra már a városi polgárok között is általánossá vált.
1787. október 17-én nyitotta meg kapuit az ország első kőszínháza, a budai Várszínház. Az egykori barokk stílusú ferences, majd karmelita templomot és kolostort II. József (1780-1790) magyar király bizonyos szerzetesrendeket feloszlató uralkodói rendelete után Kempelen Farkas (1734-1804) udvari tanácsos építtette át későbarokk, illetve copfstílusban.
Kölcsey Ferenc 1823 januárjában írta a Hymnust, amelynek kéziratát végül 1823. január 22-én zárta le, s ez a dátum lett a vers születésének hivatalos dátuma. Igaz, a Himnusz megszületésétől még közel hat évet kellett várni arra, hogy Kisfaludy Károly irodalmi folyóiratában, az Aurórában megjelenjen az elnyomó hatalom által ihletett hazafias költemény. 1989 óta a Himnusz születésének napján, január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.
Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.
Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.
Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.
Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.
Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.
A Budai Várban kap helyet az első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Nem véletlenül, hiszen az esemény az Oktoberfest Budapest és a Savoyai terasz közös projektje.
Igen-igen, a Budai Várban. Az idő most még nem a kora nyarat idézi, de jövő héten már minden adott lesz ahhoz, hogy igazán felpörögjön a rövidgatyás, délután koktélozós, aperol spriccezős, tubi szódázós, fröccsözős napsütésben fürdőzés. A Savoyai terasz pedig erre komoly felhozatallal készül: május 1-jén durrantják be a kiülős szezont. Nem is akármilyen programmal.
Ne is akárhová, egyből a Budai Várba!
Onczay Zoltán neves magyar csellóművész nem csupán a hangszer varázslója, hanem a zene elkötelezett híve is. Számára a hangulatot a jó érzés és megfelelő környezet teszi felejthetetlenné. Ezért is találkozhat vele a Vibe & Wine közönsége ismét a Budai Várban. Az elismert művész a nagyonvar.hu-nak beszélt a rendezvénysorozat egyediségéről és arról is, mi inspirálja igazán.