„Halottak napján most kétszeres a bánat: elhunyt szeretteink, s a hősi holtakért…”
Halottak napja van, az emlékezés óráit éljük meleg otthonainkban, s a hűvös, avarillatú temetőkben egyaránt. Ilyenkor a meggyújtott gyertya lángjával valahol legbelül mi magunk is elégünk picit. Magyarként azonban ezek a szomorkás napok kétszer olyan nehezek, mint más nemzetek gyermekeinek, hiszen a vérbe fojtott szabadságunk dermedt csendjét, s annak utolsó percéig harcoló hőseit is megidézik. 1956-ban ezeken a napokon ontották véreinket, mi pedig egy eddig szinte ismeretlen verssel emlékezünk rájuk!
Miközben 1956-ban ezen a napon a Nagy Imre-kormány reggeli ülésén még a miniszterelnök vezette ENSZ-delegációról álmodozik, addig Moszkvában Nyikita Hruscsov már Kádár Jánossal tárgyal és személyében meg is találja azt a pragmatikus magyar politikai vezetőt, aki legitimálni fogja számára a kíméletlen szovjet katonai beavatkozást, valamint a vérbefojtott forradalom és szabadságharc utáni kegyetlen és embertelen megtorlásokat. Az események gyorsan pörögnek, hiszen a nyugati nagyhatalmak gazdasági érdekei szempontjából jóval nagyobb jelentőségűnek vélt Szuezi-válság kapóra jött Moszkvának, s lehetőséget adott a Szovjetuniónak a magyar forradalom hangtalan vagyis visszhangnélküli eltiprására. Ezért is történhetett meg, hogy a november elsején Moszkvába szállított Kádárt november 3-án a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) első titkáraként, Hruscsov már ki is nevezte az eredetileg Csermanek Jánosként született moszkovita politikust.
A Várban közel háromszáznyi, főként fiatalokból álló budavári forradalmárok mindent megtettek a szovjetek által csak Forgószél névre keresztelt, s katonai hadműveletnek titulált - a szabadságharc eltiprását jelentő - végzetes támadás feltartóztatásáért. A budavári Sziklakórházban a forradalom kirobbanása után pár nappal, október végétől rengeteg sebesültet láttak el. Az utolsó napokban a forradalmárok a Széna téri forradalmárokkal együttműködve próbálták feltartoztatni az acélszörnyeket. Kevesen tudják, de a T-54-es tankok és a Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov (1919-2013) által kifejlesztett AK-47-es automata puskák első külföldi, éles harcászati bevetetésére itt, 1956-ban, Budapest utcáin került sor.
A tavaly Rubin-diplomáját is átvevő Vörös Attila 1931-ben született, 1956-ban – a később Ausztráliába emigrált - testvérével harcolt, de még ma is köztünk van, s egy újbudai öregek otthonában éldegél. Szívbemarkoló verse egy fiatal fiú halálának balladájával enged bennünket közelebb az életben maradt hősök érzéseihez. S talán nem eretnekség, ha egy Budavár-tematikus portálon egy pesti srácokról író verssel emlékezünk.
Ballada egy pesti srácról
Tizenöt éves volt, még játszhatott volna,
született a Práter s a Pál utca között.
Kint hazugság várt rá, bent egy szoba-konyha,
ahová nap is csak elvétve sütött.
Együtt érzett mindig a kis Nemecsekkel,
nem gondolta akkor, hogy egyszer azzá lesz,
s bekerül majd ő is csupa nagybetűvel
’56 könyvébe, mint kész történelem.
Nem tanulta sehol, de szíve a helyén volt,
hova álljon, mikor ránk tör a fergeteg.
Védte, ahogy lehet a hazát, mint a grundot,
s nem vette el hitét a sok acélszörnyeteg.
De torkolattűz lobbant, s vége minden vágynak,
gyertyák égtek érte, a csöpp kis életért.
Halottak napján most kétszeres a bánat:
elhunyt szeretteink, s a hősi holtakért.
Tizenöt éves volt, még élhetett volna,
emlékét gyalázzák mosolygó gyilkosok,
de nekünk, felnőtteknek Te lettél a példa
s véred váltja meg a szabad holnapot.
Gyújtsunk gyertyát Ő értük is!
A Moszkva által 1956. november 4-én megindított Forgószél elnevezésű katonai hadművelet egyik következménye a szabadságharc kíméletlen vérbe fojtása mellett, Budapest épületeinek és értékeinek szándékos megtorló pusztítása, illetve tragikus méretű és mértékű pusztulása volt. Ennek egyik eredményeként érte bombatalálat a Magyar Országos Levéltár Bécsikapu téren található épületét is. Erre emlékezünk.
Ilyenkor, november 4-én az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezünk, többek között a pesti és a budai srácokra. Ilyenek voltak a Széna tériek, a körtériek, de Budafokon is sok ifjú harcolt a tankokkal támadó, sokszoros túlerő ellen. A Budai Vár támfalán Mansfeld Péter (1941-1959) szobra mindig emlékeztet bennünket arra, hogy a hazáját nem adja az ember. Csoóri Sándor (1930-2016) egyik legszebb verséből idézve: „Ölelni másutt is ölelhetsz,/ De ölni csak itt maradt jogod.”
Hamarosan befejeződik a Dísz tér egykori ékkövének, a Vöröskereszt Egylet székházának újjáépítése a Várnegyedben. A Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán közzétett videóban már bepillantást nyerhetünk az épület belsejébe is, s többek között megtudhatjuk azt is, hogy a székház egykori díszét, a Róth Miksa (1865-1944) által tervezett, nemzeti címert ábrázoló üvegképet Balog Eleonóra, műemléki restaurátor, Ferenczy Noémi díjas üvegművész műhelyében készítik újra, amely nemsokára már a díszbejárat falát díszíti majd.