„Halottak napján most kétszeres a bánat: elhunyt szeretteink, s a hősi holtakért…”
Halottak napja van, az emlékezés óráit éljük meleg otthonainkban, s a hűvös, avarillatú temetőkben egyaránt. Ilyenkor a meggyújtott gyertya lángjával valahol legbelül mi magunk is elégünk picit. Magyarként azonban ezek a szomorkás napok kétszer olyan nehezek, mint más nemzetek gyermekeinek, hiszen a vérbe fojtott szabadságunk dermedt csendjét, s annak utolsó percéig harcoló hőseit is megidézik. 1956-ban ezeken a napokon ontották véreinket, mi pedig egy eddig szinte ismeretlen verssel emlékezünk rájuk!
Miközben 1956-ban ezen a napon a Nagy Imre-kormány reggeli ülésén még a miniszterelnök vezette ENSZ-delegációról álmodozik, addig Moszkvában Nyikita Hruscsov már Kádár Jánossal tárgyal és személyében meg is találja azt a pragmatikus magyar politikai vezetőt, aki legitimálni fogja számára a kíméletlen szovjet katonai beavatkozást, valamint a vérbefojtott forradalom és szabadságharc utáni kegyetlen és embertelen megtorlásokat. Az események gyorsan pörögnek, hiszen a nyugati nagyhatalmak gazdasági érdekei szempontjából jóval nagyobb jelentőségűnek vélt Szuezi-válság kapóra jött Moszkvának, s lehetőséget adott a Szovjetuniónak a magyar forradalom hangtalan vagyis visszhangnélküli eltiprására. Ezért is történhetett meg, hogy a november elsején Moszkvába szállított Kádárt november 3-án a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) első titkáraként, Hruscsov már ki is nevezte az eredetileg Csermanek Jánosként született moszkovita politikust.
A Várban közel háromszáznyi, főként fiatalokból álló budavári forradalmárok mindent megtettek a szovjetek által csak Forgószél névre keresztelt, s katonai hadműveletnek titulált - a szabadságharc eltiprását jelentő - végzetes támadás feltartóztatásáért. A budavári Sziklakórházban a forradalom kirobbanása után pár nappal, október végétől rengeteg sebesültet láttak el. Az utolsó napokban a forradalmárok a Széna téri forradalmárokkal együttműködve próbálták feltartoztatni az acélszörnyeket. Kevesen tudják, de a T-54-es tankok és a Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov (1919-2013) által kifejlesztett AK-47-es automata puskák első külföldi, éles harcászati bevetetésére itt, 1956-ban, Budapest utcáin került sor.
A tavaly Rubin-diplomáját is átvevő Vörös Attila 1931-ben született, 1956-ban – a később Ausztráliába emigrált - testvérével harcolt, de még ma is köztünk van, s egy újbudai öregek otthonában éldegél. Szívbemarkoló verse egy fiatal fiú halálának balladájával enged bennünket közelebb az életben maradt hősök érzéseihez. S talán nem eretnekség, ha egy Budavár-tematikus portálon egy pesti srácokról író verssel emlékezünk.
Ballada egy pesti srácról
Tizenöt éves volt, még játszhatott volna,
született a Práter s a Pál utca között.
Kint hazugság várt rá, bent egy szoba-konyha,
ahová nap is csak elvétve sütött.
Együtt érzett mindig a kis Nemecsekkel,
nem gondolta akkor, hogy egyszer azzá lesz,
s bekerül majd ő is csupa nagybetűvel
’56 könyvébe, mint kész történelem.
Nem tanulta sehol, de szíve a helyén volt,
hova álljon, mikor ránk tör a fergeteg.
Védte, ahogy lehet a hazát, mint a grundot,
s nem vette el hitét a sok acélszörnyeteg.
De torkolattűz lobbant, s vége minden vágynak,
gyertyák égtek érte, a csöpp kis életért.
Halottak napján most kétszeres a bánat:
elhunyt szeretteink, s a hősi holtakért.
Tizenöt éves volt, még élhetett volna,
emlékét gyalázzák mosolygó gyilkosok,
de nekünk, felnőtteknek Te lettél a példa
s véred váltja meg a szabad holnapot.
Gyújtsunk gyertyát Ő értük is!
A ma 205 éve született Hunfalvy János itt élt a Várban a ma már róla elnevezett utcában egy pazar szecessziós villában. Születésének évfordulóján cikkünkben róla emlékezünk.
A héten ünnepeltük Mécs László (1895-1978), szerzetes költő születésének 130. évi jubileumát, aki a két világháború között igazi sztárként tisztelték Magyarországon. Számtalan előadást, felolvasóesetet tartott az egykori közönségnek, főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki ifjúságnak. Valóssággal rajongtak érte hívei. Lírájában mély érzések és gondolatok érnek eggyé a modern kori prédikációk szónoklataival.
Az utolsó Árpád-házi uralkodónkat, III. Andrást (1265-1301) 1290. július 23-án, alig 25 évesen koronázták királlyá. A korábban törvénytelen születésűnek bélyegzett, majd később mégis királyi hercegként nevelt, s trónra emelt uralkodó mindent elkövetett az ország békéjének megteremtéséért, hatalma megszilárdításáért. Hirtelen halála itt, Budaváron történt, s végső nyugalomra is ide helyezték.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
