Kosztolányi Dezső őszi pillanatképével búcsúzunk októbertől
A modern magyar irodalom kibontakozásának egyik legjelentősebb mérföldkövének tekinthetjük Kosztolányi Dezső (1885-1936) költészetét. A költő Őszi táj című rövidke kis verse a Számadás kötetben szereplő lírai szpotokat felvonultató Negyven pillanatkép című versciklus egyik legismertebb, s talán legtöbbször idézett költeménye. Nem véletlenül…
Minden, mi szép volt, szétesett...
- jegyezte le egy papírlapra Kosztolányi 1934-ben.
Az idézet a Negyven pillanatkép című költeményéből származik, amely a Számadás című kötetben jelent meg, 1935-ben. A Krisztinavárosban élő poéta kései költészetének kvázi utolsó mérföldkövében már megjelenik a visszatekintés, a retrospektív látásmód. A költő már csupán a kötet címével, a Számadással is arra utal, hogy ezek a versek valamiféle emberi összegzés lényeges, lírai részei. A Negyven pillanatkép 15. darabjaként megjelent Őszi táj is jóval több egy egyszerű tájleíró költeménynél, a vers nem csupán az ősztől való búcsú, hanem az emberi élet elmúlásának, a mulandóságnak egy szándékosan miniatürizált, de valójában pannóméretű kimerevített pillanatképe. Ez a táj egyben a múló élet, az ősz még utolsó nagy „lángolása” a tél, az elmúlás eljövetele előtt. Kosztolányi Dezső egészen 1936-ban bekövetkezett haláláig itt – a későbbi háborúban megsemmisült – Logodi utcai házukban élt feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), írói álnevén Görög Ilonával, illetve fiúkkal, Kosztolányi Ádámmal (1915-1980). A mindössze háromsoros szintéziseket is tartalmazó költemény szépsége és mondanivalója a világirodalom többkötetes regényeinek szépségével és mondanivalójával vetekszik. Nézzék csak!
Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndbe lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék.
Az erdélyi születésű magyar költő kulturális jelentőségét jól mutatja, hogy tavaly már a középszintű magyar érettségi műveltségi tesztjében is szerepelt tőle származó idézet. Az élete utolsó évtizedeiben itt a Tabánban, a Döbrentei tér szomszédságában otthonra talált költő igazi lokálpatriótaként élt. Kevesen tudják, de neki köszönhetjük a Mesemúzeumot, illetve Elek apó kútját is. Most a február hónapról írott költeményét mutatjuk be olvasóinknak.
Az igaz ugyan, hogy a tragikus sorsú magyar költő, Radnóti Miklós (1909-1944), sosem élt a Várban, azonban rengeteg szabadidőt töltött kedvesével, Fannival a budai Hegyvidéken. De Fifi és Mik - ahogyan egymást, illetve magukat becézték - számtalanszor megfordult itt, a Várnegyedben is. A 80 éve meggyilkolt, magát következetesen „magyar költőnek” nevező Radnóti a modern magyar költészet egyik legkiválóbb képviselője volt. Ezennel Február címmel megjelent költeményével köszöntjük a farsangi szezont
Csoóri Sándor 1930. február 3-án született egy zámolyi parasztcsalád gyermekeként. Csoóri ideológiákon átívelő, megrendítően őszinte és húsbavágóan szép költészete a XX. század utolsó harmadának egyik legeredetibb és legszebb művészi lenyomata. Azoknak, akik még sosem olvastak Csoóri-verset, meleg szívvel ajánljuk cikkünkben idézett költeményét. Az Új írás című folyóirat hasábjain 1966. május 5-én megjelent verse nem csak a költő, de a magyar irodalom egyik legszebb hazaszeretetről szóló verse is egyben.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
