A sötét időkből kiszakadt dicső pillanat – 1956 a Várban
Meglehetősen kevés forrásunk van arról, hogy mi is történt 1956 forradalmi napjaiban a Budai Várban, azt azonban tudjuk, hogy a közel háromszáznyi, főként fiatalokból álló budavári forradalmárok mindent megtettek a szovjetek által csak Forgó szél néven katonai hadműveletnek titulált - a szabadságharc eltiprását jelentő - végzetes támadás feltartóztatásáért.
A budavári fiatalok egy része nyilván a Széna téri forradalmárokhoz csatlakozott, de volt egy egyetemistákból álló csoport is, akik aztán a támadás hírére önként alakuló ellenállócsoportokkal közösen, együttes erővel próbáltak ellenállni a szabadságharcot végül vérbe fojtó, a Várba igyekvő szovjet csapatoknak.
Azt kevesen tudják, de a forradalom napjaiban éppen itt, a Hess András téren található kollégiumban, a Központi Diákotthonban alakult meg a műegyetemisták nemzetőrsége. Az pedig csak a Sziklakórházban már járt várrajongók számára lehet nyilvánvaló, hogy a forradalom kirobbanása után pár nappal, október végétől rengeteg sebesültet láttak el itt, a Budai Vár alatti kórházban.
Eörsi László, történész alapműve, A „budai srácok” 1956 című könyvéből megtudhatjuk, hogy Batthyány Bálint (1916-1962) mellett, a hadapród-múltú ferences szerzetes, Végvári Vazul (1929-2011) is forradalmi vezető volt. Az eredetileg székesfehérvári születésű Végvári 1947-ben már Budán, már a várbeli Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd 1948-53 között a ferencesek hittudományi főiskolájának teológus hallgatójaként végzett. 1956-ban a forradalom hírére gyalog indult Esztergomból Budapestre.
Reggel 6-kor léptem ki az ajtón és délután 3-kor voltam Budapest határában. Gyorsabban mentem, mint a katonaló, amelyik hallja a trombitaszót. Végül véres lábbal érkeztem Budapestre, egy megállással, ami Pilisvörösváron volt, ahol egy volt katonaiskolás társamat akartam meglátogatni röviden, hogy tájékozódjak a budapesti helyzetről, elvégre ők közelebb laktak.
- írta visszaemlékezésében.
Itt megjegyzendő, hogy az október 30-án kiszabadított Mindszenty József (1892-1975) hercegprímás, bíboros ide az Úri utcai Püspöki Palotába érkezett meg először. Végvári a forradalom leverése után Ausztriába menekült, később az Amerikai Egyesült Államokban lelkipásztorként, cserkészvezetőként tevékenykedett egészen 1997-es visszaköltözéséig.
A szabadságharc idején számos találat érte a Várat, november 6-án például megsemmisítő lövést kapott a Magyar Országos Levéltár is, sajnos a tűz során rengeteg eredeti, pótolhatatlan dokumentum elpusztult. A harcok körülbelül ezen a napon kezdődhettek, melynek során körülbelül egy tucat forradalmár veszítette életét a harcok során, sokan külföldre menekültek. A heves harcokban Magyari Ferenc, a források alapján a harmadik számú forradalmi vezetőként tevékenykedő szabadságharcos is megsérült, akit a Sziklakórházba szállítottak. A szovjet túlerő gyakorlatilag egy nap alatt felőrölte az ellenállást a Várban, ahol a későbbiekben megjelenő szovjet katonák „szokásukhoz híven” a nőkkel szembeni erőszaktól sem riadtak vissza...
(A főképen a Magyar Országos Levéltárból származó fényképen a Levéltár épületének - a cikkben már említett - 1956. november 7-i lángba borulása látható)
Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.
A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.
Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
