A „Közelről” címmel szervezett budavári beszélgető estek soron következő vendége Eperjes Károly, színművész, a Magyar Színház művészeti vezetője lesz. Turi Bálint, az est házigazdája április másodikán este hét órától beszélget a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésszel a szokásos helyen, a Budavári Palotanegyedben, a Lovarda mellett található Pasha Caféban.

Az eredetileg itt álló, 1944-ben elpusztult klasszicista épületet a méltán híres építész, Ybl Miklós tervezte gróf Lónyay Menyhért, dualizmus kori pénzügy-, honvédelmi miniszter, illetve miniszterelnök számára. A ’20-as években a báró hatvani Hatvany család vásárolta meg, azonban ’44-ben bombatalálatot kapott, majd lebontották. Az épület ma újra eredeti pompájában tündököl, melyben a Batthyány Alapítvány és az Aranybástya étterem kapott helyet.

Ahogyan az elmúlt években, úgy idén is az I., II. és XII. kerületi önkormányzatok együttműködésében megvalósuló eseménysorozattal emlékeznek meg a budai várnegyed történetének talán legtragikusabb napjairól, Budapest ostromának végjátékáról. A Budavári Önkormányzat minden érdeklődőt vár február 10-12. között az I. kerületi Kapisztrán téren.

2023-ban is jelentős felújítások színtere lesz a Várnegyed. Egyes munkálatok a tervek szerint idén befejezésükhöz érkeznek, van, ahol a tavaly elvégzett rekonstrukciója után egy épület az új funkciója szerinti életre keltésére vár, de a felsorolásban találunk olyan munkálatokat is, amelyeket idén kezdenek el.

Nincs miért panaszkodnunk, hiszen itt a Várnegyedben meglehetősen sokszínű kulturális program közül választhatunk a magyar kultúra napján és válogathatunk úgy egyébként és általában. És persze kinek másnak a szellemét idézhetnénk meg a magyar kultúra kapcsán, mint a Mikó utca egykori lakójának, a polgári ethosz, egy letűnt kor szinte utolsó prófétájának, Márai Sándornak a szellemét.
Ki mondta, hogy télen nem lehet gyönyörködni a naplementében? Az utóbbi napokban nem volt kegyes hozzánk az időjárás, de a mai napsütés sok mindenért kárpótolt. Ezért az égi fényjátékért megérte ma (is) felsétálni a Budai Várba. Egészen pontosan a Savoyai teraszra, ami kétség kívül a Vár egyik legszebb része. A látványról mondhatnánk azt is, hogy #nofilter. Mert tényleg.

A Várnegyed, valamint a Budavári Palotanegyed a magyar kulturális élet egyik fellegvára. A Budai Vár gyakorlatilag Budapest kulturális negyedeként működik, mindamellett országos jelentőségű. Számos országos múzeum, galéria és kulturális színtér része a Várkerületnek, mindezek mellett azonban az I. kerület rengeteg saját kulturális programmal büszkélkedhet, melyeken jellemzően több helyszínen vehetünk részt.
Pedig az intézménytörténeti kiállítás felújított környezetben, újrarendezve mutatja be a klasszikus könyvtári enteriőrt, a könyvtárosok és olvasók 1802 és 1985 közötti szellemi-tárgyi környezetét. A műemléki és könyvtártörténeti értékű bútorok, egykori intézményi feliratok, irodaszerek, a feldolgozó- és műhelymunkában használt gépek és eszközök, dokumentumok és fényképek láthatók.

Az éppen ma 455 éve elhunyt humanista műveltségű történész, Oláh Miklós (1493. január 10. 1568. január 15.) felvilágosultságáról árulkodik, hogy kora legkiválóbb elméivel levelezett, többek között Rotterdami Erasmusszal is jó kapcsolatot ápolt. Oláh Miklós nevéhez fűződik a nagyszombati Jezsuita Akadémia és az első egyetemi könyvtár 1561-es alapítása is. Oláh Miklós Hungaria és Athila című művét 1536. május 16-án fejezte be Brüsszelben.
Egy hangulatos esti séta a Budai Várban eleve romantikus programnak mondható, de lehet ebbe még egy kis történelmi, kultúrális csavart vinni. Ha ötletesebb ajándékkal lepnéd meg a párod, mint egy szív alakú bonbon, mutatunk egyet!

Egy újabb ingyenes szabadtéri kiállítást tekinthetünk meg a Várkert Bazár Gloriett rámpáján. A festői környezetben megrendezett, minden bizonnyal a világ egyik legszebb látképével rendelkező szabadtéri tárlat a magyar tudománytörténet legjelentősebb mérföldkövein keresztül mutatja be, hogy a magyar lángelmék, tudósok, feltalálok - Bolyai Jánoson keresztül Gábor Dénesen át egészen Barabási Albert Lászlóig - mit adtak a világnak, s az emberiségnek.

Az iskolai őszi szünetben, október 28-31. között a 6-10 éves korosztály számára hirdetett gyerektábort a BTM Vármúzeum. A „Vadat és halat, s mi jó falat - csemegék az őskortól a középkorig” címmel meghirdetett múzeumpedagógiai foglalkozás célja, hogy a gyerekek játékos keretek között ismerjék meg a régmúlt korok embereinek életmódját, legfőbb ételeit, táplálkozási szokásait.
Október 19-én immáron hagyomány a Középkori Vár Napja a BTM Vármúzeumban. A különleges naphoz különleges tárlatvezetések dukálnak, a szervezők középkori zenével, élő történelmi bemutatókkal és látványos felvonulással várják a látogatókat a Budavári Palotában. Az idei események középpontjában a sárkányok állnak: a mesebeli sárkánytól egészen a Luxemburgi Zsigmond által alapított Sárkány Lovagrendig. Az előző évekhez hasonlóan idén is csupa izgalmas program várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Többek között az idén immáron 38. alkalommal megrendezett Mesterségek ünnepe, amelyen nem csak a kézművesek portékái, de különleges előadások is várják a Budai Várba látogatókat. A Budavári Palotanegyedben pedig számtalan kulturális programon lehet részt venni az államalapítás ünnepén. Az Oroszlános Udvarban az István, a király rockoperát kétszer vetítik le óriáskivetítőn az ünneplőknek.

„Legyen a Horváth-kertben, Budán!” – hangzik Békeffi István (1901-1977) színműíró Lajtai Lajos (1900-1966) zenéjére írt, s 1928-ban éppen itt a Budai Színkörben bemutatott A régi nyár című operett dalszövege. Az elsősorban város- és kávéháztörténettel foglalkozó neves Budapest-történész, Saly Noémivel szeptember 24-én a MáraiKultban ezúttal a Horváth-kertbe kalauzolja el a helytörténet iránt érdeklődőket A Horváth-kert története című előadásával.

Az ingyenesen látogatható kiállítás többek között Aba-Novák Vilmos, Ferenczy Károly, Vaszary János, Márffy Ödön és Csontváry Kosztka Tivadar képein keresztül mutatja be a nyár könnyedségét, a nap változatos és csodás fényeit, az önfeledt strandolás, illetve a fürdés örömének hangulatos életképeit, a vakáció csodás pillanatait.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

Szalay László az Úri utca 6. szám alatti házban született 1813. április 18, éppen 210 évvel ezelőtt. A Centralista Kör, illetve Centralista Párt tagjai szorgalmasan tanulmányozták az európai alkotmányos modelleket és fogalmazták meg a magyar polgári átalakulás szükségességét, illetve annak jogi, gazdasági, társadalmi és politikai feltételeit a XIX. század derekán. Ennek a mozgalomnak Szalay László, magyar jogtudós, történetíró és publicista volt az egyik motorja.

Nos, nem volt egyszerű kibogozni, hogy a XX. századi magyar irodalom legnagyobb költőjének múzsája, Gyömrői Edit milyen áttételekkel kapcsolódott a Budavári Palota termeinek berendezéséhez, de éppen ez a közvetettség tette érdekessé legújabb felfedezésünket. Öveket bekapcsolni: újabb időutazás következik!

A négyszeres Baumgartner-díjas, háromszoros Kossuth-díjas, valamint Herder-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, a XX. századi magyar irodalom egyik géniusza. A Puszták népe írója egy ideig itt a Várdombon élt Kozmutza Flórával egy padlástéri, nagyerkélyes lakásban az Alagút utca fölötti házban, a Logodi utcában.

Ha külön-külön kimondjuk ennek a két embernek a nevét, akkor is könyvtárnyi irodalom, kotta, monográfia, regény jelenik meg előttünk. Két hatalmas életmű, pedig az egyiket - ahogyan azt a kis erdélyi falut – elsodorta a történelem. Pedig egy ideig összefonódott életük, ugyanis a tanulmányaik után, mint régi jó barátok egy lakásban laktak. Természetesen itt, a Vár alatti várköpenyen.
Letűnt történelmi korok emlékeit a látogatók számára is jól látható módon rejti magában a régi budai városháza. A Várban, a Szentháromság, a Tárnok és az Úri utca által határolt épület bő másfél századon át volt Buda városának, majd 70 éven át az I. kerület közigazgatási központja, napjainkban a Magyar Nemzeti Bank által működtetett Pallas Athéne Domus Meriti Alapítvány tulajdonában áll.

Tényleg volt egy gőzfürdője a Várnak a török hódoltság idején? Ha igen, hol állt ez a létesítmény, és hogyan került fel oda a víz. Egy kis történeti áttekintés mellett jártunk utána ezeknek a kérdéseknek, amelyekre a választ keresve ismét bebizonyosodott, hogy a Várnegyed mindig tartogat izgalmas, megelevenedő történeteket.
.jpg)
Ahány útvonalon feljuthatunk a Budai Várba a Szabó Ilonka utcából, legalább annyi szálon kereshetjük az igazságot a névadó életét és halálát körülvevő legendák és rejtélyek kapcsán. A Várba a Szabó Ilonkából a Fiáth János, a Kagyló utcán, vagy éppen a Linzi-, a Jácint-, a Franklin-, valamint az Ilona-lépcsőn is felmehetünk.

Egy 770 évvel ezelőtt kezdődő, mai napig tartó izgalmas történetet ismerhet meg az, aki jelentkezik a Shalom, Buda! elnevezésű tematikus sétára. Tényeket, adatokat persze könyvből is meg lehet ismerni, ugyanakkor ez a séta is bebizonyította, hogy egészen máshogy éli meg az ember az előtte feltáruló történelmet, ha a helyszínen járva idézik fel előtte egy közösség életét, a közösség tagjainak személyes sorsát.

Budavár és a németországi Regensburg között létrejött testvérvárosi kapcsolatnak nem az adja az elsődleges kapcsolódási pontot, hogy a saját nyelvén mindkettőben szerepel a Vár szó. A magyarázat sokkal inkább abban keresendő, hogy a magyar-bajor kapcsolatok ezer évnél is régebbre nyúlnak vissza.

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.

A Budai Várban kap helyet az első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Nem véletlenül, hiszen az esemény az Oktoberfest Budapest és a Savoyai terasz közös projektje.