All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

"Budavári Virágok" – egy vérbeli várbeli történet a Budavári Palotában

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Cikkeink

Látta mostanában belülről a Rác fürdőt? Így néz ki most! – exkluzív képek
Látta mostanában belülről a Rác fürdőt? Így néz ki most! – exkluzív képek

A Tabán területén található török kori fürdő, melyet a XIX. században a neves építész, Ybl Miklós tervei alapján építettek újjá, talán végre a sokéves jogvita után egyszer ismét megnyitja a nagyközönség előtt kapuit. Ennek apropóján néztük meg, hogy mi maradt Budapest egykori turisztikai desztinációjából, büszkeségéből.

A Budai Várba is beköltözik egy hétvégére az Oktoberfest
A Budai Várba is beköltözik egy hétvégére az Oktoberfest

Nem is akárhogy: október 13-tól 15-ig fesztiválsörrel a kezükben gyönyörködhetnek Budapest egyik legszebb panorámájában a sörkedvelők. De még azok is, akik amúgy nem is kedvelik a sört. Eredeti Festbierek egyenesen Münchenből, bajor hangulat és dallamok, valamint Oktoberfest ajándékok várnak mindenkit a Savoyai Teraszon.

Ajtók Szent István intelmeihez - videó
Ajtók Szent István intelmeihez - videó

A Szent István-terem előterében megtekinthető kiállítás államalapító királyunk fiához, Imre herceghez írt intelmeit jeleníti meg a kortárs művészet segítségével ragaszkodva a tradíciókhoz, mégis a legmodernebb eszközökkel.

Szeretemhely a Gellért-hegy tetején: a Filozófusok kertje
Szeretemhely a Gellért-hegy tetején: a Filozófusok kertje

Ha az ember nem is vonzódik, illetve kapcsolódik különösebben a transzcendens világhoz, feltehetően ez a hely és a Filozófiai kert című szoborkompozíció akkor is elgondolkodtatja, hogy miért születtünk meg és végtére is miért vagyunk a világon.

A festő, aki megfestette korának arcképcsarnokát
A festő, aki megfestette korának arcképcsarnokát

Barabás Miklós az erdélyi Kézdimárkosfalván született 1810-ben egy szegény székely család sokadik gyermekeként. A nélkülöző kisfiú hamar rájött, hogy az autodidakta módon, kedvtelésből készített rajzai kvázi megélhetést jelentenek számára.

Valódi kincsek a Budavári Palotában
Valódi kincsek a Budavári Palotában

Talán nem véletlen, hogy a legnagyobb képzőművészeti közgyűjtemény is itt a Budavári Palotában kapott helyet. És ha már itt van, akkor érdemes fellelni a benne található felbecsülhetetlen értékű műkincseket.

Egyszer volt Budán kutyavásár – ma van a magyar népmese napja
Egyszer volt Budán kutyavásár – ma van a magyar népmese napja

Benedek Elek születésnapja, szeptember 30-a a magyar népmese napja. Már csak azért is érdemes megemlékeznünk róla, mert számtalan mesében szerepel helyszínként a Budai Vár, illetve a Budavári Palota.

125 éve ejtettek halálos sebet a magyarok kedvenc királynéján, Sisin
125 éve ejtettek halálos sebet a magyarok kedvenc királynéján, Sisin

Mi történt pontosan 1898. szeptember 10-én Genfben. Ki volt az a Luigi Lucheni és mi volt a célja?

Tartalmas őszi programra vágyik? Irány a Szent István-terem!
Tartalmas őszi programra vágyik? Irány a Szent István-terem!

A Budavári Palota épületében az eredeti tervek alapján visszaállított századfordulós történelmi terem, a Szent István-terem megtekintése kiváló program lehet ősszel is. A Budavári Palota elsőként rekonstruált díszes termét alig két év alatt ma már közel százötvenezren látták.

A gyönyörök kertje - mozizás a Várkert Bazárban
A gyönyörök kertje - mozizás a Várkert Bazárban

A 2016-ban Hieronymus Bosch halálának 500. évfordulójára készült film festő legismertebb művét, a madridi Prado Múzeum életmű-kiállításán bemutatott Gyönyörök kertjét állítja a középpontba.

Ahol az oroszlánok laknak
Ahol az oroszlánok laknak

Vigyázó tekintetek őrzik a Budai Vár egyik legimpozánsabb udvarát.

Ezen a héten még megnézheted: Textúra 2022
Ezen a héten még megnézheted: Textúra 2022

Még a mai napon, illetve utoljára még szerdán lehet megtekinteni a Magyar Nemzeti Galéria különleges és nagysikerű előadását.

"Kicsi ólomkatonám..."  - nosztalgikus játéktörténeti kalandozás a BTM-ben
"Kicsi ólomkatonám..." - nosztalgikus játéktörténeti kalandozás a BTM-ben

Már az első napokban is rendkívül népszerű volt a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum Kádár (játék)katonái - Játék és hatalom című időszaki kiállítása, mely egy izgalmas, a XX. századba repítő nosztalgikus játéktörténeti kalandozás. Szóval, bal-jobb, sorakozó, hiszen ez a kiállítás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szuper program!

„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep
„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon
Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége
Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!
Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban
Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal
Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

„Haló napoknak avarából vergődök a halhatatlanságba!” - 80 éve halt meg az igazság zsoldosa, Sárközi György
„Haló napoknak avarából vergődök a halhatatlanságba!” - 80 éve halt meg az igazság zsoldosa, Sárközi György

A magyar költő, író, műfordító, a Válasz folyóirat egykori szerkesztője 1945. március 8-án éhezve és legyengülve halt meg – a szintén ugyanott és ekkor elpusztult barátjához, Halász Gábor esztétához hasonlóan - sosem tisztázott körülmények között Balfon; nem messze onnan, ahol néhány héttel korábban közös barátjukat, Szerb Antalt gyilkolták meg a nyilas gyilkosok. Sárközi György - akit Babits egyik legtehetségesebb tanítványának tartottak - nem csupán a szépséghez értett, de egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot is.

Ötven éve halt meg a minőség forradalmára, Németh László
Ötven éve halt meg a minőség forradalmára, Németh László

A Kossuth- és József Attila-díjas magyar orvos, író és műfordító 1901. április 18-án született értelmiségi család sarjaként az erdélyi Nagybányán. Az orvosi végzettségű író a „minőség forradalmára” volt. Hitte, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb társadalmi rétegekhez történő eljuttatása a nemzet javára válik, szemben a romboló politikai eszmékkel. Nehéz ember volt, olyan, akinek elhivatottsága, igazságkeresése sokszor kizárta a megalkuvást. Éppen félévszázada hagyta itt a földi világot, cikkünkkel az egykor a Krisztinavárosban élt íróra emlékezünk.

„Szellőkkel jár a fák alatt, s zajong a március.” – Radnóti Márciusával hívogatjuk a tavaszt
„Szellőkkel jár a fák alatt, s zajong a március.” – Radnóti Márciusával hívogatjuk a tavaszt

Az igaz ugyan, hogy a tragikus sorsú magyar költő, Radnóti Miklós (1909-1944), sosem élt a Budai Várban, azonban rengeteg szabadidőt töltött kedvesével, Fannival Budán és a budai Hegyvidéken. Így Fif és Mik - ahogyan egymást, illetve magukat becézték - számtalanszor megfordult itt, a Várnegyedben is. A 80 éve meggyilkolt, magát következetesen „magyar költőnek” nevező Radnóti a modern magyar költészet egyik legkiválóbb képviselője volt. Ezennel Március címmel megjelent költeményével hívogatjuk a tavaszt.

„Mind búsan elmerengve járunk, szivünk sok emléktől nehéz…”- így várta Kosztolányi a tavaszt
„Mind búsan elmerengve járunk, szivünk sok emléktől nehéz…”- így várta Kosztolányi a tavaszt

A Krisztinaváros egykori lakóját, a vers-és prózaírás egyik legnagyobb magyar mesterét is megidézte a tavaszvárás. Kosztolányi Dezső (1885-1936), aki életének hosszú évein keresztül volt a Logodi utca lakója így írt 1906 februárjában tavaszváró versében.

Ma 200 éve született Jókai, holnap különleges irodalmi est lesz a Budai Várban
Ma 200 éve született Jókai, holnap különleges irodalmi est lesz a Budai Várban

Éppen ma 200 éve született Jókai Mór, a magyar romantikus irodalom írófejedelme. Az író születésének bicentenáriumának alkalmából rendhagyó Jókai-esten vehetünk részt a Budavári Palotanegyedben. Jókai regényeiben számtalanszor szerepel helyszínként a Vár. Az író azonban nem csak a Budai Várhoz, hanem a budai hegyvidékhez is ezer szállal kötődött, hiszen egészen 1966-ban történő vitatható lerombolásáig itt állt kora egyik fontos irodalmi zarándokhelye, a Jókai-villa. A kerek évforduló kapcsán szervezett irodalmi estet a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Karakas Pasa tornyában tartják, ahol talán a gasztronómia is nagyobb szerepet kap, mint más rendezvényeken.

1867-ben ezen a napon jött létre a kiegyezés, s született meg az Osztrák-Magyar Monarchia
1867-ben ezen a napon jött létre a kiegyezés, s született meg az Osztrák-Magyar Monarchia

1867-ben éppen ezen a napon, vagyis február 17-én kelt kinevezésében kérte fel Deák Ferenc javaslatára magyar miniszterelnöknek I. Ferenc József osztrák császár gróf Andrássy Gyulát, magyar politikust. Ezzel gyakorlatilag létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia, mely korszakot - annak államszerkezetére utalva – ma is dualizmusnak nevezzük, s amely a modern magyar állam fundamentumaként szolgált.

„A hideg gépfegyverekkel lövi a várost” – Márai és a február
„A hideg gépfegyverekkel lövi a várost” – Márai és a február

1938-ban jelent meg a Mikó utca-Logodi utca sarokházában élő író, Márai Sándor (1900-1989) A négy évszak című kötete, amely részben az öt évvel később kiadott Füves könyv előzményének tekinthető. Ekkor sem volt meleg februárban, de két év múlva, 1940-ben éppen ezen a napon, február 16-án Miskolc Görömbölytapolca városrészében -35 fokot mutattak a hőmérők. Az említett gyűjteményből idézzük most Márai három különleges, február kapcsán megfogalmazott lakonikus írását, amelyek elvezetnek bennünket az irodalom hőmérsékletéhez, egy könnycsepp nagyságú tócsához és a jégeprekhez is – természetesen az egyik utolsó magyar "polgár" mindig különleges és élvezetes egyedi stílusában.

A budai várpalota építész-krónikása, Lux Kálmán
A budai várpalota építész-krónikása, Lux Kálmán

A XX. századi magyar építészet, műemlékvédelem, illetve műemlék-rekonstrukció kimagasló alakja éppen 145 éve látta meg a napvilágot. Lux Kálmán munkásságának egy jelentős része a mai Budavári Palotanegyedhez kapcsolódik. Rá emlékezünk.

„Pest felszabadult romjai. Jaj, nem tudok ujjongani” - Vas István 80 évvel ezelőtti Februári jegyzete
„Pest felszabadult romjai. Jaj, nem tudok ujjongani” - Vas István 80 évvel ezelőtti Februári jegyzete

Vas István éppen 80 éve, a II. világháború befejezésekor írta Februári jegyzetek című versét, de annak utolsó két sora plasztikusan mutatja meg azt is, hogy a költő még képtelen feledni az átélt szenvedést, a tragédiákat, a háború kísértő borzalmait. A költőt a vészkorszak idején második felesége, Kutni Mária, illetve Ottlik Géza (1912-1990) és felesége, Debreczeni Gyöngyi bújtatták. A kemény fizikai munkát jelentő gyalázatos munkaszolgálatok és az embertelen megaláztatás borzalmai miatt az író többször is végezni akart magával. Szerencsénkre egyszer sem sikerült…

"Budavári Virágok" – egy vérbeli várbeli történet a Budavári Palotában
"Budavári Virágok" – egy vérbeli várbeli történet a Budavári Palotában

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!
Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!
Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk
Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!
Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában
Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Bréking: Holnaptól folytatódik az idei nyár legmenőbb újdonsága, a Budavári Kertmozi!
Bréking: Holnaptól folytatódik az idei nyár legmenőbb újdonsága, a Budavári Kertmozi!

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Nyugágyba huppanva nézhetünk kultfilmeket a csillagos ég alatt a Várban
Nyugágyba huppanva nézhetünk kultfilmeket a csillagos ég alatt a Várban

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Elindult itt valami, ami hiánypótló – interjú Mirmurral, a fiatalokat a Várba csábító dj-vel
Elindult itt valami, ami hiánypótló – interjú Mirmurral, a fiatalokat a Várba csábító dj-vel

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.