Valódi kincsek a Budavári Palotában
Talán nem véletlen, hogy a legnagyobb képzőművészeti közgyűjtemény is itt a Budavári Palotában kapott helyet. És ha már itt van, akkor érdemes fellelni a benne található felbecsülhetetlen értékű műkincseket.
A Magyar Nemzeti Galéria vagy pestiesen csak MNG 1957 óta működik önálló múzeumként és 1975-től költözött ide a Budavári Palotanegyedbe. A jelenlegi kormányzati elképzelések szerint az Új Nemzeti Galéria az Ötvenhatosok terén épülő új Múzeumi Negyedben működik majd tovább, addig is élvezzük ki, hogy egy vári sétával összeköthetjük a legváltozatosabb képzőművészeti barangolást.
Kevesen tudják, de a gyűjtemény alapját eredetileg is az egykori Szépművészeti Múzeum több mint húszezer tételt meghaladó modern szobor-, érem- és grafikai gyűjteménye képezte, mely később kiegészült a Szépművészeti Múzeum Régi Magyar Osztályának anyagával, így gyakorlatilag majdnem egy teljes évezred művészeti anyagán keresztül tekinthetjük meg a magyar képzőművészet fejlődését. A Festészeti Osztály jelenleg több, mint tízezer tételt számláló gyűjteménye az 1800 és 1945 közötti magyar festészet alkotásait őrzi, amelynek gyűjteményalapja egészen a XIX. század közepéig, a Nemzeti Képcsarnokot Alapító Egylet Nemzeti Múzeumban bemutatott kiállításáig nyúlik vissza.
Ezért is ennyire gazdag a magyar gyűjtemény, amely között a teljesség igénye nélkül olyan művészek legjelentősebb alkotásait találhatjuk meg, mint Barabás Miklós, Than Mór, Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Munkácsy, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József és Vaszary János, Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos és Ferenczy Károly.
De, ahogyan szokták mondani egy kép többet mond ezer szónál. Szóval, mi mindenkit arra bátorítunk, hogy sétáljon fel a Várba és tekintse meg a magyar képzőművészet remekeit! Íme egy kis kedvcsináló:
1938-ban jelent meg a Mikó utca-Logodi utca sarokházában élő író, Márai Sándor (1900-1989) A négy évszak című kötete, amely részben az öt évvel később kiadott Füves könyv előzményének tekinthető. A prózai epigrammákat, sztoikus bölcsességeket, lakonikus gondolatokat csokorba szedő gyűjtemény lírikus hangvétele prózaversekké hajlítják a költői igényességgel, mégis rím nélküli, de abszolút hallással megkomponált mondatokat. Ebből idézzük most Márai különleges, január kapcsán megfogalmazott gondolatait, amelyek elvezetnek bennünket az író legmélyebb, lételméleti fejtegetéseihez, amelyben arra próbál választ találni és adni, hogy mi az élet értelme.
"Mester nélkül nincs tanítvány” – hangzik a régi bölcsesség, ami persze fordítva is igaz. De vajon mi lehetett a titka annak a tanárnak, akinek szemináriumain olyan későbbi költő-, illetve íróhatalmasságok sajátították el a szépirodalom fortélyait, mint például Babits Mihály, Szerb Antal, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Csáth Géza vagy éppen Balázs Béla A Négyesy-féle stílusgyakorlatokon a klasszikus irodalomtól jutottak el a modern irodalomhoz, ez volt maga a klasszikus modernség. Elismertségéről mindent elárul, hogy óráin egyetem tanártársai, s más egyetem oktatói is gyakran részt vettek.
80 éve sodródott el a végtelenbe "Az elsodort falu" írója, aki az egyik legellentmondásosabb karakter volt a magyar irodalomtörténetben. Pedig milyen jól öregedő tény, illetve elismerés ma már, hogy mind a nyilasok, mind a kommunisták halállistáján előkelő helyen szerepelt. Az egykori Eötvös-kollégistának a Philadelphia Kávéház volt a törzshelye, ide járt miatta Kaffka Margit, aki halálosan szerelmes volt belé. Együtt lakott Balázs Bélával és barátjával, Kodály Zoltánnal, aki halála után zseninek tartotta és nevezte. Nem mellesleg az egyetlen magyar író volt, akit nem honfitársai, hanem külföldi kritikusok jelöltek Nobel-díjra. Cikkünkkel az "elsodort íróra" emlékezünk, akit a XX. századi magyar történelem és politikai tajtékzó hullámai ragadtak el tőlünk, magyar olvasóktól.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
