125 éve ejtettek halálos sebet a magyarok kedvenc királynéján, Sisin
Mi történt pontosan 1898. szeptember 10-én Genfben. Ki volt az a Luigi Lucheni és mi volt a célja?
A 125 évvel ezelőtti politikai indíttatású orvgyilkosságnak a mai napig a XX. századi magyar történetírás egyik legkiemelkedőbb professzorának, Niederhauser Emilnek (1923-2010) 1985-ben a Helikon Kiadónál Merénylet Erzsébet királyné ellen címmel megjelent könyve a legértékesebb forrása. Az idén 100 éve Pozsonyban született tudóstanár olyan részletességgel dolgozta fel a merényletet, amely minden lehetséges kérdésünkre választ adhat. Niederhauser Emil könyvéből kiderül, hogy Erzsébet-királyné (1837-1898) 1898. szeptember 9-én utazott a svájci Genf városába teljes inkognitóban, ahol másnap a Grand Hotel Beau Rivage szállóból a Genfi-tó partján lévő hajóállomásra indult.
A párizsi munkásnő törvénytelen gyermekeként született, némi katonai múlttal rendelkező, a társadalom perifériáján alkalmi munkákból tengődő anarchista, Luigi Lucheni (1873-1910) nem tudni, hogy honnan értesülhetett Erzsébet királyné genfi jelenlétéről, azonban az biztos, hogy már azzal a szándékkal várakozott a patinás szálloda előtt, hogy lecsapjon gyanútlan áldozatára. Az indítéka meglehetősen zavaros, későbbi vallomásának lényege, hogy a később ugyancsak anarchisták által meggyilkolt I. Umbertó olasz király (1844-1900) Milánóban vérbe fojtott egy a magas élelmiszerárak miatt kirobbant munkásfelkelést, a nyolcvan halálos áldozattal járó megtorlás miatt Lucheni bosszút esküdött az uralkodó ellen, azonban arra már nem volt elegendő pénze, hogy Olaszországba utazzon.
Ezért megelégedett azzal, hogy valamelyik uralkodócsalád tagjával végezzen, egy kis kitérő után így esett a választása az éppen Genfben tartózkodó Erzsébetre.
Tehát megérkezésük másnapján, 1898. szeptember 10-én a királyné és udvarhölgye, Sztáray Irma (1863-1940) grófnő éppen a Genfi-tó partján található hajóállomásra sétált a gesztenyefáktól árnyékos Quiai du Mont-Blanc sétányon. Territetbe terveztek hajókirándulást az állomásról induló sétahajón. 13 óra 35 perckor azonban az olasz anarchista, Luigi Lucheni (1873-1910) rablásnak színlelve a gyilkosságot fellökte a királynét és a jobboldali kabátujjában elrejtett, előzetesen gondosan kihegyezett reszelővel szívtájékon szúrta a gyanútlan királynét. A szorosra húzott, így az ereket elszorító fűző miatt a királyné és kísérete néhány percig nem is észlelte a sebesülést és a helyzet komolyságát, így a királyné az „affér” után saját lábán sétált el a sétahajóig.
Erzsébet és a magyar királyné udvarhölgye abban a hitben voltak, hogy a járókelők által szinte azonnal feltartoztatott és rendőrségnek átadott „rabló” csupán a királyné óráját akarta ellopni, de nem tett kárt a királyné egészségében. Azonban a fedélzetre érve Sisi rosszul lett, a fűző meglazítása után pedig felgyorsultak az események. Erzsébet királyné udvarhölgyéhez intézett kétségbe esett kérdése még magyarul hangzott el: „Mi történik velem?” A szállodai lakosztályba hordágyon visszaszállított, eszméletét vesztő királyné ellátására kirendelt orvosoknak sajnos már csak az a feladat jutott, hogy megállapítsák a halál beálltát.
Gyilkosa, a később életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Lucheni haláláig büszke volt tettére, Igaz, több mint tíz évnyi raboskodás után végül felakasztotta magát cellájában. Erzsébet holttestét különvonat szállította Bécsbe, temetésére szeptember 17-én került sor a kapucinusok templomának császári kriptájában helyezték végső nyugalomba.
Az Erzsébet név nem véletlenül ennyire népszerű Magyarországon. Az Erzsébet-kultusznak elég nagy szerepe volt abban, hogy a leghíresebb Erzsébetről nem csak városrészt, dunai hidat és teret neveztek el a fővárosban, de sok magyar számára a névválasztásban is jelentős szerepet játszott. November 19-én ünnepeljük az Erzsébeteket!
A napokban lesz 175 éve annak, hogy felavatták a Széchenyi lánchidat. 1849-ben, éppen a hídépítést finanszírozó bankár, báró Sina György (1783-1856) születésnapján, vagyis november 20-án adták át az azóta a magyar főváros egyik jelképévé vált Lánchidat. Dr. Csorba László, a BTM Vármúzeum főigazgatója Budapest egyik legnépszerűbb építményének történetéről mesél a múzeum legújabb videójában. Íme!
Az 1867. évi kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchia égisze alatt Magyarország egész eddig történetének egyik legvirágzóbb korszakát élte. Ebben az időben épültek fel Pest és Buda emblematikus középületei, a városképet meghatározó bérházai, gyönyörű hídjai, s pazar villái; egy szó, mint száz: ekkor vált világvárossá a magyar főváros. A Béccsel versenyre kelt Pest-Buda olyan urbanisztikai fejlődésen indult el, s ment keresztül a dualizmus néhány évtizedes időszakában, ami után azóta is csak áhítozunk. Az európai nagyvárossá avanzsált Budapesten megjelentek – részben bécsi mintára – az elegáns cukrászdák, kávéházak, éttermek, mindez ötvözve az osztrákok konyhaművészeténél jóval sokszínűbb magyar gasztronómiai kultúrával. Cikkünkben elsősorban a Monarchia legfontosabb cukrászdáit, s azok békebeli süteményeit mutatjuk be röviden.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
