A festő, aki megfestette korának arcképcsarnokát
Barabás Miklós az erdélyi Kézdimárkosfalván született 1810-ben egy szegény székely család sokadik gyermekeként. A nélkülöző kisfiú hamar rájött, hogy az autodidakta módon, kedvtelésből készített rajzai kvázi megélhetést jelentenek számára.
Ezért is kezdett már meglehetősen korán arcképfestéssel foglalkozni, praktikusan ugyanis – a fényképezés felfedezése előtt vagyunk - erre volt piaci kereslet. Tehetségét hamar felfedezték, ezért először Nagyszebenben, majd Kolozsváron tanult festészetet, illetve litográfiakészítést. Később Bécsben, Bukarestben, Velencében, Pesten képezte magát. Gyakorlatiasságát és talpraesettségét plasztikusan mutatja, hogy az első magyar festő volt, aki megtudott élni művészetéből, amit elsősorban a portrékészítés tökéletesre fejlesztésének köszönhetett. Kissé mentegetőzve így írt erről:
…nálunk nincs kilátás másból megélni
Az említett, főként megélhetést jelentő portréfestészet mellett zsánerképeket és tájképeket is festett. A Városmajorban található Barabás-villa volt otthonuk. Az biztos, hogy a magyar történelmi emlékezet szempontjából halhatatlant alkotott, hiszen portréiról ismerjük a XIX. század legnagyobb alakjait, politikusait, államférfiúit, művészeit.
A neves költő, Reviczky Gyula (1855-1889)így írt a festőről dicsőítő költeményében:
Együtt küzdöttél az egész hazával, Ecsettel kézben és szívedben lánggal, És hogy csodálják késő unokák: Megfested korod arcképcsarnokát.
A teljesség igénye nélkül Trefort Ágoston, Szalay László, Eötvös József, Wesselényi Miklós, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Széchenyi István, Arany János, Liszt Ferenc, Görgey Artúr, Batthyány Lajos, Leiningen-Westerburg Károly, Bem József, Klapka György, Táncsics Mihály történelmi portréját is neki köszönhetjük. De a most megtekinthető Magyar Nemzeti Galériában megnyílt időszaki kiállításain sokkal szélesebb képet kaphatunk művészetéről. Ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy menjen fel a Budavári Palotába és győződjön meg róla a saját szemével! Kedvcsinálóul pedig íme néhány kép:
Az Erzsébet név nem véletlenül ennyire népszerű Magyarországon. Az Erzsébet-kultusznak elég nagy szerepe volt abban, hogy a leghíresebb Erzsébetről nem csak városrészt, dunai hidat és teret neveztek el a fővárosban, de sok magyar számára a névválasztásban is jelentős szerepet játszott. November 19-én ünnepeljük az Erzsébeteket!
A napokban lesz 175 éve annak, hogy felavatták a Széchenyi lánchidat. 1849-ben, éppen a hídépítést finanszírozó bankár, báró Sina György (1783-1856) születésnapján, vagyis november 20-án adták át az azóta a magyar főváros egyik jelképévé vált Lánchidat. Dr. Csorba László, a BTM Vármúzeum főigazgatója Budapest egyik legnépszerűbb építményének történetéről mesél a múzeum legújabb videójában. Íme!
Az 1867. évi kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchia égisze alatt Magyarország egész eddig történetének egyik legvirágzóbb korszakát élte. Ebben az időben épültek fel Pest és Buda emblematikus középületei, a városképet meghatározó bérházai, gyönyörű hídjai, s pazar villái; egy szó, mint száz: ekkor vált világvárossá a magyar főváros. A Béccsel versenyre kelt Pest-Buda olyan urbanisztikai fejlődésen indult el, s ment keresztül a dualizmus néhány évtizedes időszakában, ami után azóta is csak áhítozunk. Az európai nagyvárossá avanzsált Budapesten megjelentek – részben bécsi mintára – az elegáns cukrászdák, kávéházak, éttermek, mindez ötvözve az osztrákok konyhaművészeténél jóval sokszínűbb magyar gasztronómiai kultúrával. Cikkünkben elsősorban a Monarchia legfontosabb cukrászdáit, s azok békebeli süteményeit mutatjuk be röviden.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
