A festő, aki megfestette korának arcképcsarnokát
Barabás Miklós az erdélyi Kézdimárkosfalván született 1810-ben egy szegény székely család sokadik gyermekeként. A nélkülöző kisfiú hamar rájött, hogy az autodidakta módon, kedvtelésből készített rajzai kvázi megélhetést jelentenek számára.
Ezért is kezdett már meglehetősen korán arcképfestéssel foglalkozni, praktikusan ugyanis – a fényképezés felfedezése előtt vagyunk - erre volt piaci kereslet. Tehetségét hamar felfedezték, ezért először Nagyszebenben, majd Kolozsváron tanult festészetet, illetve litográfiakészítést. Később Bécsben, Bukarestben, Velencében, Pesten képezte magát. Gyakorlatiasságát és talpraesettségét plasztikusan mutatja, hogy az első magyar festő volt, aki megtudott élni művészetéből, amit elsősorban a portrékészítés tökéletesre fejlesztésének köszönhetett. Kissé mentegetőzve így írt erről:
…nálunk nincs kilátás másból megélni
Az említett, főként megélhetést jelentő portréfestészet mellett zsánerképeket és tájképeket is festett. A Városmajorban található Barabás-villa volt otthonuk. Az biztos, hogy a magyar történelmi emlékezet szempontjából halhatatlant alkotott, hiszen portréiról ismerjük a XIX. század legnagyobb alakjait, politikusait, államférfiúit, művészeit.
A neves költő, Reviczky Gyula (1855-1889)így írt a festőről dicsőítő költeményében:
Együtt küzdöttél az egész hazával, Ecsettel kézben és szívedben lánggal, És hogy csodálják késő unokák: Megfested korod arcképcsarnokát.
A teljesség igénye nélkül Trefort Ágoston, Szalay László, Eötvös József, Wesselényi Miklós, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Széchenyi István, Arany János, Liszt Ferenc, Görgey Artúr, Batthyány Lajos, Leiningen-Westerburg Károly, Bem József, Klapka György, Táncsics Mihály történelmi portréját is neki köszönhetjük. De a most megtekinthető Magyar Nemzeti Galériában megnyílt időszaki kiállításain sokkal szélesebb képet kaphatunk művészetéről. Ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy menjen fel a Budavári Palotába és győződjön meg róla a saját szemével! Kedvcsinálóul pedig íme néhány kép:
A neves arisztokrata családból származó Ráday Gedeont (1829-1901) a magyar történeti hagyomány az alföldi betyárvilág felszámolójaként ismeri, de kevesen tudják, hogy élete több ponton kapcsolódik a Budai Várhoz. 1829-ben született, tehát egy olyan nemzedék tagja, akik felnőttkoruk hajnalán megtapasztalták 1848-49 nemzeti összetartozását, de ezt a lelkesedést két évtized abszolutista elnyomása és csendje követte.
A magyar költő, író, műfordító, a Válasz folyóirat egykori szerkesztője 1945. március 8-án éhezve és legyengülve halt meg – a szintén ugyanott és ekkor elpusztult barátjához, Halász Gábor esztétához hasonlóan - sosem tisztázott körülmények között Balfon; nem messze onnan, ahol néhány héttel korábban közös barátjukat, Szerb Antalt gyilkolták meg a nyilas gyilkosok. Sárközi György - akit Babits egyik legtehetségesebb tanítványának tartottak - nem csupán a szépséghez értett, de egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot is.
A Kossuth- és József Attila-díjas magyar orvos, író és műfordító 1901. április 18-án született értelmiségi család sarjaként az erdélyi Nagybányán. Az orvosi végzettségű író a „minőség forradalmára” volt. Hitte, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb társadalmi rétegekhez történő eljuttatása a nemzet javára válik, szemben a romboló politikai eszmékkel. Nehéz ember volt, olyan, akinek elhivatottsága, igazságkeresése sokszor kizárta a megalkuvást. Éppen félévszázada hagyta itt a földi világot, cikkünkkel az egykor a Krisztinavárosban élt íróra emlékezünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
