A festő, aki megfestette korának arcképcsarnokát
Barabás Miklós az erdélyi Kézdimárkosfalván született 1810-ben egy szegény székely család sokadik gyermekeként. A nélkülöző kisfiú hamar rájött, hogy az autodidakta módon, kedvtelésből készített rajzai kvázi megélhetést jelentenek számára.
Ezért is kezdett már meglehetősen korán arcképfestéssel foglalkozni, praktikusan ugyanis – a fényképezés felfedezése előtt vagyunk - erre volt piaci kereslet. Tehetségét hamar felfedezték, ezért először Nagyszebenben, majd Kolozsváron tanult festészetet, illetve litográfiakészítést. Később Bécsben, Bukarestben, Velencében, Pesten képezte magát. Gyakorlatiasságát és talpraesettségét plasztikusan mutatja, hogy az első magyar festő volt, aki megtudott élni művészetéből, amit elsősorban a portrékészítés tökéletesre fejlesztésének köszönhetett. Kissé mentegetőzve így írt erről:
…nálunk nincs kilátás másból megélni
Az említett, főként megélhetést jelentő portréfestészet mellett zsánerképeket és tájképeket is festett. A Városmajorban található Barabás-villa volt otthonuk. Az biztos, hogy a magyar történelmi emlékezet szempontjából halhatatlant alkotott, hiszen portréiról ismerjük a XIX. század legnagyobb alakjait, politikusait, államférfiúit, művészeit.
A neves költő, Reviczky Gyula (1855-1889)így írt a festőről dicsőítő költeményében:
Együtt küzdöttél az egész hazával, Ecsettel kézben és szívedben lánggal, És hogy csodálják késő unokák: Megfested korod arcképcsarnokát.
A teljesség igénye nélkül Trefort Ágoston, Szalay László, Eötvös József, Wesselényi Miklós, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Széchenyi István, Arany János, Liszt Ferenc, Görgey Artúr, Batthyány Lajos, Leiningen-Westerburg Károly, Bem József, Klapka György, Táncsics Mihály történelmi portréját is neki köszönhetjük. De a most megtekinthető Magyar Nemzeti Galériában megnyílt időszaki kiállításain sokkal szélesebb képet kaphatunk művészetéről. Ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy menjen fel a Budavári Palotába és győződjön meg róla a saját szemével! Kedvcsinálóul pedig íme néhány kép:
Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.
Napra pontosan 125 éve, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A XX. századi modern magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa ugyan sosem lakott a Várban, de számtalanszor megfordult itt és számos barátjához járt ide heti rendszerességgel. Németvölgyi, majd később pasaréti lakásától nem esett túl messze a Várnegyed. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.
Kosztolányi Dezső (1885-1936) éppen ma 140 évvel ezelőtt, virágvasárnapon született Szabadkán. A XX. század egyik legnagyobb magyar lírikusa és egyben prózai írója egykor itt - a háborúban sajnos bombatalálatot kapott - családi házukban élt feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), írói álnevén Görög Ilonával, illetve fiúkkal, Ádámmal (1915-1980). A zöld kerítéses földszintes ház a Tábor utca és a Logodi utca sarkán állt, egy kőhajításra Márai Sándortól, két kőhajításra Schöpflin Aladártól, s három kőhajításnyira Babits Mihálytól.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
