Ő tervezte többek között a Corvin téren álló Budai Vigadó, a Bécsi kapu téren álló Budavári evangélikus templom, illetve a Budavári Palotanegyedben található Honvéd Főparancsnokság, valamint a Honvédelmi Minisztérium épületét is. A cseh származású neves építész 1844. szeptember 20-án született Morvaországban, a választott hazája azonban Magyarország volt.
A magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja, az első hazai építész-restaurátor 105 éve ezen a napon halt meg. Az Ő nevéhez fűződik többek között a János-hegyi Erzsébet-kilátó, a budavári Mátyás-templom, illetve Budapest egyik leghíresebb turisztikai nevezetessége, a neoromán Halászbástya.
Márai ezt a mesés, az elmúlást amolyan szemérmes líraisággal elénk hullajtó évszakot is olyan sajátságosan és egyedi ismertetőjegyekkel tudta megrajzolni, mint egy mindenkitől különböző tintával megrajzolt M.S. monogrammal diszitett exlibris vagy tintából mártott ujjlenyomat. S persze szeptember végére gondolva megidézi magában Petőfi csodálatos versét, amiről azt írja, hogy „külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. De van ebben a szeptemberről szóló írásban minden, mint egy szüreti mulatságon vagy egy hangulatos borünnepen. A Mikó utca egykori sztoikus bölcse, szenvtelen lakója elrepít bennünket a japán-kínai bombáitól, mustillatú présházon át a hűvösvölgyi Veronika büféig, majd onnan vissza a fasor felé a régi és fellengzős operarészletekig.
Éppen ma van Budavár 1686. szeptember 2-i visszafoglalásának emléknapja, melynek egyik leghősiesebben harcoló alvezére Savoyai Jenő volt. És ehhez kapcsolódóan közeledik egy a törökök kiűzése szempontjából talán még jelentősebb évforduló, hiszen Savoyai Jenő herceg - egy évtizeddel Budavár visszavétele után - 1697. szeptember 11-én Zentánál aratott elsöprő győzelmet II. Musztafa szultán serege fölött. E két évfordulót egyetlen személy köti össze, a törökverő Savoyai herceg, akinek legendás történetű lovasszobráról is beszélgettünk Budavár testvérvárosának, Zentának az idegenforgalmáért felelős igazgatójával, Laskovity Kornéllal.
A holnapi napon ünnepeljük Budavár 1686. évi visszavételét, amelyben a keresztény seregek egyik leghősiesebben harcoló alvezére Savoyai Jenő (1663-1736) herceg volt. Az ezt követő években Savoyai a török ellenes küzdelem egyik vezéralakja lesz; olyannyira, hogy 1697. szeptember 11-én a Szent Szövetség keresztény hadainak fővezéreként a Tiszán átkelő törököket úgy megverte Zentánál, hogy közel harmincezer török maradt a csatatéren. Az ő személyének állít emléket a mai Savoyai-teraszon álló lovasszobor, amelynek érdekes a története, s amelyről szól a cikkünk.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az idei fővárosi kulturális élet egyik legnagyobb újdonsága a Budavári Kertmozi volt. A kiváló kezdeményezésnek köszönhetően idén sikerült magyar fiatalokkal megtölteni a Budavári Palota szíveként méltatott Oroszlános Udvart. A magyar főváros egyik legkülönlegesebb helyszínén nyílt meg ugyanis a magyar fiatalok egyik új kedvenc helye, az Oroszlános Udvar, ahol nyár óta hetente több alkalommal is óriáskivetítőn nézhetünk kultfilmeket.
A mai Krisztina körút-Attila út-Alagút utca által határolt és egykor még a nyitott Ördög-árok által kettészelt területen fekszik Buda egyik legszebb parkja. A mai viszonyok között nehéz elképzelni, hogy a századfordulón ez a városrész Buda egyik legfontosabb helyszíne volt. De kiről kapta a nevét? Kit takar a Horváth név? És miért róla kapta nevét a kert?
Szerb Antal (1901-1945) először 1937-ben megjelent Utas és holdvilág című regénye a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. De hogyan is kapcsolódott a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb írózsenije és annak regénye a Budai Várhoz? Ki volt Ulpius Tamás? Hol található az Ulpius-ház? Hogy alakult „Ulpius Tamás” sorsa a való életben? Többek között ezekre a kérdésekre is megadjuk a választ alábbi cikkünkben!
A századforduló utáni modern magyar irodalom kibontakozásának egyik mérföldkövének tekinthetjük Kosztolányi Dezső 1907-ben megjelent első verseskötetét, melyet Négy fal között címmel adtott ki 1907-ben a Pallas Részvénytársaság Nyomdája Budapesten. A százharminchárom költeményt tartalmazó kötetben a még szemtelenül fiatal, alig 22 éves költő ifjonti útkeresésének és sokszínű kísérletezéseinek lehetünk tanúi. A Négyesy-féle szemináriumokon a modern irodalommal felvértezett poéta korai kötetében szereplő Pasztellek alcím alatt szereplő költemények a hangulati líra remekművei. A Déri Múzeum tulajdonában álló fénykép is akkoriban, talán egy évvel később, 1908-ban készült róla.
A Fortuna utca 4. szám alatt álló, copfstílusú épület ma is Várnegyed egyik éke. A sokak által egykori Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó Ipari Múzeumként ismert épület története régi korokba repít bennünket vissza. A Fortuna utcát a különböző történelmi időkben sokféleképpen hívták: volt Középső utca, aztán Szent Pál utca, majd a török korban Janicsár aga utcája nevet kapta, a visszafoglalás után pedig - talán birodalmi revansként - Bécsi utca lett. Névváltoztatás ide vagy oda, az utca mindig fontos szerepet töltött be a város történetében. De miért is lett Fortuna utca? Cikkünkből ez is kiderül!
Idén februárban ünnepeljük Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulóját. Egy olyan művészét, akit a maga korában nem csak itthon, hanem a nagyvilágban is a legnagyobbak között emlegettek. Az MNG előadás-sorozatának célja, hogy látogatók számára kiegészítsék a kiállítások nyújtotta élményeket, és így tesznek a világot meghódító festő műveivel kapcsolatban is.
Ön tudta, hogy annyi könyv van a Budai Vár falai között álló könyvtárban, hogy ha egymás mellé tennénk őket, egy Budapest Siófok távolságot tennének ki? És azt, hogy ezek a könyvek hogyan jutnak fel a 11 emeletes raktárból az olvasóterembe? A Budavári Történelmi Kaszinó és az OSZK zártkörű rendezvényén utánajártunk.
Egy különleges grafikai kiállítás, ahhoz kapcsolódó gyerekprogramok és izgalmas vezetett séták várják az érdeklődőket idén ősszel is a Magyar Nemzeti Galériában. Az október az év egyik legszínesebb hónapja, a falevelek mintha élénk színekben pompázó virágok lennének.
Szeptember 2-án, szombaton 19 órától Gyémánt Bálint és Oláh Krisztián fergeteges közös koncertjére invitál a Budavári Palotanegyed új ékkövében nyílt Pasha Café.
Augusztus 18-20. között ahogy azt már megszokhattuk, az államalapítás ünnepe alkalmából három napos rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket Budapest több helyszínén. Az eseményekből a Budavári Palotanegyed is oroszlánrészt vállal, és ezen a héten még inkább érdemes lesz a környékre látogatni.
Séta, mozi, huszárruhás rézfúvósok és majdnem kutyavásár is lesz Budán a hétvégén.
No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.
A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.
Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?
Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.
Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.
Legyen igazságos döntetlen: mindkettő pazar volt. És már nem is kell sokat aludni a következőig.
Talán nem véletlen, hogy a legnagyobb képzőművészeti közgyűjtemény is itt a Budavári Palotában kapott helyet. És ha már itt van, akkor érdemes fellelni a benne található felbecsülhetetlen értékű műkincseket.
Benedek Elek születésnapja, szeptember 30-a a magyar népmese napja. Már csak azért is érdemes megemlékeznünk róla, mert számtalan mesében szerepel helyszínként a Budai Vár, illetve a Budavári Palota.
Mi történt pontosan 1898. szeptember 10-én Genfben. Ki volt az a Luigi Lucheni és mi volt a célja?
A Budavári Palota épületében az eredeti tervek alapján visszaállított századfordulós történelmi terem, a Szent István-terem megtekintése kiváló program lehet ősszel is. A Budavári Palota elsőként rekonstruált díszes termét alig két év alatt ma már közel százötvenezren látták.
A szeptember 26-án megnyitott tárlaton József nádor (1796–1847) több mint fél évszázadig tartó magyarországi kormányzását és a hozzá kötődő helyszíneket ismerhetik meg a Várkert Bazárba látogatók.
De mit is ünneplünk ma? - kérdezhetné a ma embere. Nos, a mai nap a Budai Vár visszafoglalásának évfordulója, ugyanis 1686. szeptember 2-án éppen ezen a napon szabadították fel és foglalták vissza az európai szövetséges csapatok a török megszállás alól a Duna jobb partján fekvő várat. Ezzel ért véget Budán - 145 év után - a török uralom.
Ezen a héten hétfőn az Oroszlános Udvarból nyíló Szent István Kávéházban nem mindennapi előadás keretében nyílt meg az érdekes szaktörténeti előadás. A Sallai Csilla közgazdász, könyvvizsgáló magángyűjteményéből válogatott történelmi számlaritkaságok kiállításának nyitóeseményén a gyűjtemény tulajdonosától hallhattunk érdekes információkat a számlákról, a számlák történetéről.
239 éve ezen a napon született Tittel Pál római katolikus pap és tudós, aki annak a csillagvizsgálónak volt az első igazgatója, amely egykor a mai Citadella helyén állt, a Gellért-hegy tetején. 1830-ban a matematikusok közt elsőként őt sorolták be az újonnan létesült Tudós Társaság (Magyar Tudományos Akadémia) tagjai közé, halála másnapján Vörösmarty Mihály verssel búcsúzott tőle, 2003-ban pedig kisbolygót neveztek el róla.
Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.
Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.
Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.
Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.
Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.
A Budai Várban kap helyet az első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Nem véletlenül, hiszen az esemény az Oktoberfest Budapest és a Savoyai terasz közös projektje.
Igen-igen, a Budai Várban. Az idő most még nem a kora nyarat idézi, de jövő héten már minden adott lesz ahhoz, hogy igazán felpörögjön a rövidgatyás, délután koktélozós, aperol spriccezős, tubi szódázós, fröccsözős napsütésben fürdőzés. A Savoyai terasz pedig erre komoly felhozatallal készül: május 1-jén durrantják be a kiülős szezont. Nem is akármilyen programmal.
Ne is akárhová, egyből a Budai Várba!
Onczay Zoltán neves magyar csellóművész nem csupán a hangszer varázslója, hanem a zene elkötelezett híve is. Számára a hangulatot a jó érzés és megfelelő környezet teszi felejthetetlenné. Ezért is találkozhat vele a Vibe & Wine közönsége ismét a Budai Várban. Az elismert művész a nagyonvar.hu-nak beszélt a rendezvénysorozat egyediségéről és arról is, mi inspirálja igazán.