„A vár a város magja” - Granasztói Györgyre, várostörténészre emlékezünk
„A városi levegő szabaddá tesz” – idézte sokszor a középkori szólást. A katedráról szinte sugárzott belőle az a fajta finom polgári intellektus, ami csak belülről fakadhat. Franciás műveltsége, szerteágazó tudása, szellemi öröksége szinte predesztinálta arra, hogy egy meglehetősen összetett tudományterületnek legyen a legjobb, legrangosabb hazai ismerője: a várostörténetnek. Granasztói György 2016. augusztus 9-én hunyt el.
Granasztói György magyar történész, akadémikus, egyetemi tanár, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja itt Budapesten látta meg a napvilágot 1938. március 28-án a Városligeti fasor 38. szám alatti villában élő polgári család gyermekeként. Édesapja, Granasztói Pál (1908–1985) író, Ybl-díjas építész és Rózsaffy Lucy (eredetileg Lucián Agáta - 1911- 2000) középiskolai tanár gyermekeként. Anyai nagyapja dr. Rózsaffy Dezső (1877-1937) festőművész, művészettörténész volt, az a fajta művész, aki nem csak festeni tudott, de tudományosan is felkészült volt a művészettörténet terén. Nem véletlen, hogy később. A nehéz természetű Hollósy Simon tanítványaként többek között Nagybányán tanult. A neves „pictor doctust” számos festménye megtalálható a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében. Anyai nagymamája pedig Lempiczky Olga (1884-1846) festőművész voltak, aki egyébként unokatestvére volt Natalja Goncsarova (1881–1962), orosz festőművésznek. Granasztói György édesapja a városesztétikai, városrendezés egyik legnagyobb hazai kutatója, tudományos munkásságáért, a témában született könyveiért a Magyar Urbanisztikai Társaság Hild János-emlékérmmel tüntette ki.
Granasztói György a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE történelem–francia szakpáron diplomázott 1961-ben. 1968-tól az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa lett. Legfontosabb kutatási területe a középkori magyar városok, illetve a városi polgárság kialakulása volt. Az Annales francia történeti iskola első magyarországi „képviselőjeként” annak folyóiratában is publikált. 1980-ban A középkori magyar város címmel megjelent műve ma is megkerülhetetlen könyv a témában. 1989-ben megalapította az ELTE Atelier Francia-Magyar Posztgraduális Műhelyt.
A rendszerváltás után Antall József mellett közéleti szerepet is vállalt, először brüsszeli bilaterális, pontosabban NATO-akkreditált belgiumi és luxemburgi nagykövetként, majd a Batthyány Lajos Alapítvány elnökeként, illetve a Teleki László Alapítvány és a feltámasztott Corvin-lánc iroda élén dolgozott.
A születésének 85. évfordulója alkalmából Molnár Adrienne által készített portréfilm családtagjainak, barátainak, egykori kollegáinak elbeszéléséből mutatja be az egykori tudóst, diplomata-politikust, a magyar várostörténet ma is legnevesebb történészét. Nyugalmat árasztó bölcsessége és a magyar polgárság megerősítése iránti elkötelezettsége minden időben, ma is hiányzik ebből a dimenzióból.
(Főkép: MTI)
Az utolsó Árpád-házi uralkodónkat, III. Andrást (1265-1301) 1290. július 23-án, alig 25 évesen koronázták királlyá. A korábban törvénytelen születésűnek bélyegzett, majd később mégis királyi hercegként nevelt, s trónra emelt uralkodó mindent elkövetett az ország békéjének megteremtéséért, hatalma megszilárdításáért. Hirtelen halála itt, Budaváron történt, s végső nyugalomra is ide helyezték.
II. Lajost még apjának, II.Ulászlónak (1456-1516) dinasztiaépítésének jegyében koronázták magyar királlyá két éves korában, s ekkor már megkötötték a Habsburg-Jagelló házassági szerződést is, amelynek értelmében a Brüsszelben 1505. szeptember 17.-én - I. Fülöp kasztíliai király, valamint Kasztíliai (Őrült) Johanna gyermekeként - megszületett Ausztriai Mária volt az ifjú király jövendőbelije. 1522. január 13-án, tehát több mint egy félévezreddel ezelőtt éppen ezen napon a két fiatal oltár elé állt Budán, s frigyüket királyi lakodalommal ünnepelték meg.
1938-ban jelent meg a Mikó utca-Logodi utca sarokházában élő író, Márai Sándor (1900-1989) A négy évszak című kötete, amely részben az öt évvel később kiadott Füves könyv előzményének tekinthető. A prózai epigrammákat, sztoikus bölcsességeket, lakonikus gondolatokat csokorba szedő gyűjtemény lírikus hangvétele prózaversekké hajlítják a költői igényességgel, mégis rím nélküli, de abszolút hallással megkomponált mondatokat. Ebből idézzük most Márai különleges, január kapcsán megfogalmazott gondolatait, amelyek elvezetnek bennünket az író legmélyebb, lételméleti fejtegetéseihez, amelyben arra próbál választ találni és adni, hogy mi az élet értelme.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
