„A vár a város magja” - Granasztói Györgyre, várostörténészre emlékezünk
„A városi levegő szabaddá tesz” – idézte sokszor a középkori szólást. A katedráról szinte sugárzott belőle az a fajta finom polgári intellektus, ami csak belülről fakadhat. Franciás műveltsége, szerteágazó tudása, szellemi öröksége szinte predesztinálta arra, hogy egy meglehetősen összetett tudományterületnek legyen a legjobb, legrangosabb hazai ismerője: a várostörténetnek. Granasztói György 2016. augusztus 9-én hunyt el.
Granasztói György magyar történész, akadémikus, egyetemi tanár, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja itt Budapesten látta meg a napvilágot 1938. március 28-án a Városligeti fasor 38. szám alatti villában élő polgári család gyermekeként. Édesapja, Granasztói Pál (1908–1985) író, Ybl-díjas építész és Rózsaffy Lucy (eredetileg Lucián Agáta - 1911- 2000) középiskolai tanár gyermekeként. Anyai nagyapja dr. Rózsaffy Dezső (1877-1937) festőművész, művészettörténész volt, az a fajta művész, aki nem csak festeni tudott, de tudományosan is felkészült volt a művészettörténet terén. Nem véletlen, hogy később. A nehéz természetű Hollósy Simon tanítványaként többek között Nagybányán tanult. A neves „pictor doctust” számos festménye megtalálható a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében. Anyai nagymamája pedig Lempiczky Olga (1884-1846) festőművész voltak, aki egyébként unokatestvére volt Natalja Goncsarova (1881–1962), orosz festőművésznek. Granasztói György édesapja a városesztétikai, városrendezés egyik legnagyobb hazai kutatója, tudományos munkásságáért, a témában született könyveiért a Magyar Urbanisztikai Társaság Hild János-emlékérmmel tüntette ki.
Granasztói György a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE történelem–francia szakpáron diplomázott 1961-ben. 1968-tól az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa lett. Legfontosabb kutatási területe a középkori magyar városok, illetve a városi polgárság kialakulása volt. Az Annales francia történeti iskola első magyarországi „képviselőjeként” annak folyóiratában is publikált. 1980-ban A középkori magyar város címmel megjelent műve ma is megkerülhetetlen könyv a témában. 1989-ben megalapította az ELTE Atelier Francia-Magyar Posztgraduális Műhelyt.
A rendszerváltás után Antall József mellett közéleti szerepet is vállalt, először brüsszeli bilaterális, pontosabban NATO-akkreditált belgiumi és luxemburgi nagykövetként, majd a Batthyány Lajos Alapítvány elnökeként, illetve a Teleki László Alapítvány és a feltámasztott Corvin-lánc iroda élén dolgozott.
A születésének 85. évfordulója alkalmából Molnár Adrienne által készített portréfilm családtagjainak, barátainak, egykori kollegáinak elbeszéléséből mutatja be az egykori tudóst, diplomata-politikust, a magyar várostörténet ma is legnevesebb történészét. Nyugalmat árasztó bölcsessége és a magyar polgárság megerősítése iránti elkötelezettsége minden időben, ma is hiányzik ebből a dimenzióból.
(Főkép: MTI)
Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.
A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.
Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
