Ezen a napon született minden idők egyik legkiválóbb magyar történésze, Kosáry Domokos

Talán nem véletlen a misztikus szám, hiszen éppen 111 éve ezen a napon, 1913 július 31-én született Kosáry Domokos, a történész szakma egykori doyenje. A felvidéki Selmecbányán látta meg a napvilágot Kosáryné Réz Lola (1892-1984), és dr. Kosáry János (1881–1942) a korszak egyik legismertebb írónőjének  és egy zongoraművésznek és zenepedagógusnak a gyermekeként. Hasonlóan kortársához, a másik nemzetközileg is elismert nagy magyar történészhez, Niederhauser Emilhez (1923-2010) a Felvidék Csehszlovákiához csatolásával Budapesten kezdett tanulni a Pázmány Péter Tudományegyetemen az Eötvös József Collegium tagjaként.

A XX. század tragikus nyitánya, az első világháború, a régi ország – és régi otthonunk elvesztése, és e régi Európa összeomlása fordított át a történelem felé.

- írta egyik könyvének utószavában.

Itt a korszak talán - Hóman Bálint (1885-1951) és Hajnal István (1882-1956) mellett - legnevesebb történészének, A Három nemzedék című alapmű írójának, Szekfű Gyulának (1883-1955) az egyik legkedvesebb tanítványa lett. Franciaországi (1936-1937), illetve angliai (1938-1939) tanulmányi ösztöndíjai után már huszonévesen a történelmi szakma elitjébe, a Magyar Szemle szerzői közé tartozott. Teleki Pál (1879-1941) miniszterelnök küldöttjeként 1941-ben ösztöndíjjal az Egyesült Államokba utazott, hogy Magyarország esetleges angolszász közeledését, háborús kiugrását előkészítse, azonban mire hazatért, Teleki sajnos már öngyilkos lett, így ennek a külpolitikai iránynak már nem maradt a kormányban jelentős támogatója.

‍

‍

1939-es doktori disszertációjában tényekkel tisztázta a Görgei-kérdést és a fegyverletétel addig inkább bűnbakképző módon magyarázó körülményeit. Talán ez is oka lehetett, hogy a kommunista Rákosi-korszakkal kezdődő első szilenciumának kezdetén a nagy francia történész, Ernest Renan (1823-1892) egyik bölcs mondását írta fel mottóként magának:

Ha azt akarjuk, hogy a jövőben igazat adjanak nekünk, akkor néha bele kell tudni nyugodnunk abba, hogy egy ideig meghaladottnak tekintsenek bennünket.

A háború utáni egyetemi marxista-leninista hatalomátvétel áldozatául esett. A kommunista történészek folyamatos és nemtelen támadásai bűnbakot kreáltak a legtehetségesebb magyar történészből, minden állásától megfosztották.  1956-ban a Történettudományi Intézet Forradalmi Tanácsának elnöke lett, amiért a szabadságharc leverése után három évig börtönben ült, ahonnan amnesztiával szabadult. Itt írta a Széchenyi Döblingben című művét. Szabadulása után levéltárosként, illetve kutatóként a csendes alkotásba zárkózott.  

‍

‍

A hetvenes évek végétől megjelent történeti munkái ma is megkerülhetetlenek a korszakot kutató történészek számára. A nyolcvanas években nem tudták már eltusolni a nyilvánvalót, hogy Kosáry a korszak egyik legnagyobb magyar tudósa. Így lehetett 1982-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1985-től rendes tagja, a rendszerváltás után - 1990-1996 között -pedig annak elnöke. Szerencsésnek tarthatja magát, aki még hallgathatta előadását, beszélgethetett vele. 2007-ben 94 éves korában halt meg. 2013-ban - születésének századik évfordulója alkalmából - a Magyar Tudományos Akadémián emlékülésen idézték fel alakját és munkásságát. Ma már könyvtár, tanulmányi verseny, ösztöndíj viseli nevét, egykori – a Sas-hegyen található - Hegytető utcai lakhelyének udvarán emléktáblát helyeztek el. Itt a Várnegyedben is sokat lehetett látni, hiszen munkája sokáig ide, az egykor az Úri utcában található Történeti Intézethez kötötte. Egyszer talán itt is, egykor munkahelyének falán is lehet majd emléktáblája a XX. század egyik legnagyobb magyar történészének.

‍

‍

‍