All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

Fizetett nászút, pénzadomány és dedikált ágynemű a vendégszobában - így segítette a legnagyobb magyar mecénás a költőket

Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.

Cikkeink

Egy cikk szerint a Vár túlértékelt látványosság – Itt a véleményünk
Egy cikk szerint a Vár túlértékelt látványosság – Itt a véleményünk

A budavári sikló öreg és csigalassú, ahova pedig fel lehet vele jutni, az egy focipálya nagyságú földdarab – többek között ezekkel a kritikákkal illette az Euronews cikke a Budai Várat, amelyet a szerző többek között az Eiffel-toronnyal együtt az egyik legtúlértékeltebb európai turistalátványosságnak tart. De miért baj, hogy a sikló lassú, és vajon tényleg egy focipályányi földdarabra jut fel vele az ember?

A császárnő látogatása - Mária Terézia 250
A császárnő látogatása - Mária Terézia 250

A budavári Haydneum által meghirdetett rendezvénysorozat Mária Terézia (1717-1780) kétszázötven évvel ezelőtti, fertődi látogatásának állít méltó emléket. Az Esterházy-kastélyban vendégeskedő királynőt itt ejtette ámulatba az aktív alkotói korszakát Eszterházy Miklós herceg szolgálatában álló világhírű zeneszerző, Joseph Haydn (1732-1809) zsenije.

Május elseje a Várban? Simán!
Május elseje a Várban? Simán!

Május elsejéről általában mindenkinek a Városliget ugrik be először, pedig... Pedig a budai oldal sincs lemaradva programok terén, már csak azért sem, mert a Várnegyed kanyargós, macskaköves utcái a tavaszi napsütésben még inkább csalogatják a látogatókat. A Savoyai teraszon péládul az ilyenkor tradicionális sör-virsli kombóval is lazíthatunk.

Mesél a Bécsi kapu
Mesél a Bécsi kapu

Bécsi kapu tér; Bécsi kapu téri evangélikus templom; Akkora a szája, mint a bécsi kapu – közszájon forgó kifejezések, elnevezések. De vajon mikor, és hol épült az első Bécsi kapu, és hogyan hívták akkor? Az évszázadok alatt milyen tervek születtek, mi az, ami megvalósult, mi az ami nem, vagy máshogy. Történeti áttekintés korabeli és mai fotókkal egy építményről, amely nemcsak arra alkalmas, hogy áthaladjunk alatta, hiszen a tetejéről csodálatos panoráma nyílik.

Mintha Tóth Árpádot köszöntenék a róla elnevezett sétány cseresznyefái
Mintha Tóth Árpádot köszöntenék a róla elnevezett sétány cseresznyefái

A Budai Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő Tóth Árpád sétány, (korábbi néven gróf Bethlen István bástyasétány, Bástya sétány) nem csak a külföldi turisták számára közkedvelt hely, a fővárosból, de vidékről is sokan látogatnak el ide az idilli környezet, a kilátás, no és persze a közelben lévő sok látnivaló miatt, különösen áprilisban, amikor a cseresznyefavirágzás páratlan látványt nyújt.

Sok a szöveg? Nézegessen fotókat! – Reggeli életképek a Várból
Sok a szöveg? Nézegessen fotókat! – Reggeli életképek a Várból

A turisták még ébredeznek, talán éppen a reggelijüket fogyasztják a szállásukon, vagy valamelyik kávézóban ülve indítják a napot. A Tóth Árpád sétány és az Anjou bástya környéke embertömeg-mentes, van lehetőség nyugodtan, szinte csendben nézelődni, felfedezni, látni, és persze fotókat készíteni. A Várban és a Várból. Amit ott látunk, és amit onnan láthatunk.

155 éve ezen a napon született a Budavári Palotában Mária Valéria főhercegnő
155 éve ezen a napon született a Budavári Palotában Mária Valéria főhercegnő

Ferenc József (1830-1916) és Erzsébet királyné (1837-1898) negyedik, legkisebb gyermeke 1868. április 22-én született Budán, alig néhány hónappal a kiegyezés után. A bécsi udvar szigorától, s annak érzelmi hűvösségétől sokszor Budára, az őt önzetlenül szerető magyarokhoz menekülő királyné szervezte úgy, hogy lánya végül itt nálunk, a Budavári Palotában lássa meg a napvilágot.

"Kora este a padon/Ülök, künn a Bástyán/Tűnődöm a csillagok/Néma fordulásán"
"Kora este a padon/Ülök, künn a Bástyán/Tűnődöm a csillagok/Néma fordulásán"

A Tóth Árpád sétány japán díszcseresznyefáinak virágzása már-már zarándokhellyé tette a budai Várnegyed nyugati peremén futó várfalat. Könnyű megközelíthetőség, pazar panoráma és hamisítatlan tavaszi zsongás várja azokat, akiknek fürdőzni támad kedvük az áprilisi napsütésben. Vagy csak megállni egy pillanatra. Ahogy Tóth Árpád tette azt 100 évvel ezelőtt.

Tavaszi zsongás a Várkert Bazárban
Tavaszi zsongás a Várkert Bazárban

Zenével, bábszínházzal, kézműves foglalkozásokkal, gyerekkönyv-vásárral, interaktív játékokkal és tavaszi karikatúra készítéssel várja az érdeklődőket egész napos családi rendezvényére a Várkert Bazár.

"Magasan a legjobb" – megnyílt Rizsavi Tamás fotókiállítása a Budavári Palotanegyedben
"Magasan a legjobb" – megnyílt Rizsavi Tamás fotókiállítása a Budavári Palotanegyedben

A Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, fiatal fotográfus lélegzetelállító képeivel egy különleges kiállítás keretében találkozhatunk a Budavári Palotanegyed két helyszínén is: részben a Karakas Pasa tornyában, részben pedig a Savoyai Teraszon. A szerdán megnyílt tárlaton közel száz fényképet csodálhatunk meg a népszerű fotós alkotásai közül egészen a december közepére tervezett finisszázsig.

„Magasan a legjobb!” - lélegzetelállító fotókiállítás nyílik szerdán a Budavári Palotanegyedben
„Magasan a legjobb!” - lélegzetelállító fotókiállítás nyílik szerdán a Budavári Palotanegyedben

Rizsavi Tamás, fotográfus képeivel egy különleges kiállítás keretében a Budavári Palotanegyed két helyszínén is találkozhatunk. A 2024. október 30-án 15 órától megtekinthető fotótárlaton közel száz fényképet láthatunk a népszerű fotós alkotásai közül. Spoilerezünk: a „Magasan a legjobb” címre elkeresztelt fotókiállításon biztosan mindenki talál magának egy kedvenc képet.

Magyar géniuszok nyomába eredhetünk a Várkert Bazárban
Magyar géniuszok nyomába eredhetünk a Várkert Bazárban

Egy újabb ingyenes szabadtéri kiállítást tekinthetünk meg a Várkert Bazár Gloriett rámpáján. A festői környezetben megrendezett, minden bizonnyal a világ egyik legszebb látképével rendelkező szabadtéri tárlat a magyar tudománytörténet legjelentősebb mérföldkövein keresztül mutatja be, hogy a magyar lángelmék, tudósok, feltalálok - Bolyai Jánoson keresztül Gábor Dénesen át egészen Barabási Albert Lászlóig - mit adtak a világnak, s az emberiségnek.

„Vadat és halat, s mi jó falat…” - őszi gyerektábor a Budavári Palotában
„Vadat és halat, s mi jó falat…” - őszi gyerektábor a Budavári Palotában

Az iskolai őszi szünetben, október 28-31. között a 6-10 éves korosztály számára hirdetett gyerektábort a BTM Vármúzeum. A „Vadat és halat, s mi jó falat - csemegék az őskortól a középkorig” címmel meghirdetett múzeumpedagógiai foglalkozás célja, hogy a gyerekek játékos keretek között ismerjék meg a régmúlt korok embereinek életmódját, legfőbb ételeit, táplálkozási szokásait.

Közhírré tétetik: Ismét megelevenedik a Budavári Palotanegyedben a középkori Budavár!
Közhírré tétetik: Ismét megelevenedik a Budavári Palotanegyedben a középkori Budavár!

Október 19-én immáron hagyomány a Középkori Vár Napja a BTM Vármúzeumban. A különleges naphoz különleges tárlatvezetések dukálnak, a szervezők középkori zenével, élő történelmi bemutatókkal és látványos felvonulással várják a látogatókat a Budavári Palotában. Az idei események középpontjában a sárkányok állnak: a mesebeli sárkánytól egészen a Luxemburgi Zsigmond által alapított Sárkány Lovagrendig. Az előző évekhez hasonlóan idén is csupa izgalmas program várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Jobbnál jobb programok várják a Budai Várba látogatókat Szent István ünnepén!
Jobbnál jobb programok várják a Budai Várba látogatókat Szent István ünnepén!

Többek között az idén immáron 38. alkalommal megrendezett Mesterségek ünnepe, amelyen nem csak a kézművesek portékái, de különleges előadások is várják a Budai Várba látogatókat. A Budavári Palotanegyedben pedig számtalan kulturális programon lehet részt venni az államalapítás ünnepén. Az Oroszlános Udvarban az István, a király rockoperát kétszer vetítik le óriáskivetítőn az ünneplőknek.

Nehéz eldönteni, hogy a Vibe vagy a Wine volt a mámorítóbb A Budai Borszalon első estéjén
Nehéz eldönteni, hogy a Vibe vagy a Wine volt a mámorítóbb A Budai Borszalon első estéjén

Legyen igazságos döntetlen: mindkettő pazar volt. És már nem is kell sokat aludni a következőig.

Történelmi szőlőfajták a vártoronyban – különleges borkostóló lesz a Budavári Palotanegyedben
Történelmi szőlőfajták a vártoronyban – különleges borkostóló lesz a Budavári Palotanegyedben

A tavalyi, Balatoni Borászok Budán címmel megrendezett négy alkalmas rendezvénysorozat sikerén felbuzdulva a szervezők idén már nagyobbat álmodtak. A magyar borászokkal történő pódiumbeszélgetés-sorozat után 2024-ben egy komplexebb boros rendezvénysorozattal várja vendégeit a Budavári Palotanegyed. Történelmi borfajták történelmi környezetben történő bemutatásával kezdődik az évad.

Ilyen borkóstoló még nem volt a Budai Várban!
Ilyen borkóstoló még nem volt a Budai Várban!

Ráadásul Buda legújabb boros gasztrokalandja nem is egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek.

Sörfesztivál télen? A Várban ilyen is lesz!
Sörfesztivál télen? A Várban ilyen is lesz!

A Serfőző szervezésében péntektől korlátlan sörkóstolás várja a folyékony kenyér kedvelőket, meg azokat, akik már nagyon élnék már a fesztiválszezont és egy kicsit előre innának a medve bőrére.

Lencse brunch Újév első napján a Budai Várban!
Lencse brunch Újév első napján a Budai Várban!

Január 1-jén általában még az is eszik lencsét, aki annyira nem hisz a babonákban. Aki sok pénzre pályázik 2024-ben, annak az Újévet érdemes a Várban indítania, ahol kapásból igen gazdaságosan lakmározhat az ilyenkor hagyományos ételből.

Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában
Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában

Ha programról van szó, akkor a képzőművészet és a bor egyik legjobb párosítása a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériában újra és újra megrendezésre kerülő Borszerda elnevezésű rendezvény. Az MNG legnépszerűbb eseményének számító Borszerda esteken minden szerdán más és más borászat képviselteti magát Magyarország legváltozatosabb borrégióiból. Hangulatos élőzene, kultúra és csúcsgasztronómia és persze fantasztikus panoráma. Mi kellene még? Szóval, kalandra fel!

Fizetett nászút, pénzadomány és dedikált ágynemű a vendégszobában - így segítette a legnagyobb magyar mecénás a költőket
Fizetett nászút, pénzadomány és dedikált ágynemű a vendégszobában - így segítette a legnagyobb magyar mecénás a költőket

Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.

A költészet napján nem feledkezhetünk meg a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénásáról sem!
A költészet napján nem feledkezhetünk meg a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénásáról sem!

A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.

Lola, avagy a nő az író mellett és mögött
Lola, avagy a nő az író mellett és mögött

Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.

„Semmiért egészen” - 125 éve született a modern magyar irodalom egyik óriása, Szabó Lőrinc
„Semmiért egészen” - 125 éve született a modern magyar irodalom egyik óriása, Szabó Lőrinc

Napra pontosan 125 éve, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A XX. századi modern magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa ugyan sosem lakott a Várban, de számtalanszor megfordult itt és számos barátjához járt ide heti rendszerességgel. Németvölgyi, majd később pasaréti lakásától nem esett túl messze a Várnegyed. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.

140 éve született a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobbja, Kosztolányi Dezső
140 éve született a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobbja, Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső (1885-1936) éppen ma 140 évvel ezelőtt, virágvasárnapon született Szabadkán. A XX. század egyik legnagyobb magyar lírikusa és egyben prózai írója egykor itt - a háborúban sajnos bombatalálatot kapott - családi házukban élt feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), írói álnevén Görög Ilonával, illetve fiúkkal, Ádámmal (1915-1980). A zöld kerítéses földszintes ház a Tábor utca és a Logodi utca sarkán állt, egy kőhajításra Márai Sándortól, két kőhajításra Schöpflin Aladártól, s három kőhajításnyira Babits Mihálytól.

Ezen a napon sújtott le a hóhér Hunyadi Lászlóra a budavári Szent György piacon
Ezen a napon sújtott le a hóhér Hunyadi Lászlóra a budavári Szent György piacon

A királyi tanács minden törvényes formaságot mellőzve politikai alapon ítélte fővesztésre gyilkosságért és felségárulásért Hunyadi Lászlót. Az ifjút 1457. március 16-án estefelé végezték ki a budavári Szent György piacon, a mai Dísz téren. A bakónak csak negyedszerre sikerült László fejét elválasztania a testétől. A szokásjog alapján kegyelem járt volna Hunyadinak, a hóhér azonban -parancsra ugyan - negyedszer is lesújtott.

115 éve született minden idők legnagyobb vívózsenije, Gerevich Aladár
115 éve született minden idők legnagyobb vívózsenije, Gerevich Aladár

1910. március 16-án született a hétszeres olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres világbajnok, harmincnégyszeres magyar bajnok sportlegenda. Minden idők legeredményesebb magyar sportolója a Krisztinavárosban élt, otthona itt volt az Attila úton. Cikkünkkel a halhatatlan sportolóra emlékezünk.

„Álmomban egy haza képét láttam, mellyet ébren nem felejthetek” – az író, akit a forradalom szabadított ki börtönéből
„Álmomban egy haza képét láttam, mellyet ébren nem felejthetek” – az író, akit a forradalom szabadított ki börtönéből

Ácsteszér, egy bakonyi falvacska jobbágysorából, ráadásul szlovák anyától és horvát apától született. Eredetileg takács vagyis vászonszövő volt, majd Budán immáron felnőttfejjel kezdte meg iskoláit, huszonnégy évesen lett elsőéves gimnazista, így egyetemi tanulmányait közel harmincéves korábban kezdte el. Tehetsége, szorgalma és igazságkeresése azonban egészen a forradalom csúcspontjára repítette, amikor a forradalmi hevület és a hatalom ellen összefogott, újjáéledő nemzet kiszabadította március idusán budavári börtönéből, s diadalmenetet tartva ünnepelte őt. Cikkünkkel a napjainkban méltatlanul keveset említett Táncsics Mihályra emlékezünk.

Jókai halhatatlan hőse, Ráday Gedeon és a Budai Vár
Jókai halhatatlan hőse, Ráday Gedeon és a Budai Vár

A neves arisztokrata családból származó Ráday Gedeont (1829-1901) a magyar történeti hagyomány az alföldi betyárvilág felszámolójaként ismeri, de kevesen tudják, hogy élete több ponton kapcsolódik a Budai Várhoz. 1829-ben született, tehát egy olyan nemzedék tagja, akik felnőttkoruk hajnalán megtapasztalták 1848-49 nemzeti összetartozását, de ezt a lelkesedést két évtized abszolutista elnyomása és csendje követte.

Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!
Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!
Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk
Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!
Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában
Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Bréking: Holnaptól folytatódik az idei nyár legmenőbb újdonsága, a Budavári Kertmozi!
Bréking: Holnaptól folytatódik az idei nyár legmenőbb újdonsága, a Budavári Kertmozi!

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Nyugágyba huppanva nézhetünk kultfilmeket a csillagos ég alatt a Várban
Nyugágyba huppanva nézhetünk kultfilmeket a csillagos ég alatt a Várban

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Elindult itt valami, ami hiánypótló – interjú Mirmurral, a fiatalokat a Várba csábító dj-vel
Elindult itt valami, ami hiánypótló – interjú Mirmurral, a fiatalokat a Várba csábító dj-vel

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.

Oktoberfest hangulat májusban? Simán!
Oktoberfest hangulat májusban? Simán!

A Budai Várban kap helyet az első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Nem véletlenül, hiszen az esemény az Oktoberfest Budapest és a Savoyai terasz közös projektje.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.