Lencse brunch Újév első napján a Budai Várban!

Lencse brunch Újév első napján a Budai Várban!

Január 1-jén általában még az is eszik lencsét, aki annyira nem hisz a babonákban. Aki sok pénzre pályázik 2024-ben, annak az Újévet érdemes a Várban indítania, ahol kapásból igen gazdaságosan lakmározhat az ilyenkor hagyományos ételből.

Az új évhez annyira hozzátartozik a lencse, mint a karácsonyhoz a bejgli. Ennek az az oka, hogy a lencse lapos és pénzre hasonlít, ráadásul sok is van belőle, így ha lencsét eszünk, a babona szerint sok pénzünk lesz az új esztendőben. Vannak akik hisznek benne, vannak, akik nem, de többnyire még utóbbiak is szívesen fogyasztanak lencsét január 1-jén.

Aki szeretne törődni a hagyománnyal, nincs kedve főzni, vagy csak exkluzív környezetben köszöntené az új esztendőt, nézzen fel a Várba hétfő délután!

Január elsején ugyanis különleges lencse brunchra invitál a Kortárs Kávéház és a Szent István Kávéház, méghozzá korlátlan fogyasztással. Korlátlan mennyiségű lencse főzelékkel, friss lencse salátával, ropogós friss kenyérrel és ínycsiklandó kolbász válogatással várják a vendégeket.

És nem csak ezzel: az érkezők egy pohár Hungaria Extra Dry pezsgőt kapnak ajándékba, hogy még ünnepibb legyen az esemény.

𝐉𝐞𝐠𝐲ek 𝐞𝐥𝐨̋𝐯𝐞́𝐭𝐞𝐥𝐛𝐞𝐧: https://cooltix.hu/event/658e878e86163e157b5c8be9

Helyszínek:

Kortárs Kávéház (a Magyar Nemzeti Galéria épületében) 1014 Budapest, Szent György tér 2.

Szent István Kávéház (Budai Vár Oroszlános udvar)

Boldog új évet minden kedves Olvasónknak!

„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep
„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon
Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége
Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.