"Kora este a padon/Ülök, künn a Bástyán/Tűnődöm a csillagok/Néma fordulásán"
A Tóth Árpád sétány japán díszcseresznyefáinak virágzása már-már zarándokhellyé tette a budai Várnegyed nyugati peremén futó várfalat. Könnyű megközelíthetőség, pazar panoráma és hamisítatlan tavaszi zsongás várja azokat, akiknek fürdőzni támad kedvük az áprilisi napsütésben. Vagy csak megállni egy pillanatra. Ahogy Tóth Árpád tette azt 100 évvel ezelőtt.
A 19. században a sétányt még Bastei Promenádnak hívták, 1879-től Bástya sétánynak, de a 30-as években volt Horthy Miklós sétány és Gróf Bethlen István sétány is. Tóth Árpád bár a Vár másik oldalán lakott, – amint arról több versében is írt – szívesen időzött itt. A róla elnevezett sétány 1946 óta viseli nevét, emléktáblája a 23. szám alatt található.
Hogy milyen hangulata van a helynek, azt Tóth Árpádnál gyönyörűbben egész biztosan nem fogalmazta meg még senki.
Tóth Árpád: KASZÁSCSILLAG
Kora este a padon
Ülök, künn a Bástyán,
Tűnődöm a csillagok
Néma fordulásán;
Kaszáscsillag, az öreg,
A nyugati szélen
Éppen nyugszik: eleget
Ragyogott a télen.
Hányszor néztem akkor őt
Fájó órák éjén,
Virrasztott a téli ég
Kopár meredélyén,
Égett nagy fényjelekkel,
Csuda-rejtelemmel,
Ő, az örök Orion,
A vén Égi Ember.
Biztatgatott, csüggedőt,
Hű, szigorú fénye:
Ne félj öcsém, istennek
Kisebb teremtménye!
Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes!
Téli csillag, csillagom,
Tavasz akar lenni,
Kamasz-fények villogják:
A mi tüzünk semmi;
Furcsa, vad reflektoruk
Vén fényünkbe lobban,
Öreg csillag, Orion,
Hát lenyugszunk mostan?
Csillagapám, fénysubás
Öreg égi pásztor,
Vagy tán dac az, amit most,
Búcsúzva, példázol?Így a bölcsebb? - letűnni
Büszke, bús kudarccal
S száz év múlva kelni majd
Örökfényű arccal?
Ülök este a padon
Idekünn a Bástyán,
Tűnődöm a csillagok
Néma fordulásán;
Kaszáscsillag, az öreg,
A nyugati szélen
Leáldozott.
Méla csönd
Éje maradt vélem.
Tóth Árpád a Werbőczy (ma Táncsics Mihály) utca 13.-ban lakott feleségével és kislányával 1917-től 1928-ban bekövetkezett haláláig.
Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
