Gróf Széchenyi István, minden idők egyik legnagyobb magyar államférfija, leginnovatívabb magyar politikus, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója, akinek nevéhez számos olyan kezdeményezés kapcsolódik, amely ma is meghatározza a Budai Vár, illetve egész Budapest látképét. A gróf történelmi jelentőségéről mindent elárul, hogy legkérlelhetetlenebb politikai ellenfele, maga Kossuth Lajos nevezte elsőként őt „a legnagyobb magyarnak”.
A kerületi gazdák így könnyebben gondoskodhatnak kedvenceikről, legyen szó veszettség elleni oltásról, vagy épp ivartalanításról, ezek ingyenesen elérhetőek az I. kerületben.
A Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező és Cseh Tamás itt, az Iskola utca 35. szám alatti albérletben írták legszebb közös dalaikat.
2024. február 3-án, az elektronikus zenei tematikus nap során kedvezményesen, tárlatvezetéssel tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001) című kiállítása, valamint ehhez kapcsolódóan számos délutáni program után a Várkert Bazárban lehet csapatni 22:00-05:00 között. A talp alá valót Bernáthy Zsiga, LAU, Secret Factory, Metha, Jay Lumen és Avika szolgáltatja.
1787. október 17-én nyitotta meg kapuit az ország első kőszínháza, a budai Várszínház. Az egykori barokk stílusú ferences, majd karmelita templomot és kolostort II. József (1780-1790) magyar király bizonyos szerzetesrendeket feloszlató uralkodói rendelete után Kempelen Farkas (1734-1804) udvari tanácsos építtette át későbarokk, illetve copfstílusban.
Kölcsey Ferenc 1823 januárjában írta a Hymnust, amelynek kéziratát végül 1823. január 22-én zárta le, s ez a dátum lett a vers születésének hivatalos dátuma. Igaz, a Himnusz megszületésétől még közel hat évet kellett várni arra, hogy Kisfaludy Károly irodalmi folyóiratában, az Aurórában megjelenjen az elnyomó hatalom által ihletett hazafias költemény. 1989 óta a Himnusz születésének napján, január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.
Pedig de! 1944 karácsonya és 1945. február 13. között a Budai Várat szó szerint rommá lőtték a fővárost elfoglalni szándékozó szovjet csapatok. Az ostrom után a Várnegyed mikrovilágának különlegessége az újjáépítésben is megmutatkozott, nem is akárhogyan.
Egy szupernek ígérkező kulturális programot ajánlunk kedves olvasóink figyelmébe. A téma egyik legszakavatottabb szakértője, Saly Noémi lokálpatrióta irodalomtörténész és helytörténész beszél majd a szívünknek egyik legszebb városrész irodalmi vonatkozásairól.
A Philadelphia Kávéház, becenevén csak Fila Budapest egyik legforgalmasabb kávéháza volt 1898-1936 között, amely a Krisztinavárosban, a Vár lábánál, az Alagút utcában állt.
Adta hírül a Nemzeti Hauszmann Program a Facebook-oldalán. A Dísz tér 1-2. alatti ingatlanon XXI. századi megoldásokkal újjászülető épület hamarosan régi pompájában ragyogva ékesíti majd a Várnegyed egyik fontos helyszínét.
A 2016-ban Hieronymus Bosch halálának 500. évfordulójára készült film festő legismertebb művét, a madridi Prado Múzeum életmű-kiállításán bemutatott Gyönyörök kertjét állítja a középpontba.
Vigyázó tekintetek őrzik a Budai Vár egyik legimpozánsabb udvarát.
Még a mai napon, illetve utoljára még szerdán lehet megtekinteni a Magyar Nemzeti Galéria különleges és nagysikerű előadását.
Már az első napokban is rendkívül népszerű volt a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum Kádár (játék)katonái - Játék és hatalom című időszaki kiállítása, mely egy izgalmas, a XX. századba repítő nosztalgikus játéktörténeti kalandozás. Szóval, bal-jobb, sorakozó, hiszen ez a kiállítás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szuper program!
No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.
A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.
Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?
Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.
Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.
Legyen igazságos döntetlen: mindkettő pazar volt. És már nem is kell sokat aludni a következőig.
Gróf Széchenyi István, minden idők egyik legnagyobb magyar államférfija, leginnovatívabb magyar politikus, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója, akinek nevéhez számos olyan kezdeményezés kapcsolódik, amely ma is meghatározza a Budai Vár, illetve egész Budapest látképét. A gróf történelmi jelentőségéről mindent elárul, hogy legkérlelhetetlenebb politikai ellenfele, maga Kossuth Lajos nevezte elsőként őt „a legnagyobb magyarnak”.
Ő tervezte többek között a Corvin téren álló Budai Vigadó, a Bécsi kapu téren álló Budavári evangélikus templom, illetve a Budavári Palotanegyedben található Honvéd Főparancsnokság, valamint a Honvédelmi Minisztérium épületét is. A cseh származású neves építész 1844. szeptember 20-án született Morvaországban, a választott hazája azonban Magyarország volt.
A most megáradt Duna látványa arra készteti a krónikást, hogy legalább röviden összegezze: az elmúlt évszázadok során mikor és hol kellett felmenőinknek szembenéznie a víz hatalmával. A Budai Vár esetében nyilván képtelenség lenne bármilyen árvízről is beszélni, azonban a Várhegy körüli területek számos alkalommal kerültek víz alá; a teljesség igénye és bármiféle tudományos igényesség nélkül ezekről az özönvizekről szól alábbi cikkünk.
Ide a Déli pályaudvar melletti krisztinavárosi Pálya utcai házba született Novák Vilmos néven 1894-ben, éppen 130 évvel ezelőtt. A család később átköltözött a közeli Pauler utcába, majd az ifjú festő itt a Várdombon található Budai Főreálban, a későbbi Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1912 tavaszán. 1913-ban a lapok már Aba-Novák Vilmos néven említik, mint a Képzőművészeti Főiskola tehetséges növendékét egy kiállítás kapcsán.
A keresztény seregek élén harcoló Savoyai Jenő (1663-1736) herceg 1697. szeptember 11-én – immáron a Szent Szövetség keresztény hadainak fővezéreként - a Tiszán átkelő törököket úgy megverte Zentánál, hogy közel harmincezer török maradt a csatatéren. Noha Savoyait a budavári diadal miatt szoktuk méltatni, valójában ennek a győzelemnek állít emléket a Róna József (1861-1939) alkotása, a Savoyai-teraszon álló lovasszobor.
Noha a Krúdy-család legendáriuma szerint az itáliai származású Crudiak egyik őse a Róma és Nápoly közötti Campobasso nevű városkából települt át Budára Mátyás király udvarába, Beatrice királyné szakácsaként, azonban Krúdy nem volt- a szó gasztronómiai értelmében véve – ínyenc, az egyszerű, de ízletes ételeket szerette. És így Latinovits Zoltán születésnapján mi más juthatott eszünkbe, mint Szindbád, s az író által ezerszer megidézett Tabán, Vendelin pincér és a gőzölgő húsleves cérnatésztával, no meg az a legendás velős csont.
Ha kimondom a szót, hogy Tabán, akkor egy hatalmas, fájó űr tátong a sokat olvasó budaiak szívében, akik Krúdy, Márai vagy Szerb Antal írásaiban olyan sok érdekes történet helyszíneként ismerték meg ezt a romantikus városrészt, amit ők maguk már sosem láthattak.
Ilyenkor szeptember elején, amikor a nyári zsibongó balatoni strandolások után az ember a Várhegy parkjaiban csöndesen sétálgat és a szellő fútta lombok között átszűrődő napsugár játékosan bújócskázó, el-elvakító fénye körül színes batikolt spanyolfalként jelennek meg a fák, mint sárgás-barnás-bordós lódenkabátba öltözött idős hölgyek és urak sziluettjei; ilyenkor megébred az ember lelkének legmélyén az örök elmúlást megidéző keserédes hangulat; s az ember szívébe beköszönt az ősz...
A magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja, az első hazai építész-restaurátor 105 éve ezen a napon halt meg. Az Ő nevéhez fűződik többek között a János-hegyi Erzsébet-kilátó, a budavári Mátyás-templom, illetve Budapest egyik leghíresebb turisztikai nevezetessége, a neoromán Halászbástya.
Májusban az aktuális ukrán szupersztár, Korolova érkezik a Budavári Palotanegyedbe, júniusban pedig Christan Löffler társaságában jön Parra vor Cuva és Tylacine is.
Kinek ne jutna eszébe egy félelmetes ódon kastély a halloween szó hallatán? A Budai Vár ezt a hangulatot is képes hozni, a Pasha Café éppen erre készül október 28-án szombaton.
Nem is akárhogy: október 13-tól 15-ig fesztiválsörrel a kezükben gyönyörködhetnek Budapest egyik legszebb panorámájában a sörkedvelők. De még azok is, akik amúgy nem is kedvelik a sört. Eredeti Festbierek egyenesen Münchenből, bajor hangulat és dallamok, valamint Oktoberfest ajándékok várnak mindenkit a Savoyai Teraszon.
Nagy bulival készült a 20. születésnapjára a Várban a Be Massive Horizon, de az időjárás közbeszólt.
Szeptember 23-án szombaton a Savoyai teraszon az idén 20 éves, dj. Metha által alapított Be Massive Horizon komoly bulival és ünnepi hangulattal készül. A pazar panoráma és az exkluzív környezet már adott ehhez.
"Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig" - vallotta Kodály Zoltán. Cáfolni nem tudjuk, sőt mélységesen egyetértünk vele. Ezért is hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a Budavári Palotanegyedben a június 21-én a zenét fogják ünnepelni.
Ahogy melegszik az idő, úgy sűrűsödnek a programok a Budavári Palotanegyedben is. És ahogy a nap is egyre később megy le, úgy egyre később érdemes hazamenni is. A Savoyai terasz péládul egy hangulatos lounge programmal készül a nyár első napjára.
Az előrejelzések szerint szombaton 27 fokkal köszön be a jó idő az esős napok után. Ennél jobb alkalom nem is lehetne, hogy a Budai Várban is bedurranjon a nyári szezon. A klasszikus zenét az elektronikus ritmusokkal ötvöző francia dj, Worakls érkezik ugyanis az Oroszlános Udvarba, a produkció pedig igazi csemege minden tekintetben: a műfaj kedvelőinek nem csak a fülük számíthat gyönyörökkel teli estére, hanem a szemük is, a látvány ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján pazar lesz.
Na’Conxypan hercegének, azaz Gulácsy Lajosnak a nagyszabású életmű-kiállítása kerül fókuszba a Magyar Nemzeti Galéria május 17-én, szerdán 18 órakor kezdődő Múzeum+ programján. A különc zsenit nem kell bemutatni a művészetszerető közönségnek: a modern magyar festészet egyik legegyedibb hangú, különleges alakja ő, akinek a nyár végéig látható életmű-kiállítása eddig sosem vizsgált összefüggéseket tár fel és mutat be átfogóan.