„És forró legyen, mint a babám szíve!” - Szindbád ízlésvilága

Nem tudjuk, hogy az itáliai származásból és a családi legendáriumból mennyi igaz, az viszont biztosnak tűnik, hogy az egyik Crudi-ős már Mária Terézia testőrségében szolgált és 1791-ben találunk egy Danielis Crudi nevű pozsonyi evangélikus prédikátort is, akit olykor már Krudy Dánielként (1735-1815) is emlegetnek a források, s aki 1802- január 13-tól egészen haláláig a Dunáninneni evangélikus egyházkerület püspökeként tevékenykedett.

A nemesi családok genealógiai összefoglalásaként szolgáló Nagy Iván Magyarország családai című 1860-ban megjelent könyvében a Krumholcz—Kruplanicz család leírásának jegyzi meg a szerző, hogy:

A család neve a XVII. és XVIII. században gyakran Crudinak is íratott. Ugyan e családból, de úgy látszik, még a nemesités előtt külön szakadt ágazatból született 1735. oct. 26-án Zólyomban Crudi Dániel (Crudi János szabó mester, és Burián Zsuzsanna fiok), ki 1763-ban beszterczei, 1782-től pozsonyi evang. lelkész, 1802-től a Dunán inneni kerület superintendense Jön. Meghalt 1815. dec. 18-án)

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnál feltűnik egy szabadságharcos testvérpár, az egyiket Krúdy Kálmánnak hívták, aki a szabadságharc alatt a 17-ik zászlóalj alhadnagya volt, majd később betyár lett, a másikat Krúdy Gyulának, aki Komárom védőjeként harcolt.

Előbbiről Mikszáth Kálmán (1847-1910) írt könyvet A Krúdy Kálmán csínytevései címen, ami 1899-ben jelent meg.

Utóbbi pedig maga a későbbi író nagyapja. Az öreg Krúdy Gyula 1 frtot adományozott a Magyar Tudományos Akadémia „palotájára” a Pesti Napló, 1860. február 4-én megjelent lapszámának tanúsága szerint.

Nos, de visszatérve eredeti témánkhoz Krúdy-gasztronómiájához, Szindbád, akinek ízlésvilága feltehetően legközelebb állt annak írójához nem gourmet volt, hanem sokkal inkább gourmand. Ez természetesen nem bántó, sokkal inkább tényszerű megfogalmazás. Szindbád és valójában Krúdy elsősorban az egyszerű, de ízletes ételeket szerette, s távol állt tőle az ínyenceket lenyűgöző „franciás” gasztronómia.

Az „ínyenc” Krúdy kép a szocializmusban alakult ki, a MEDOSZ (A MEZŐGAZDASÁGI, ERDÉSZETI ÉS VÍZÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA) lapjában jelent meg először Ágh Tihamér tollából 1984. januárjában, hogy:

A konyhaművészetet sok éven át tanulják, a tűzhely mellett évtizedekig gazdagítják ismereteiket a szakácsok. Vannak azonban, akik a maguk sajátos ízlése alapján gasztronómiai világot alakítanak ki. Ilyen volt Krúdy Gyula is, Szindbád, aki ismerte a különleges ízek titkait, végigbarangolta az ország kiskocsmáit, a Tabántól a Kárpátokig, közvetlen barátság fűzte csaposokhoz, pincérekhez és fogadósnőkhoz, akikkel személyesen beszélte meg, hogy mily módon készítsék el kedvenc ételeit. Ha lenne ilyen cím, Krúdy Gyulát nyugodt szívvel lehetne a gasztronómia nagymesterévé avatni. Ezt igazolja az a nemrégiben igen ízléses kiadásban megjelent kötet is, mely „Az emlékek szakácskönyve” címmel látott napvilágot. Ebben a gyűjteményben Krúdy számos gasztronómiával kapcsolatos írása, étkezési szokásokkal foglalkozó novellája, valalmint 50 receptje jelent meg. Krúdy Gyula egyik őse olasz szakács volt, aki Beatrice királynővel települt át Magyarországra, hogy Mátyás udvarában süssön-főzzön jó falatokat. Az író nem is tagadta meg a királyi udvarban szorgoskodó ősét, mert maga is kiváló ismerője volt a konyhák világának. Most e könyvből idézünk az igazi ínyenceknek néhány receptet.

Ezt az ínyenc-karaktert erősítette természetesen az író lánya, Krúdy Zsuzsa (1919-1992) is és nincs is ezzel semmi baj. Mindamellett Krúdy regényeiben túlnyomórészt valóban ízletes, de egyszerű ételek szereplenek, igaz, hogy kedvenceként a vadakat említi. Krúdy regényei semmihez sem hasonlítható, igazi gasztronómiai utazások, de nem a francia ínyencek világába, hanem az egyszerű, becsületes magyar emberek, a tabáni kisvendéglők konyhaművészetébe vezet. És így Latinovits Zoltán (1931-1976) születésnapján mi más juthatott eszünkbe, mint a Huszárik Zoltán (1931-1981) zseniális filmjében szereplő Vendelin pincér és a finom marhahúsleves csonthússal, tojással és tormával és persze az elmaradhatatlan velős csonttal. De nézzék csak: