1697-ben ezen a napon lett Savoyai hercegből „zentai győző”
A keresztény seregek élén harcoló Savoyai Jenő (1663-1736) herceg 1697. szeptember 11-én – immáron a Szent Szövetség keresztény hadainak fővezéreként - a Tiszán átkelő törököket úgy megverte Zentánál, hogy közel harmincezer török maradt a csatatéren. Noha Savoyait a budavári diadal miatt szoktuk méltatni, valójában ennek a győzelemnek állít emléket a Róna József (1861-1939) alkotása, a Savoyai-teraszon álló lovasszobor.
Savoyai Jenő vagy másnéven Savoyai Eugén 1663. október 18-án a Savoyai-dinasztia carignanói ágából származó francia tábornoknak, Eugéne-Maurice de Savoie-Carignannak (1635–1673) és Olympe Mancini bárónőnek (1640–1708), Jules Mazarin bíboros (1602-1661) unokahúgának legkisebb gyermekeként született Párizsban. A rossznyelvek és a francia udvari pletykák szerint maga XIV. Lajos (1638-1715), a Napkirály volt a kis Eugéne biológiai apja.
Bár ennek a pletykának a valóságtartalmáról semmi információnk nincs, azonban azt tudjuk, hogy maga a Napkirály tiltotta el a kis Eugéne-t - a fiú meglehetősen gyenge fizikuma miatt - a katonai pályától, s helyette papnak szánta volna, ezért a mindenképpen harcolni akaró fiú alig húszévesen elhagyta hazáját, s a francia uralkodó legnagyobb ellenfelének számító I. (Habsburg) Lipót (1640-1705) abszolutista német-római császár és magyar király szolgálatába állt.
A meglehetősen alacsony, s talán éppen ezért hatalmas parókákat viselő Savoyai Jenő 1683-ban részt vett Bécs felmentésében, amelynek során egy dragonyosezred parancsnokává vált. Ezután az esztergomi diadal harcaiban jeleskedett. Itt ismerte fel különleges hadászati tehetségét unokatestvére, Lajos badeni őrgróf (1655-1707).
Budavár visszavételében alvezérként már oroszlánrésze volt, a harcok közben ugyan jobb kezén súlyos sérülést szenvedett, de abból Velencében gyorsan felépülve újra a csataterek kellős közepébe tért vissza: Az 1688-ban kitört kilencéves, pfalzi örökösödési háborúban a franciák ellen harcolt a császár mellett, aki hűségéért 29 évesen tábornaggyá léptette elő, majd őt állította a török elleni hadjárat élére. Itt, előbb 1687-ben a „törökök Mohácsaként” is emlegetett nagyharsányi csatában jeleskedett, majd egy évvel később, 1697. szeptember 11-én a szövetséges keresztény seregek élén hatalmas győzelmet aratott Zentánál az Elmas Mehmed nagyvezír által vezetett török hadakon, a jelenlevő II. Musztafa szultán seregén. A Zentánál aratott elsöprő győzelem II. Musztafa (1664-1703) szultán serege fölött nem csak egy csata volt a sok közül, hanem ez a diadal volt az, amely után az oszmán seregek képtelen voltak újra talpra állni, s az ottománok végleg kiszorultak Európából.
A szultán a túlsó partról nézte serege - köztük a nagyvezír, a beglerbégek, s pasák tucatjainak - pusztulását, majd maradék lovasaival fejvesztve Temesvárra menekült. A Szent Liga elhanyagolható veszteséggel szemben a törökök java a csatatéren maradt vagy a Tiszába fulladt, s a túlélő, sebesült törökök lemészárlásnak is csak az éjszakai sötétség vetett véget.
A Savoyai-teraszon található lovasszobor ma is ennek a csatának az emlékét őrzi, amelynek történetéről itt írtunk részletesen.
1701-ben kitört spanyol örökösödési háborúban – átkelve az Alpokon – ismét sikereket ért el. De nem csupán a harctéren, hanem az Udvari Haditanács elnökének is komoly eredményeket ért el a császári hadsereg megreformálásával. 1704-ben már a megújult hadakkal győzte le a franciákhoz átpártolt bajorokat Blenheimnél. A szatmári békekötés utáni 1712–15. közötti pozsonyi országgyűlésen magyar nemesi rangot kapott.
1716-ban visszafoglalta a temesi részt, benne Temesvárt, majd bevette Nándorfehérvárt
1736. április 21-én Bécsben agyvérzésben halt meg, de nem véletlen, hogy az egykori bécsi császári palota és a Budavári Palota előtt is szobra áll.
Éppen ma 200 éve született Jókai Mór, a magyar romantikus irodalom írófejedelme. Az író születésének bicentenáriumának alkalmából rendhagyó Jókai-esten vehetünk részt a Budavári Palotanegyedben. Jókai regényeiben számtalanszor szerepel helyszínként a Vár. Az író azonban nem csak a Budai Várhoz, hanem a budai hegyvidékhez is ezer szállal kötődött, hiszen egészen a második világháborúban történő lerombolásáig itt állt kora egyik fontos irodalmi zarándokhelye, a Jókai-villa. A kerek évforduló kapcsán szervezett irodalmi estet a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Karakas Pasa tornyában tartják, ahol talán a gasztronómia is nagyobb szerepet kap, mint más rendezvényeken.
1867-ben éppen ezen a napon, vagyis február 17-én kelt kinevezésében kérte fel Deák Ferenc javaslatára magyar miniszterelnöknek I. Ferenc József osztrák császár gróf Andrássy Gyulát, magyar politikust. Ezzel gyakorlatilag létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia, mely korszakot - annak államszerkezetére utalva – ma is dualizmusnak nevezzük, s amely a modern magyar állam fundamentumaként szolgált.
1938-ban jelent meg a Mikó utca-Logodi utca sarokházában élő író, Márai Sándor (1900-1989) A négy évszak című kötete, amely részben az öt évvel később kiadott Füves könyv előzményének tekinthető. Ekkor sem volt meleg februárban, de két év múlva, 1940-ben éppen ezen a napon, február 16-án Miskolc Görömbölytapolca városrészében -35 fokot mutattak a hőmérők. Az említett gyűjteményből idézzük most Márai három különleges, február kapcsán megfogalmazott lakonikus írását, amelyek elvezetnek bennünket az irodalom hőmérsékletéhez, egy könnycsepp nagyságú tócsához és a jégeprekhez is – természetesen az egyik utolsó magyar "polgár" mindig különleges és élvezetes egyedi stílusában.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
