A "budapesti Montmartre", a Tabán

A szerencsésebbek is csak jobb esetben fekete-fehér családi fényképeken, megsárgult térképeken keresik az egykor volt utcákat, tereket, vendéglőket és a hajdanán itt élő felmenőik cégéreken olvasható neveit, fényképarcait. Azok, akik húsleves és rántott hús illatú vasárnapi családi történeteiknek köszönhetően jól tudják, hogy a mai ligetes domb valamikor kisvendéglőkkel és lélekvesztőkkel tűzdelt szűk kis sikátorok hangulatos otthona volt és oly szívesen elvesznének benne lelkükkel ma is. De számtalan kérdés merül fel az emberben, ha meghallja a nevet, Tabán. Például, hogy honnan kapta a nevét ez a csodálatos városrész? Mióta és kik lakták ezt a területet? És nem utolsó sorban: miért bontották le?

Azt minden budai tudja, hogy hol található a Tabán, de vajon a fenti kérdésekre ki tudja a választ? Nos, az alábbi cikkből minden kiderül.

A Tabán a Gellérthegy, a Naphegy és a Várhegy "tricolisa" által határolt völgyes-lankás városrész elnevezése, amelyet keletről a Pestet és Budát elválasztó folyó, a lassan hömpölygő Duna határolja. Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor tulajdonképen az egykori Ördög-árok két partján elterülő völgyet értjük rajta. Az egykor szkíták, kelták, rómaiak és hunok által lakott területen a IX. században jelentek meg a magyarok. A latinul Minor Pestnek, tehát Kis-Pestnek nevezett városrészhez tartozott, amely az egykori Pesti-hegy (Gellérthegy) és a Pesti-újhegy (a mai Várhegy) között terült el. A terület a tatárok pusztítása után elsősorban IV. Béla (1206-1270) Várhegyre megindított erődépítése miatt népesült be ismét, amely egy tulajdonképpeni infrastrukturális, ipari és mezőgazdasági agglomerációt képzett a magyar királyság középkori fővárosa, Buda, később Budavár körül. A mai tabáni városrész az ekkoriban külvárosi rangot sem kapó, ugyanakkor beszédes elnevezésű Alhévíz nevet viselte. Az ide települő németek kezdték Kreenfeldnek, a Gellérthegyet Kelenfeld vagyis Kelenföld hegyének nevezni.

‍

Mindjárt a Vár alatt a völgyben kies nagy kert van és egy márványból épült villa. Ennek előcsarnokát mozaik-kockás, berakásos oszlopok veszik körül, melyek érckandelábereket tartanak. A villa bejárata diadalkaput formáz; az ebédlő és a hálószoba mennyezetei és ablakai oly bámulatosak, hogy az ókor pompáját megközelítik. A kertre néző részen oszlopcsarnok épült. A kertben sűrűn ültetett fák között útvesztő van kiképezve. Madárkertek idegen és honi madarak számára, melyeket dróthálók tartanak fogva. E madárkertekben bokrok, gyümölcsfák vannak és liget, továbbá rendben beültetett különböző fákkal szegélyezett tornác. Van fedett folyosó, füves térség, köves utak és halas medencék. Tornyok is vannak üvegablakos ebédlőkkel és fedett erkélyekkel, melyekben oly kellemes az étkezés, hogy elképzelni sem lehet. A villa tetejét ezüstös cserepek fedik.

- írja a Mátyás-kori állapotokat Antonio Bonfini (1427-1502), humanista történetíró Mátyás király című művében.

‍

A völgyterület fejlődésnek a törökök megszállása sem igazán vetett véget, akik 1541-ben noha elfoglalták Budát, de az itt található fürdők miatt a megszállók is nagyon megkedvelték a városrészt. A források ekkor kezdték a mai Ördög-árkot annak Nagykovácsiban található eredése miatt Kovácsi-, illetve Tímár pataknak, amit törökül Tobak szujunak hívtak. A tímár elnevezés eredete, hogy az itt letelepült kézművesekről sokszor Tímártelepnek, törökül Debaghane-nak (Tabakhane) hívták a völgyet, ennek elferdüléséből származik a Tabahan, Taban elnevezés. Egyes nyelvészek szerint a taban törökül talpat, illetve valaminek az alját, tehát ez esetben egy dombnak, hegynek az alját kvázi hegyalját is jelenthet. Azonban, hogy minden eddigi a Tabán elnevezéséről előadott bölcselkedést elbizonytalanítsunk, megjegyeznénk, hogy Bányai Elemér (1875– 1915) örmény származású magyar újságíró, aki Zuboly írói álnéven jelentette meg írásait „Egy pusztuló városrész” című 1909-es cikkében arról ír, hogy II. András király (1205-1235) több oklevelében is van olyan rész, amely „Tabenra mons ad Budam”. A sok bizonytalanság mellett egy dolog azonban biztos; mégpedig az, hogy a később, ide települt rácokról a Budán élő németek által a XVII. századtól részben csak Raitzenstadnak vagy Ráczvárosnak nevezett rész ma is Buda egyik legszebb, leghangulatosabb városrésze. Egyes források szerint már a XIV. században is volt itt Sörház és megannyi vendégfogadó, mindenesetre a városrész Krúdy által oly sokszor megénekelt vigalmi negyed jellegét jól mutatja, hogy az 1931-ben lebontásra került tabáni korcsmák száma összesen tizenhárom volt és ez csak a lebontásra ítélt helyeket jelentette.

Az évszázadok során nem csupán a tatár és a török pusztított itt, hanem például 1689-1739 között féltucat pestisjárvány, majd 1831-ben a kolera szedte áldozatait, de számos tűzvész és árvíz is volt itt. 1810-ben például közel hatszáz ház vált a tűz martalékává, de az 1838. évi árvíz pusztítását is plasztikusan mutatja az adat, mely szerint 762 ház közül csak 91 maradt épségben.

A területét egyébként a XX. században folyamatosan sajátította ki az állam azzal a nem titkolt szándékkal, hogy rehabilitálja a területet.

A régi felmondottakkal együtt rövidesen 650 bérlőnek lesz kezében a főváros felmondó levele. A Tabánlakói azonban nem szívesen hagyják el megszokott, régi házacskáikat; egyrészt, mert ragaszkodnak régi környezetükhöz, másrészt pedig, mert legtöbbjük igen olcsó áron kapott lakást a fővárostól. A tabániak 200—250 pengő évi bért fizettek és ezért az árért még ma sem igen lehet lakást kapni a fővárosban, jóllehet több, mint tízezer lakás áll üresen.

- írta meg a Nemzeti Újság 1933. február 19-én megjelent lapszáma.

‍

Az itt álló épületeket 1931-1935 között bontották le, a helyére tervezett "újtabáni" városrész azonban sajnos vagy nem sajnos, de végül sohasem valósult meg.

Buda kellős közepén, ahogy a Belvárosból az Erzsébet-hídon átmegyünk, jobbkéz felől a Gellért-hegy oldalán állt 1933-ban néhány száz omladozó, vén viskó. Ócska kis házikók, kis kerttel, kis lugassal, vadszőlővel befuttatott kerítéssel, petróleum-lámpával világított vagy holdfényes, zegzugos kis utcák, kis kocsmákból kiszűrődő halk zeneszó, Tabán romantikája. Az érdekes házikók, vízvezeték és csatornázás nélküliek, emésztőgödrökkel és bűzzel tele az udvarok, az utcák csatornázatlanok, kövezetlenek, szűkek, rendezetlenek, sárosak, közlekedni rajtuk lehetetlen, éjjelente patkányrajok rohannak végig rajtuk. A házak tetői rosszak, beáznak, a falak nedvesek, s Istennek nagy csodája, hogy nem volt a fertőző betegségek fészke. Ez a tabáni romantika másik fele.  (…) A legminimálisabb egészségügyi követelményeknek is ellentmondó lakásaival, udvaraival és utcáival közegészségügyi szempontból, a főváros által csak nagy költséggel — évi 40.000 pengő — fenntartható düledező és dísztelen viskóival pedig városkép és városgazdasági szempontból sem maradhatott fenn a Tabán. De mindezeken kívül az Erzsébet-hídon át mindössze 300 méternyire a főváros kereskedelmi és közlekedési középpontját jelentő Belvárostól és úgy ezzel a városrésszel, mint a főváros összes fő forgalmi útvonalaival is közvetlen villamos és autóbusz összeköttetésben, hivatva van a budai oldalon a Pestihez hasonló, de annál modernebb, szebb és egészségesebb városközponttá kialakulni.

- írja Schuler Dezső, a Budapesti Statisztikai Évkönyvek gyakori szerzője, az Adatok a Tabán történetéhez és rendezéséhez címmel 1934-ben megjelent írásában.

‍

Szerb Antal (1901-1945) Budapesti kalauz Marslakók számára című 1935-ben megjelent művében így írt az akkor már lebontott, sokak által csak „Budapesti Montmartre”-ként emlegetett Tabánról:

Tabán. Nem tudom, illik-e az idegenforgalmi illemkódex értelmében megmutatni valamit, ami nincs. Mert Ön, teljes joggal, csak sáros réteket lát, amint únottan csapkodják a Gellérthegy lábát. A középen, mint árvízből szomorú maradvány, emelkedik a fehérsas-téri polgári iskola. Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! és a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszintesek voltak, és a közepükön a szederfa mellett mosóteknő állt. Leve hivogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt.

A háború után sokáig elhanyagolt terület egy részét beépítették, majd a szocializmusban parkosították, ahol a híres tabáni koncerteket szervezték. Ma körülbelül ugyanaz a parkosított terület áll az egykori Tabán helyén, mint a 60-as években hajdanán. Igaz, mi ezt is nagyon szeretjük...

‍

‍

‍

‍