All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

All woocommerce Solution

WooCommerce comes with an
intuitive drag-and-drop interface.

„Kora este a padon/Ülök, künn a Bástyán/Tűnődöm a csillagok/Néma fordulásán” - budavári zarándokhely cseresznyefavirágzás idején

A Budai Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő Tóth Árpád sétányon végig gázolt a történelem, a fal kövei sok jelentős történésnek voltak tanúi. Az egykori Bastei promenad, azaz Bástya sétány, 1930-ban Horthy Miklós sétány lett, majd egy évre rá a még szintén élő államférfiról, gróf Bethlen Istvánról nevezték el. A csodás budai panorámával rendelkező sétány mára a tavasz fénypontjának, a cseresznyevirágzásnak legszebb hazai színtere. Ma már nem csak a budapestiek gyönyörködnek, de vidékről is sokan látogatnak el ide japán díszcseresznye fasor csodálatos látványa miatt áprilisban. Ha egy évben csak egyszer jössz fel a Várba, akkor most legyen az!

Cikkeink

A Tabán dzsámiból lett temploma
A Tabán dzsámiból lett temploma

Élénk építkezés zajlott a Tabánban a török időkben. A jól ismert fürdők mellett dzsámik is épültek, amelyek közül a cikk szempontjából legfontosabb Szokollu Musztafa dzsámija: Buda visszafoglalása után ez az épület szolgált később az Alexandriai Szent Katalin templom alapjául.

A bika a spanyol és a mediterrán kultúrában – új kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
A bika a spanyol és a mediterrán kultúrában – új kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Új kiállítás nyílik június 22-én a Cervantes Intézet támogatásával a Magyar Nemzeti Galériában. A Harc a fenevaddal – A bika a spanyol és a mediterrán kultúrában című kamaratárlat a bikaviadalok szereplőit, kulturális jelentőségét és a téma gyökereit tárja a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiből válogatott 12 műalkotás segítségével.

Múltról mesélő kövek a budai hegyvidéken: séta Mátyás király vadászkastélyához
Múltról mesélő kövek a budai hegyvidéken: séta Mátyás király vadászkastélyához

Mátyás király híres nyéki vadaskertjének és itt álló vadászkastélyának pontos helyét hosszú ideig találgatták a történészek, mígnem Garády Sándor a XX. század harmincas éveinek elején a Hűvösvölgyi út mentén rábukkant a kastély és a mellette állt kápolna romjaira, s feltárta a területet.

Egy éjszaka, amikor minden életre kel - Múzeumok Éjszakája a Magyar Nemzeti Galériában
Egy éjszaka, amikor minden életre kel - Múzeumok Éjszakája a Magyar Nemzeti Galériában

A Múzeumok Éjszakája az ország legnépszerűbb nyári kulturális programja, amely évről évre több és több érdeklődőt vonz. Különleges varázsa van annak, ha az ember a hagyományos nyitvatartási időn túl, zárás után fedezheti fel Magyarország múzeumait és gyűjteményeit. Ilyenkor valóban életre kelnek a műalkotások és a kulturális intézmények is igyekeznek a tematikus programjaikkal feledhetetlenné tenni a Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső hétvégét. 2023-ban ráadásul pont június 24-re, tehát Szent Iván éjjelére esik a Múzeumok Éjszakája, amelynek idei nagykövete a Kossuth-díjjal is kitüntetett operaénekesnő, Miklósa Erika.

Június 21-én a zenét ünneplik a Savoyai Teraszon
Június 21-én a zenét ünneplik a Savoyai Teraszon

"Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig" - vallotta Kodály Zoltán. Cáfolni nem tudjuk, sőt mélységesen egyetértünk vele. Ezért is hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a Budavári Palotanegyedben a június 21-én a zenét fogják ünnepelni.

Buda „láthatatlan” patakja egykor pusztító árvizet is okozott– fotókkal!
Buda „láthatatlan” patakja egykor pusztító árvizet is okozott– fotókkal!

Budának van egy (részben) láthatatlan patakja, amelynek sokan talán a létezéséről sem tudnak. Nem így volt ez a 19. század második felében, amikor az Ördög-árok még fedetlenül folyt el a Vár nyugati lábánál, keresztül az akkor még beépített Tabánon, a Rácvároson. Cikkünkben friss fotókkal és archív képekkel illusztrálva mutatjuk be a Nagykovácsi-medencében eredő, majd a Dunához a Döbrentei térnél becsatlakozó 20 kilométeres patakot.

A Magyar Mozgókép Díj-nyertes Hat hét című film a VárKERT Moziban
A Magyar Mozgókép Díj-nyertes Hat hét című film a VárKERT Moziban

A VárKERT Mozi az elmúlt évek legjobb magyar alkotásaival vár minden friss levegőre vágyó filmszeretőt Budapest szívében, egy csodaszép, panorámás, kutyabarát helyszínen. Június 14-én, a Hat hét esti vetítése előtt Szakonyi Noémi Veronika rendező és a film társalkotója, írója, Vincze Máté enged betekintést a film kulisszái mögé, és mesélnek majd az előkészületről, a forgatásról és a film utóéletéről is.

Zeneszerző és költő is lakott itt: egy érdekes épület az Attila úton – fotókkal!
Zeneszerző és költő is lakott itt: egy érdekes épület az Attila úton – fotókkal!

A Várból, egészen pontosan az Esztergomi rondelláról letekintve lettünk figyelmesek a tetején szobrokkal díszített épületre. Aztán lementünk, és jobban szemügyre vettük, végül utána is jártunk az Attila út 133-nak.

I. kerületiek figyelem! Még lehet jelentkezni az ingyenes sporttáborba
I. kerületiek figyelem! Még lehet jelentkezni az ingyenes sporttáborba

A Budai Fiatalok Lokálpatrióta Egyesülete 11-14 éves I. kerületben élő diákok jelentkezését várja INGYENES sporttáborába.

"Magasan a legjobb" – megnyílt Rizsavi Tamás fotókiállítása a Budavári Palotanegyedben
"Magasan a legjobb" – megnyílt Rizsavi Tamás fotókiállítása a Budavári Palotanegyedben

A Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, fiatal fotográfus lélegzetelállító képeivel egy különleges kiállítás keretében találkozhatunk a Budavári Palotanegyed két helyszínén is: részben a Karakas Pasa tornyában, részben pedig a Savoyai Teraszon. A szerdán megnyílt tárlaton közel száz fényképet csodálhatunk meg a népszerű fotós alkotásai közül egészen a december közepére tervezett finisszázsig.

„Magasan a legjobb!” - lélegzetelállító fotókiállítás nyílik szerdán a Budavári Palotanegyedben
„Magasan a legjobb!” - lélegzetelállító fotókiállítás nyílik szerdán a Budavári Palotanegyedben

Rizsavi Tamás, fotográfus képeivel egy különleges kiállítás keretében a Budavári Palotanegyed két helyszínén is találkozhatunk. A 2024. október 30-án 15 órától megtekinthető fotótárlaton közel száz fényképet láthatunk a népszerű fotós alkotásai közül. Spoilerezünk: a „Magasan a legjobb” címre elkeresztelt fotókiállításon biztosan mindenki talál magának egy kedvenc képet.

Magyar géniuszok nyomába eredhetünk a Várkert Bazárban
Magyar géniuszok nyomába eredhetünk a Várkert Bazárban

Egy újabb ingyenes szabadtéri kiállítást tekinthetünk meg a Várkert Bazár Gloriett rámpáján. A festői környezetben megrendezett, minden bizonnyal a világ egyik legszebb látképével rendelkező szabadtéri tárlat a magyar tudománytörténet legjelentősebb mérföldkövein keresztül mutatja be, hogy a magyar lángelmék, tudósok, feltalálok - Bolyai Jánoson keresztül Gábor Dénesen át egészen Barabási Albert Lászlóig - mit adtak a világnak, s az emberiségnek.

„Vadat és halat, s mi jó falat…” - őszi gyerektábor a Budavári Palotában
„Vadat és halat, s mi jó falat…” - őszi gyerektábor a Budavári Palotában

Az iskolai őszi szünetben, október 28-31. között a 6-10 éves korosztály számára hirdetett gyerektábort a BTM Vármúzeum. A „Vadat és halat, s mi jó falat - csemegék az őskortól a középkorig” címmel meghirdetett múzeumpedagógiai foglalkozás célja, hogy a gyerekek játékos keretek között ismerjék meg a régmúlt korok embereinek életmódját, legfőbb ételeit, táplálkozási szokásait.

Közhírré tétetik: Ismét megelevenedik a Budavári Palotanegyedben a középkori Budavár!
Közhírré tétetik: Ismét megelevenedik a Budavári Palotanegyedben a középkori Budavár!

Október 19-én immáron hagyomány a Középkori Vár Napja a BTM Vármúzeumban. A különleges naphoz különleges tárlatvezetések dukálnak, a szervezők középkori zenével, élő történelmi bemutatókkal és látványos felvonulással várják a látogatókat a Budavári Palotában. Az idei események középpontjában a sárkányok állnak: a mesebeli sárkánytól egészen a Luxemburgi Zsigmond által alapított Sárkány Lovagrendig. Az előző évekhez hasonlóan idén is csupa izgalmas program várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Jobbnál jobb programok várják a Budai Várba látogatókat Szent István ünnepén!
Jobbnál jobb programok várják a Budai Várba látogatókat Szent István ünnepén!

Többek között az idén immáron 38. alkalommal megrendezett Mesterségek ünnepe, amelyen nem csak a kézművesek portékái, de különleges előadások is várják a Budai Várba látogatókat. A Budavári Palotanegyedben pedig számtalan kulturális programon lehet részt venni az államalapítás ünnepén. Az Oroszlános Udvarban az István, a király rockoperát kétszer vetítik le óriáskivetítőn az ünneplőknek.

„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep
„Ladies first” - a Budai Borszalon jövő heti borkóstolóján ezúttal egy tokaji borászhölgyé lesz a főszerep

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon
Olyan terasz nyílt a Várban, hogy szem nem marad szárazon

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége
Demeter Zoltán lesz A Budai Borszalon vendége

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!
Négy bolond százat csinált - Budavár legújabb boros gasztro-kalandján jártunk!

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban
Egy mester, három tanítvány és népzene a Budai Borszalonban

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal
Nincs megállás: A Budai Borszalon második borkóstolóján is nagyon erős lesz a felhozatal

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

A főváros legrégebbi iskolája, az Egyetemi Katolikus Gimnázium – videó!
A főváros legrégebbi iskolája, az Egyetemi Katolikus Gimnázium – videó!

A Budavári iskolákat bemutató videósorozatunk legújabb állomásán az egykori Pest-Buda, illetve Budapest legrégebbi iskoláját mutatjuk be, mai nevén a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumot. A napjainkban a várhegy keleti oldalán végig futó Szabó Ilonka utcában található intézményt 1687-ben a jezsuiták gimnáziumaként alapította Széchényi György (1603-1695) esztergomi érsek.

175 éve lépett trónra Ferenc József
175 éve lépett trónra Ferenc József

Ugyanis 1848. december 2-án mondott le a trónról I. Ferdinánd osztrák császár, V. Ferdinánd néven magyar király (1835-1848). Egy évvel később, de 1848-ra vagyis ugyancsak 175 évvel ezelőttre dátumozva pedig I. Ferenc József császár és király megalapította a Ferenc József-rendet.

Ostrom és Remény: egy tizenkilenc éves Toldy utcai lány ostromnaplója jelent meg
Ostrom és Remény: egy tizenkilenc éves Toldy utcai lány ostromnaplója jelent meg

A kedd estére az Iskola utcai Jókai Anna Szalonba – a Közösen Vízivárosért Egyesület és a Márai Sándor Kulturális Közalapítvány által - szervezett könyvbemutatón Muhari Patrik, történész beszélgetett a tanulmány szerzőjével, Szerencsés Károllyal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docensével, egyik legnépszerűbb történészoktatójával, aki nem mellesleg itt, a Vízivarosban cseperedett fel.

140 éve született Babits Mihály
140 éve született Babits Mihály

A XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja itt a Krisztinavárosban élt, az Attila úton két házban is lakott, majd élete utolsó éveiben a Logodi utcában talált otthonra feleségével, Tanner Ilonával (1895-1955) alias Török Sophieval, illetve nevelt lányukkal, Babits Ildikóval (1928-1982).

160 éve született az ország legrövidebb ideig regnáló miniszterelnöke. De mi köze a Várhoz?
160 éve született az ország legrövidebb ideig regnáló miniszterelnöke. De mi köze a Várhoz?

Gróf futaki Hadik András (1710-1790) császári-királyi hadvezér ükunokája, Hadik János (1863-1933) volt Magyarország történelmének legrövidebb ideig hivatalban lévő és nem mellesleg Nagymagyarország utolsó miniszterelnöke.

"Budapest. Az első aranykor" – a 150 éves évfordulóhoz kapcsolódó fotókiállítás az MNG-ben
"Budapest. Az első aranykor" – a 150 éves évfordulóhoz kapcsolódó fotókiállítás az MNG-ben

1873. november 17-én jött létre Pest, Buda és Óbuda egyesülésével fővárosunk, Budapest. Az évforduló okán egész hétvégén változatos programokkal, várják az érdeklődőket a fővárosban. Többek között a Magyar Nemzeti Galéria is tematikus fotókiállítással várja a nagyközönséget.

Ma lenne 100 éves az egyik legnagyobb magyar történész, Niederhauser Emil
Ma lenne 100 éves az egyik legnagyobb magyar történész, Niederhauser Emil

A tizenhat nyelven értő, univerzális tudású, európai hírű szaktekintély fő kutatási területei közé tartozott a nemzeti megújulási mozgalmak vizsgálata, valamint a kelet-európai történetírás története és e régió társadalmainak múltja, de mindezek mellett máig az egyik legnevesebb, nem mellesleg Gindely-díjas Habsburg-kutatóként tartják számon a Várnegyed egykori lakóját.

„Novemberi hajnal rajzolt rá keresztet”: 1956 a Budavári Történelmi Kaszinóban
„Novemberi hajnal rajzolt rá keresztet”: 1956 a Budavári Történelmi Kaszinóban

Mégis mi más lehetett volna a Szent István Kávéházban november 6-án megrendezett történelmi kaszinónak, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc?

Így festette le Márai a Várnegyedet egyik legszebb regényében
Így festette le Márai a Várnegyedet egyik legszebb regényében

A novemberi néhol ködös és borongós, máskor meg egyre bágyadtabb napsütés remek alkalmat teremt a vári barangolásokra. Az andalító séták páratlan atmoszférájának megteremtéséhez pedig nincs is jobb szépirodalmi töltekezés, mintsem Márai Sándor egyik népszerű művét, a Válás Budán című regényt el- vagy újraolvasni.

Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!
Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!
Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk
Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!
Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában
Holnap ismét Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Bréking: Holnaptól folytatódik az idei nyár legmenőbb újdonsága, a Budavári Kertmozi!
Bréking: Holnaptól folytatódik az idei nyár legmenőbb újdonsága, a Budavári Kertmozi!

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Nyugágyba huppanva nézhetünk kultfilmeket a csillagos ég alatt a Várban
Nyugágyba huppanva nézhetünk kultfilmeket a csillagos ég alatt a Várban

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Elindult itt valami, ami hiánypótló – interjú Mirmurral, a fiatalokat a Várba csábító dj-vel
Elindult itt valami, ami hiánypótló – interjú Mirmurral, a fiatalokat a Várba csábító dj-vel

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.

Oktoberfest hangulat májusban? Simán!
Oktoberfest hangulat májusban? Simán!

A Budai Várban kap helyet az első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Nem véletlenül, hiszen az esemény az Oktoberfest Budapest és a Savoyai terasz közös projektje.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.