A bika a spanyol és a mediterrán kultúrában – új kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Új kiállítás nyílik június 22-én a Cervantes Intézet támogatásával a Magyar Nemzeti Galériában. A Harc a fenevaddal – A bika a spanyol és a mediterrán kultúrában című kamaratárlat a bikaviadalok szereplőit, kulturális jelentőségét és a téma gyökereit tárja a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiből válogatott 12 műalkotás segítségével.
A kiállításon antik tárgyakat, festményeket, szobrokat, rajzokat és metszeteket láthat a közönség, köztük olyan kiváló alkotók műveit is, mint Giovanni Domenico Tiepolo, Francisco de Goya, Ignacio Zuloaga vagy Fernando Botero – derül ki a Magyar Nemzeti Galéria tájékoztatójából.
Az egyszerre rettegett és tisztelt, robosztus testfelépítésű impozáns állat, a bika már az ősidőktől fogva kultusz tárgyát képezte a nyugati civilizációban.
A Földközi-tenger térségében élő népek a bátorság, az erőszak, a férfiasság, a megtermékenyítő erő, a királyi hatalom megtestesítőjeként tekintettek rá, és kiemelt jelentősége volt mind a vallási életben, mind a rítusok áldozati állataként.
A bika alakjában megjelenő istenségek vagy a természetfeletti erővel felruházott állatok az antik mítoszok és mondák fontos szereplői. Az Europé elrablásának, a krétai bikának vagy a félig ember, félig bika Minótaurosznak a történetei gyakorta tűnnek fel rituális funkciót betöltő tárgyakon, illetve művészeti alkotásokon az antikvitástól a reneszánsz és a barokk művészeten át egészen napjainkig.
A brutalitásuk miatt minden korban vitatott bikaviadalok ma is élő hagyománya nemcsak Spanyolországhoz köthető: Franciaország déli részén, Portugáliában és Latin-Amerika több országában napjainkig jelen van, Olaszországban pedig csak a 20. század elején szűnt meg. Az önálló művészeti ágként, egyfajta látványos performanszként értékelt tradíció – az úgynevezett tauromaquia – mai formája a 18. században alakult ki, ekkor jelentek meg a ma is ismert, kör alaprajzú, zárt arénák, valamint a mesterséget önálló szakmaként űző torreádorok.
A nagy tömegeket vonzó bikaviadalok összetett koreográfiája, szimbólumrendszere, szereplőinek délceg, férfias kiállása, csillogó ruházata kiváló témát biztosított a művészek számára, akik metszetsorozatokon, festményeken örökítették meg őket.
A Spanyolországba látogató művészek, írók az egzotikus folklór részeként értékelték, és dolgozták fel műveikben az ember és ellenfele, a vad állat, a bika látványos küzdelmének legkülönfélébb mozzanatait. A téma festőiségének megjelenítése mellett egyes alkotók – mint például a modern művészet meghatározó géniusza, Francisco de Goya – társadalomkritikát és az emberi természetről alkotott véleményüket is kifejezésre juttatták a képeiken. Az ő nyomdokaikon haladva dolgozták fel a bikaviadalokat és szereplőiket alkotásaikon a 19., a 20. és a 21. század jelentős spanyol és nemzetközi művészei.
A kiállítás az 1800 utáni nemzetközi gyűjtemény I. emeleti kamaratermében látható. A tárlatot háromnyelvű (magyar-angol-spanyol) nyelvű katalógus kíséri.
A kiállítás kurátora: Lantos Adriána művészettörténész
Az illusztrációként felhasznált nyitókép forrása: Freepik
A neves arisztokrata családból származó Ráday Gedeont (1829-1901) a magyar történeti hagyomány az alföldi betyárvilág felszámolójaként ismeri, de kevesen tudják, hogy élete több ponton kapcsolódik a Budai Várhoz. 1829-ben született, tehát egy olyan nemzedék tagja, akik felnőttkoruk hajnalán megtapasztalták 1848-49 nemzeti összetartozását, de ezt a lelkesedést két évtized abszolutista elnyomása és csendje követte.
A magyar költő, író, műfordító, a Válasz folyóirat egykori szerkesztője 1945. március 8-án éhezve és legyengülve halt meg – a szintén ugyanott és ekkor elpusztult barátjához, Halász Gábor esztétához hasonlóan - sosem tisztázott körülmények között Balfon; nem messze onnan, ahol néhány héttel korábban közös barátjukat, Szerb Antalt gyilkolták meg a nyilas gyilkosok. Sárközi György - akit Babits egyik legtehetségesebb tanítványának tartottak - nem csupán a szépséghez értett, de egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot is.
A Kossuth- és József Attila-díjas magyar orvos, író és műfordító 1901. április 18-án született értelmiségi család sarjaként az erdélyi Nagybányán. Az orvosi végzettségű író a „minőség forradalmára” volt. Hitte, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb társadalmi rétegekhez történő eljuttatása a nemzet javára válik, szemben a romboló politikai eszmékkel. Nehéz ember volt, olyan, akinek elhivatottsága, igazságkeresése sokszor kizárta a megalkuvást. Éppen félévszázada hagyta itt a földi világot, cikkünkkel az egykor a Krisztinavárosban élt íróra emlékezünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
