A bika a spanyol és a mediterrán kultúrában – új kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Új kiállítás nyílik június 22-én a Cervantes Intézet támogatásával a Magyar Nemzeti Galériában. A Harc a fenevaddal – A bika a spanyol és a mediterrán kultúrában című kamaratárlat a bikaviadalok szereplőit, kulturális jelentőségét és a téma gyökereit tárja a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiből válogatott 12 műalkotás segítségével.
A kiállításon antik tárgyakat, festményeket, szobrokat, rajzokat és metszeteket láthat a közönség, köztük olyan kiváló alkotók műveit is, mint Giovanni Domenico Tiepolo, Francisco de Goya, Ignacio Zuloaga vagy Fernando Botero – derül ki a Magyar Nemzeti Galéria tájékoztatójából.
Az egyszerre rettegett és tisztelt, robosztus testfelépítésű impozáns állat, a bika már az ősidőktől fogva kultusz tárgyát képezte a nyugati civilizációban.
A Földközi-tenger térségében élő népek a bátorság, az erőszak, a férfiasság, a megtermékenyítő erő, a királyi hatalom megtestesítőjeként tekintettek rá, és kiemelt jelentősége volt mind a vallási életben, mind a rítusok áldozati állataként.
A bika alakjában megjelenő istenségek vagy a természetfeletti erővel felruházott állatok az antik mítoszok és mondák fontos szereplői. Az Europé elrablásának, a krétai bikának vagy a félig ember, félig bika Minótaurosznak a történetei gyakorta tűnnek fel rituális funkciót betöltő tárgyakon, illetve művészeti alkotásokon az antikvitástól a reneszánsz és a barokk művészeten át egészen napjainkig.
A brutalitásuk miatt minden korban vitatott bikaviadalok ma is élő hagyománya nemcsak Spanyolországhoz köthető: Franciaország déli részén, Portugáliában és Latin-Amerika több országában napjainkig jelen van, Olaszországban pedig csak a 20. század elején szűnt meg. Az önálló művészeti ágként, egyfajta látványos performanszként értékelt tradíció – az úgynevezett tauromaquia – mai formája a 18. században alakult ki, ekkor jelentek meg a ma is ismert, kör alaprajzú, zárt arénák, valamint a mesterséget önálló szakmaként űző torreádorok.
A nagy tömegeket vonzó bikaviadalok összetett koreográfiája, szimbólumrendszere, szereplőinek délceg, férfias kiállása, csillogó ruházata kiváló témát biztosított a művészek számára, akik metszetsorozatokon, festményeken örökítették meg őket.
A Spanyolországba látogató művészek, írók az egzotikus folklór részeként értékelték, és dolgozták fel műveikben az ember és ellenfele, a vad állat, a bika látványos küzdelmének legkülönfélébb mozzanatait. A téma festőiségének megjelenítése mellett egyes alkotók – mint például a modern művészet meghatározó géniusza, Francisco de Goya – társadalomkritikát és az emberi természetről alkotott véleményüket is kifejezésre juttatták a képeiken. Az ő nyomdokaikon haladva dolgozták fel a bikaviadalokat és szereplőiket alkotásaikon a 19., a 20. és a 21. század jelentős spanyol és nemzetközi művészei.
A kiállítás az 1800 utáni nemzetközi gyűjtemény I. emeleti kamaratermében látható. A tárlatot háromnyelvű (magyar-angol-spanyol) nyelvű katalógus kíséri.
A kiállítás kurátora: Lantos Adriána művészettörténész
Az illusztrációként felhasznált nyitókép forrása: Freepik
Az Erzsébet név nem véletlenül ennyire népszerű Magyarországon. Az Erzsébet-kultusznak elég nagy szerepe volt abban, hogy a leghíresebb Erzsébetről nem csak városrészt, dunai hidat és teret neveztek el a fővárosban, de sok magyar számára a névválasztásban is jelentős szerepet játszott. November 19-én ünnepeljük az Erzsébeteket!
A napokban lesz 175 éve annak, hogy felavatták a Széchenyi lánchidat. 1849-ben, éppen a hídépítést finanszírozó bankár, báró Sina György (1783-1856) születésnapján, vagyis november 20-án adták át az azóta a magyar főváros egyik jelképévé vált Lánchidat. Dr. Csorba László, a BTM Vármúzeum főigazgatója Budapest egyik legnépszerűbb építményének történetéről mesél a múzeum legújabb videójában. Íme!
Az 1867. évi kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchia égisze alatt Magyarország egész eddig történetének egyik legvirágzóbb korszakát élte. Ebben az időben épültek fel Pest és Buda emblematikus középületei, a városképet meghatározó bérházai, gyönyörű hídjai, s pazar villái; egy szó, mint száz: ekkor vált világvárossá a magyar főváros. A Béccsel versenyre kelt Pest-Buda olyan urbanisztikai fejlődésen indult el, s ment keresztül a dualizmus néhány évtizedes időszakában, ami után azóta is csak áhítozunk. Az európai nagyvárossá avanzsált Budapesten megjelentek – részben bécsi mintára – az elegáns cukrászdák, kávéházak, éttermek, mindez ötvözve az osztrákok konyhaművészeténél jóval sokszínűbb magyar gasztronómiai kultúrával. Cikkünkben elsősorban a Monarchia legfontosabb cukrászdáit, s azok békebeli süteményeit mutatjuk be röviden.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
