A bika a spanyol és a mediterrán kultúrában – új kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Új kiállítás nyílik június 22-én a Cervantes Intézet támogatásával a Magyar Nemzeti Galériában. A Harc a fenevaddal – A bika a spanyol és a mediterrán kultúrában című kamaratárlat a bikaviadalok szereplőit, kulturális jelentőségét és a téma gyökereit tárja a látogatók elé a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiből válogatott 12 műalkotás segítségével.
A kiállításon antik tárgyakat, festményeket, szobrokat, rajzokat és metszeteket láthat a közönség, köztük olyan kiváló alkotók műveit is, mint Giovanni Domenico Tiepolo, Francisco de Goya, Ignacio Zuloaga vagy Fernando Botero – derül ki a Magyar Nemzeti Galéria tájékoztatójából.
Az egyszerre rettegett és tisztelt, robosztus testfelépítésű impozáns állat, a bika már az ősidőktől fogva kultusz tárgyát képezte a nyugati civilizációban.
A Földközi-tenger térségében élő népek a bátorság, az erőszak, a férfiasság, a megtermékenyítő erő, a királyi hatalom megtestesítőjeként tekintettek rá, és kiemelt jelentősége volt mind a vallási életben, mind a rítusok áldozati állataként.
A bika alakjában megjelenő istenségek vagy a természetfeletti erővel felruházott állatok az antik mítoszok és mondák fontos szereplői. Az Europé elrablásának, a krétai bikának vagy a félig ember, félig bika Minótaurosznak a történetei gyakorta tűnnek fel rituális funkciót betöltő tárgyakon, illetve művészeti alkotásokon az antikvitástól a reneszánsz és a barokk művészeten át egészen napjainkig.
A brutalitásuk miatt minden korban vitatott bikaviadalok ma is élő hagyománya nemcsak Spanyolországhoz köthető: Franciaország déli részén, Portugáliában és Latin-Amerika több országában napjainkig jelen van, Olaszországban pedig csak a 20. század elején szűnt meg. Az önálló művészeti ágként, egyfajta látványos performanszként értékelt tradíció – az úgynevezett tauromaquia – mai formája a 18. században alakult ki, ekkor jelentek meg a ma is ismert, kör alaprajzú, zárt arénák, valamint a mesterséget önálló szakmaként űző torreádorok.
A nagy tömegeket vonzó bikaviadalok összetett koreográfiája, szimbólumrendszere, szereplőinek délceg, férfias kiállása, csillogó ruházata kiváló témát biztosított a művészek számára, akik metszetsorozatokon, festményeken örökítették meg őket.
A Spanyolországba látogató művészek, írók az egzotikus folklór részeként értékelték, és dolgozták fel műveikben az ember és ellenfele, a vad állat, a bika látványos küzdelmének legkülönfélébb mozzanatait. A téma festőiségének megjelenítése mellett egyes alkotók – mint például a modern művészet meghatározó géniusza, Francisco de Goya – társadalomkritikát és az emberi természetről alkotott véleményüket is kifejezésre juttatták a képeiken. Az ő nyomdokaikon haladva dolgozták fel a bikaviadalokat és szereplőiket alkotásaikon a 19., a 20. és a 21. század jelentős spanyol és nemzetközi művészei.
A kiállítás az 1800 utáni nemzetközi gyűjtemény I. emeleti kamaratermében látható. A tárlatot háromnyelvű (magyar-angol-spanyol) nyelvű katalógus kíséri.
A kiállítás kurátora: Lantos Adriána művészettörténész
Az illusztrációként felhasznált nyitókép forrása: Freepik
Ide a Déli pályaudvar melletti krisztinavárosi Pálya utcai házba született Novák Vilmos néven 1894-ben, éppen 130 évvel ezelőtt. A család később átköltözött a közeli Pauler utcába, majd az ifjú festő itt a Várdombon található Budai Főreálban, a későbbi Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1912 tavaszán. 1913-ban a lapok már Aba-Novák Vilmos néven említik, mint a Képzőművészeti Főiskola tehetséges növendékét egy kiállítás kapcsán.
A keresztény seregek élén harcoló Savoyai Jenő (1663-1736) herceg 1697. szeptember 11-én – immáron a Szent Szövetség keresztény hadainak fővezéreként - a Tiszán átkelő törököket úgy megverte Zentánál, hogy közel harmincezer török maradt a csatatéren. Noha Savoyait a budavári diadal miatt szoktuk méltatni, valójában ennek a győzelemnek állít emléket a Róna József (1861-1939) alkotása, a Savoyai-teraszon álló lovasszobor.
Noha a Krúdy-család legendáriuma szerint az itáliai származású Crudiak egyik őse a Róma és Nápoly közötti Campobasso nevű városkából települt át Budára Mátyás király udvarába, Beatrice királyné szakácsaként, azonban Krúdy nem volt- a szó gasztronómiai értelmében véve – ínyenc, az egyszerű, de ízletes ételeket szerette. És így Latinovits Zoltán születésnapján mi más juthatott eszünkbe, mint Szindbád, s az író által ezerszer megidézett Tabán, Vendelin pincér és a gőzölgő húsleves cérnatésztával, no meg az a legendás velős csont.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
