„Novemberi hajnal rajzolt rá keresztet”: 1956 a Budavári Történelmi Kaszinóban
Mégis mi más lehetett volna a Szent István Kávéházban november 6-án megrendezett történelmi kaszinónak, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc?
Hol dördült el az első lövés 1956. október 23-án? Kiknek a forradalma volt 1956 vagy pontosabban kik voltak a forradalmárok? Történészi szemmel miért nehéz kérdés az ügynöklista nyilvánossá tétele?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszegetett Földváryné Kiss Réka, történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke múlt hét hétfői előadásában az immáron hagyományosan a Szent István Kávéházban megtartott, Seifert Tibor által alapított Budavári Történelmi Kaszinó soron következett rendezvényén. Az jellemzően történészekből álló közönség értően hallgatta a Károli Gáspár Református Egyetem, Egyháztörténeti Tanszékének tanszékvezetőjének érdekfeszítő előadását. Az előadásból kiderült, hogy nem Budán, de nem is Pesten dördült el a legelső lövés 1956. október 23-án, hanem Debrecenben. Ez előadó szerint ez a tény is azt mutatja, hogy talán túlságosan fővárost-centrikus az 1956-tal kapcsolatos gondolkodásunk. A történész felhívta a figyelmet arra is, hogy a forradalmárok társadalmi összetételét nehezen lehet behatárolni a heterogenitás miatt, de az biztos, hogy a forradalmi csoportok ideológiai háttere és szándékaik között meglehetősen nagy különbségeket lehet tetten érni; példaként említette Pongrácz Gergelyt és a Corvin közieket, illetve Maléter Pált vagy éppen a Nagy Imre körül csoportosuló reformkommunistákat. Az ügynökkérdés kapcsán óvatosságra intett, hiszen sokszor ártatlan embereket szerveztek be, akik valójában semmit vagy szándékosan jelentéktelen dolgokról jelentettek, viszont a rendszer valódi működtetői, mint a nagyhatalmú és befolyásos kommunista elvtársak, akik sokszor ártatlan emberek és azok családjainak életét nyomorították meg nem voltak soha ügynökök.
Az előadást hozzáértő kérdések, hozzászólások és előadói válaszok követték. Ezután egy rendhagyó borkostoló következett, ahol Szentesi József, a filoxéravész előtti régi magyar fajták újra felfedezője, a beavatkozásoktól mentes borkészítés szószólója, a Borászok Borásza díj tulajdonosa az egykor a budai lankákon is termő történelmi borfajtákat mutatta be a közönség számára. A borok csodálatosak voltak, az azt követő kaszinós beszélgetések pedig mint mindig, ezúttal is fergeteges és szellemesek voltak, ahogy általában.
Galimberti Sándor (1883–1915) és Dénes Valéria (1877–1915) életmű-kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában. A fiatalon és tragikus körülmények között meghalt házaspár tagjai külön-külön is a XX. magyar festészet kiemelkedő tagjai voltak, azonban kettejük világa egy meghatóan szép, az ártatlan és önzetlen szerelem festői tájára vezet el bennünket. A kiállítás azért is érdekes, mert Dénes Valéria az egyetlen magyar festőnő, aki Henri Matisse tanítványa volt.
A letűnt polgári világ egyik utolsó mohikánja írásainak egy jelentős részében megtanít bennünket, európai embereket értékelni, hogy az évszakok váltakozásai mennyire színessé, s változatossá teszik életünket. Október az őszközepe, amikor ugyan még olykor-olykor a nyár emléke is felderenghet, s már a tél is csábítana, azonban mégis: október a legtisztább őszi hónap. Az alábbi cikkben az író októberhez kapcsolódó írásaiból szemezgettünk, de ahogyan Márainál megszokhattuk, az idézetek nem egy hónapról szólnak, hanem annál sokkal többről: a polgári világlátás szellemi metszetéről, a polgári szemüvegen át szemlélt emberi életről, egy polgárnak az emberi világról vallomásairól.
1990. október 9-én halt meg Ottlik Géza (1912-1990) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, műfordító. Az Iskola a határon írója a valóságban egy iskola mellett élt a krisztinavárosi Horváth-kertnél, az iskola pedig az egykoron Werbőczy Gimnázium névre, ma Petőfire keresztelt Gimnázium volt.