„Novemberi hajnal rajzolt rá keresztet”: 1956 a Budavári Történelmi Kaszinóban
Mégis mi más lehetett volna a Szent István Kávéházban november 6-án megrendezett történelmi kaszinónak, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc?
Hol dördült el az első lövés 1956. október 23-án? Kiknek a forradalma volt 1956 vagy pontosabban kik voltak a forradalmárok? Történészi szemmel miért nehéz kérdés az ügynöklista nyilvánossá tétele?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszegetett Földváryné Kiss Réka, történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke múlt hét hétfői előadásában az immáron hagyományosan a Szent István Kávéházban megtartott, Seifert Tibor által alapított Budavári Történelmi Kaszinó soron következett rendezvényén. Az jellemzően történészekből álló közönség értően hallgatta a Károli Gáspár Református Egyetem, Egyháztörténeti Tanszékének tanszékvezetőjének érdekfeszítő előadását. Az előadásból kiderült, hogy nem Budán, de nem is Pesten dördült el a legelső lövés 1956. október 23-án, hanem Debrecenben. Ez előadó szerint ez a tény is azt mutatja, hogy talán túlságosan fővárost-centrikus az 1956-tal kapcsolatos gondolkodásunk. A történész felhívta a figyelmet arra is, hogy a forradalmárok társadalmi összetételét nehezen lehet behatárolni a heterogenitás miatt, de az biztos, hogy a forradalmi csoportok ideológiai háttere és szándékaik között meglehetősen nagy különbségeket lehet tetten érni; példaként említette Pongrácz Gergelyt és a Corvin közieket, illetve Maléter Pált vagy éppen a Nagy Imre körül csoportosuló reformkommunistákat. Az ügynökkérdés kapcsán óvatosságra intett, hiszen sokszor ártatlan embereket szerveztek be, akik valójában semmit vagy szándékosan jelentéktelen dolgokról jelentettek, viszont a rendszer valódi működtetői, mint a nagyhatalmú és befolyásos kommunista elvtársak, akik sokszor ártatlan emberek és azok családjainak életét nyomorították meg nem voltak soha ügynökök.
Az előadást hozzáértő kérdések, hozzászólások és előadói válaszok követték. Ezután egy rendhagyó borkostoló következett, ahol Szentesi József, a filoxéravész előtti régi magyar fajták újra felfedezője, a beavatkozásoktól mentes borkészítés szószólója, a Borászok Borásza díj tulajdonosa az egykor a budai lankákon is termő történelmi borfajtákat mutatta be a közönség számára. A borok csodálatosak voltak, az azt követő kaszinós beszélgetések pedig mint mindig, ezúttal is fergeteges és szellemesek voltak, ahogy általában.
A neves arisztokrata családból származó Ráday Gedeont (1829-1901) a magyar történeti hagyomány az alföldi betyárvilág felszámolójaként ismeri, de kevesen tudják, hogy élete több ponton kapcsolódik a Budai Várhoz. 1829-ben született, tehát egy olyan nemzedék tagja, akik felnőttkoruk hajnalán megtapasztalták 1848-49 nemzeti összetartozását, de ezt a lelkesedést két évtized abszolutista elnyomása és csendje követte.
A magyar költő, író, műfordító, a Válasz folyóirat egykori szerkesztője 1945. március 8-án éhezve és legyengülve halt meg – a szintén ugyanott és ekkor elpusztult barátjához, Halász Gábor esztétához hasonlóan - sosem tisztázott körülmények között Balfon; nem messze onnan, ahol néhány héttel korábban közös barátjukat, Szerb Antalt gyilkolták meg a nyilas gyilkosok. Sárközi György - akit Babits egyik legtehetségesebb tanítványának tartottak - nem csupán a szépséghez értett, de egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot is.
A Kossuth- és József Attila-díjas magyar orvos, író és műfordító 1901. április 18-án született értelmiségi család sarjaként az erdélyi Nagybányán. Az orvosi végzettségű író a „minőség forradalmára” volt. Hitte, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb társadalmi rétegekhez történő eljuttatása a nemzet javára válik, szemben a romboló politikai eszmékkel. Nehéz ember volt, olyan, akinek elhivatottsága, igazságkeresése sokszor kizárta a megalkuvást. Éppen félévszázada hagyta itt a földi világot, cikkünkkel az egykor a Krisztinavárosban élt íróra emlékezünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
