Így festette le Márai a Várnegyedet egyik legszebb regényében
A novemberi néhol ködös és borongós, máskor meg egyre bágyadtabb napsütés remek alkalmat teremt a vári barangolásokra. Az andalító séták páratlan atmoszférájának megteremtéséhez pedig nincs is jobb szépirodalmi töltekezés, mintsem Márai Sándor egyik népszerű művét, a Válás Budán című regényt el- vagy újraolvasni.
Miként nyújt a Mikó utca egykori lakója fiktív hőseinek sorsának keresztül lenyűgöző irodalmi élményt, miközben betekintést enged a két világháború közti budai Vár társadalmának különös összetételébe?
A Válás Budán című regény főhőse, a többgenerációs bírócsaládból származó Kőmíves Kristóf maga is a jogtudomány szakavatott tekintélyének számít, életének egyik legnagyobb és legmélyebb erkölcsi döntéshelyzetével mégsem a bíróságon, hanem egy régi ismerőse válása kapcsán, saját budavári, az úri középosztály jellegzetes polgári miliőjét árasztó otthonában találkozik.
A váratlan látogató, az egykori iskolatárs házasságának, döntéseinek amolyan világi gyónással felérő estétől kora reggelig tartó vallomásán keresztül elénk tárul a két háború közti budai elit értelmiség morális válságot is át-és túlélni vágyó világa. No, de miként is éri el a lelki tájképek értelmezőinek egyik legnagyobb „prózai piktora" azt, hogy a regény lapjain keresztül megelevenedik a Várnegyed titkokkal és nemes emelkedettséggel teli ábrázolása?
Mindennek elképzeléséhez a Válás Budán egy rövid, budai Várról szóló részletének idézésével segítjük a kedves olvasót és/vagy a budai Vár múlt századi légkörét megragadni vágyó Márai-rajongókat.
"...Itt fenn a Várban, e néhány évszázados, lazán tatarozott utcában, az előkelőek palotái között észrevétlenül húzódtak meg e keskeny családi házak: zsindellyel foltozott, csúcsíves tetőik alatt jórészt a múlt századbeli, elkallódott kézműves-bugrisság ivadékai tanyáztak, a környékbeli minisztériumok hivatalnokai laktak itt albérleti szobákban, muskátlis ablakok mögött: kevés pénzű, nyugdíjas úricsaládok szűkösködtek az örökölt, kényelmetlen lakóházakban: ők voltak a csendes negyed törzsökös lakói, s közöttük és mellettük elkülönzötten élt a felszivárgó, új lakosság, elfinomodott és megtollasodott polgárság, legtöbbször a második nemzedék, vagy a "korszerű" ellen védekező írók és művészek, akik e négy-öt utcában a spleent keresték, a "stílus"-t, egy kissé az előkelőek szomszédságát s egy kissé a maguk választékos elkülönzöttségét, s azt a különös csendet, amely, magasan a város felett, eláradt e bolthajtásos szobákban, e kényelmetlen házakban, a roskatag háztetők alatt. A "Várban lakni" finom dolog volt: azok számára is, akiknek apja száz év előtt nem volt gróf vagy suszter a Várban: finom s kissé erőszakolt állapot, dac volt benne és honvágy, igény és becsvágy s ugyanakkor kissé világnézet is volt, s ebben a világnézetben, idegenkedve és gyanakvással, végül mind találkoztak, akik a keskeny utcák dohos házait lakták, a grófok, az albérleti szobák dupla előneves hivatalnokai, az ittrekedt bugrisság s az előkelő, jórészt katolizált zsidóság, amely életformáiban zörejtelenül és tökéletesen utánozta le a paloták lakóinak különcségeit. Kristóf ismerte ezt a negyedet, minden reggel elsétált a budai várbástyán, ismerte a gesztenyefákat s lenn a mélyben, a bástyák és paloták alatt feudális hűséggel és szerénységgel meghúzódó polgári negyed körképét: ismert sok házat itt a Várban, ismert néhány gyermekarcot a Bástya-sétányon, a nörszök batárszerű gyermekkocsikban tolták a fiatal grófokat és grófnőket s vigyáztak, hogy a Krisztina-negyed proligyerekeivel ne keveredjenek..."
Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.
Napra pontosan 125 éve, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A XX. századi modern magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa ugyan sosem lakott a Várban, de számtalanszor megfordult itt és számos barátjához járt ide heti rendszerességgel. Németvölgyi, majd később pasaréti lakásától nem esett túl messze a Várnegyed. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.
Kosztolányi Dezső (1885-1936) éppen ma 140 évvel ezelőtt, virágvasárnapon született Szabadkán. A XX. század egyik legnagyobb magyar lírikusa és egyben prózai írója egykor itt - a háborúban sajnos bombatalálatot kapott - családi házukban élt feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), írói álnevén Görög Ilonával, illetve fiúkkal, Ádámmal (1915-1980). A zöld kerítéses földszintes ház a Tábor utca és a Logodi utca sarkán állt, egy kőhajításra Márai Sándortól, két kőhajításra Schöpflin Aladártól, s három kőhajításnyira Babits Mihálytól.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
