Így festette le Márai a Várnegyedet egyik legszebb regényében

Miként nyújt a Mikó utca egykori lakója fiktív hőseinek sorsának   keresztül lenyűgöző irodalmi élményt, miközben betekintést enged a két világháború közti budai Vár társadalmának különös összetételébe?

A Válás Budán című regény főhőse, a többgenerációs bírócsaládból származó Kőmíves Kristóf maga is a jogtudomány szakavatott tekintélyének számít, életének egyik legnagyobb és legmélyebb erkölcsi döntéshelyzetével mégsem a bíróságon, hanem egy régi ismerőse válása kapcsán, saját budavári, az úri középosztály jellegzetes polgári miliőjét árasztó otthonában találkozik.

‍

A váratlan látogató, az egykori iskolatárs házasságának, döntéseinek amolyan világi gyónással felérő estétől kora reggelig tartó vallomásán keresztül elénk tárul a két háború közti budai elit értelmiség morális válságot is át-és túlélni vágyó világa. No, de miként is éri el a lelki tájképek értelmezőinek egyik legnagyobb „prózai piktora" azt, hogy a regény lapjain keresztül megelevenedik a Várnegyed titkokkal és nemes emelkedettséggel teli ábrázolása?

Mindennek elképzeléséhez a Válás Budán egy rövid, budai Várról szóló részletének idézésével segítjük a kedves olvasót és/vagy a budai Vár múlt századi légkörét megragadni vágyó Márai-rajongókat.

"...Itt fenn a Várban, e néhány évszázados, lazán tatarozott utcában, az előkelőek palotái között észrevétlenül húzódtak meg e keskeny családi házak: zsindellyel foltozott, csúcsíves tetőik alatt jórészt a múlt századbeli, elkallódott kézműves-bugrisság ivadékai tanyáztak, a környékbeli minisztériumok hivatalnokai laktak itt albérleti szobákban, muskátlis ablakok mögött: kevés pénzű, nyugdíjas úricsaládok szűkösködtek az örökölt, kényelmetlen lakóházakban: ők voltak a csendes negyed törzsökös lakói, s közöttük és mellettük elkülönzötten élt a felszivárgó, új lakosság, elfinomodott és megtollasodott polgárság, legtöbbször a második nemzedék, vagy a "korszerű" ellen védekező írók és művészek, akik e négy-öt utcában a spleent keresték, a "stílus"-t, egy kissé az előkelőek szomszédságát s egy kissé a maguk választékos elkülönzöttségét, s azt a különös csendet, amely, magasan a város felett, eláradt e bolthajtásos szobákban, e kényelmetlen házakban, a roskatag háztetők alatt. A "Várban lakni" finom dolog volt: azok számára is, akiknek apja száz év előtt nem volt gróf vagy suszter a Várban: finom s kissé erőszakolt állapot, dac volt benne és honvágy, igény és becsvágy s ugyanakkor kissé világnézet is volt, s ebben a világnézetben, idegenkedve és gyanakvással, végül mind találkoztak, akik a keskeny utcák dohos házait lakták, a grófok, az albérleti szobák dupla előneves hivatalnokai, az ittrekedt bugrisság s az előkelő, jórészt katolizált zsidóság, amely életformáiban zörejtelenül és tökéletesen utánozta le a paloták lakóinak különcségeit. Kristóf ismerte ezt a negyedet, minden reggel elsétált a budai várbástyán, ismerte a gesztenyefákat s lenn a mélyben, a bástyák és paloták alatt feudális hűséggel és szerénységgel meghúzódó polgári negyed körképét: ismert sok házat itt a Várban, ismert néhány gyermekarcot a Bástya-sétányon, a nörszök batárszerű gyermekkocsikban tolták a fiatal grófokat és grófnőket s vigyáztak, hogy a Krisztina-negyed proligyerekeivel ne keveredjenek..."

‍