Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Kosztolányi Dezső (1885-1936), aki életének hosszú évein keresztül volt a Várnegyed lakója, írta az egyik legszebb karácsonyi verset. Hogy miként kapcsolódik a karácsonyi bensőséges, meghitt családi összejöveteleket felidéző költemény az ókori, római költő, Ovidius alkotásaihoz? Ennek jártunk utána.

A Budavári Palota felfelé kanyargó útján, a Palota út egyik kanyarjában található mellszobor sokak számára talány. Cikkünkből megtudhatják, hogy ki volt az a történelmi személy, aki ezen a patinás útszakaszon szobrot érdemelt az utókortól több mint harminc évvel halála után.

A Jászai Mari-díjas magyar színművész, filmrendező 1943. december 16-án született Budapesten.

A Tabán fölötti Czakó utcai Sport- és Szabadidőközpont immáron harmadik éve nyitotta meg a korcsolyázás lehetőségét a nagyközönség előtt. Festői kilátás a Budavári Palotára és a Tabánra egy kis téli sporttal fűszerezve.

De mi köze az erdélyi építésznek, írónak, művészpolihisztornak a Budai Várhoz? Cikkünkből természetesen ez is kiderül!

Egészen különleges élményt nyújt a Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető, újonnan megnyílt fotókiállítás. Budapest 150. születésnapja alkalmából egy különleges, több mint száz művet felvonultató rendhagyó tárlaton sztereoképek és képeslapfotók láthatók a Fortepan és a Deutsche Fotothek gyűjteményéből. Szpoilerezünk: a kiállítás Budapest szerelmesei számára valódi csoda, a Vár rajongók számára pedig zseniális.

Hálával és tisztelettel emlékezünk a rendszerváltoztatás utáni első szabadon választott miniszterelnökre, aki ezer szállal kötődött a Várhoz.

Számos fotó keringet ma a közösségi médiában arról, hogy hatalmas füsttel égett valami a Budai Várban. Időközben megérkezett a hír, hogy egy kisbusz gyulladt ki a a Karmelita közvetlen szomszédságában lévő Dísz téren. A tűzoltók vízsugárral körülhatárolták a tüzet, majd eloltották a lángokat. Mindeközben, illetve az utómunkálatok ideje alatt természetesen szünetelt a forgalom az érintett területen, így a menetrend szerinti buszok sem közlekedtek.

Az alábbi fotókat egy olvasónk küldte, a képek a Halászbástya és a Mátyás-templom szomszédságában készültek. Ha Te is szeretsz fotózni és szép képeket csinálsz a Várnegyedben és szeretnéd viszont látni a képeidet a Nagyon Vár oldalán, akkor ne habozz, hanem küldd el nekünk őket a nagyonvar.szerkesztoseg@gmail.com emailcímre! Ha tényleg jók és tényleg Vár, akkor nálunk biztosan megjelenik! Ezúton is köszönjük Halmos Viktóriának a csodaszép, hópelyhes képeket! Áldott, békés karácsonyt kívánunk Neked!

Bűnügyi krónika a Budai Várban Ambrus Attilával és Csapó Csabával címmel hirdették meg a szervezők azt a kriminalisztika és bűnözéstörténeti sétát, amelynek a Táncsics börtönétől Mailáth országbíró meggyilkolásáig címet is adhatnánk. Az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének egykori docense és a „Viszkis rabló” néven elhíresült egykori jégkorongos rendhagyó tematikus sétája a történettudomány és napjaink valóságának jól sikerült, érdekfeszítő kombinációja: hiteles történetmesélés és fesztelen sztorizás.

A Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, fiatal fotográfus lélegzetelállító képeivel egy különleges kiállítás keretében találkozhatunk a Budavári Palotanegyed két helyszínén is: részben a Karakas Pasa tornyában, részben pedig a Savoyai Teraszon. A szerdán megnyílt tárlaton közel száz fényképet csodálhatunk meg a népszerű fotós alkotásai közül egészen a december közepére tervezett finisszázsig.

Rizsavi Tamás, fotográfus képeivel egy különleges kiállítás keretében a Budavári Palotanegyed két helyszínén is találkozhatunk. A 2024. október 30-án 15 órától megtekinthető fotótárlaton közel száz fényképet láthatunk a népszerű fotós alkotásai közül. Spoilerezünk: a „Magasan a legjobb” címre elkeresztelt fotókiállításon biztosan mindenki talál magának egy kedvenc képet.

Egy újabb ingyenes szabadtéri kiállítást tekinthetünk meg a Várkert Bazár Gloriett rámpáján. A festői környezetben megrendezett, minden bizonnyal a világ egyik legszebb látképével rendelkező szabadtéri tárlat a magyar tudománytörténet legjelentősebb mérföldkövein keresztül mutatja be, hogy a magyar lángelmék, tudósok, feltalálok - Bolyai Jánoson keresztül Gábor Dénesen át egészen Barabási Albert Lászlóig - mit adtak a világnak, s az emberiségnek.

Az iskolai őszi szünetben, október 28-31. között a 6-10 éves korosztály számára hirdetett gyerektábort a BTM Vármúzeum. A „Vadat és halat, s mi jó falat - csemegék az őskortól a középkorig” címmel meghirdetett múzeumpedagógiai foglalkozás célja, hogy a gyerekek játékos keretek között ismerjék meg a régmúlt korok embereinek életmódját, legfőbb ételeit, táplálkozási szokásait.
Október 19-én immáron hagyomány a Középkori Vár Napja a BTM Vármúzeumban. A különleges naphoz különleges tárlatvezetések dukálnak, a szervezők középkori zenével, élő történelmi bemutatókkal és látványos felvonulással várják a látogatókat a Budavári Palotában. Az idei események középpontjában a sárkányok állnak: a mesebeli sárkánytól egészen a Luxemburgi Zsigmond által alapított Sárkány Lovagrendig. Az előző évekhez hasonlóan idén is csupa izgalmas program várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

A Budavári iskolákat bemutató videósorozatunk legújabb állomásán az egykori Pest-Buda, illetve Budapest legrégebbi iskoláját mutatjuk be, mai nevén a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumot. A napjainkban a várhegy keleti oldalán végig futó Szabó Ilonka utcában található intézményt 1687-ben a jezsuiták gimnáziumaként alapította Széchényi György (1603-1695) esztergomi érsek.

Ugyanis 1848. december 2-án mondott le a trónról I. Ferdinánd osztrák császár, V. Ferdinánd néven magyar király (1835-1848). Egy évvel később, de 1848-ra vagyis ugyancsak 175 évvel ezelőttre dátumozva pedig I. Ferenc József császár és király megalapította a Ferenc József-rendet.

A kedd estére az Iskola utcai Jókai Anna Szalonba – a Közösen Vízivárosért Egyesület és a Márai Sándor Kulturális Közalapítvány által - szervezett könyvbemutatón Muhari Patrik, történész beszélgetett a tanulmány szerzőjével, Szerencsés Károllyal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docensével, egyik legnépszerűbb történészoktatójával, aki nem mellesleg itt, a Vízivarosban cseperedett fel.

A XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja itt a Krisztinavárosban élt, az Attila úton két házban is lakott, majd élete utolsó éveiben a Logodi utcában talált otthonra feleségével, Tanner Ilonával (1895-1955) alias Török Sophieval, illetve nevelt lányukkal, Babits Ildikóval (1928-1982).

Gróf futaki Hadik András (1710-1790) császári-királyi hadvezér ükunokája, Hadik János (1863-1933) volt Magyarország történelmének legrövidebb ideig hivatalban lévő és nem mellesleg Nagymagyarország utolsó miniszterelnöke.

1873. november 17-én jött létre Pest, Buda és Óbuda egyesülésével fővárosunk, Budapest. Az évforduló okán egész hétvégén változatos programokkal, várják az érdeklődőket a fővárosban. Többek között a Magyar Nemzeti Galéria is tematikus fotókiállítással várja a nagyközönséget.

A tizenhat nyelven értő, univerzális tudású, európai hírű szaktekintély fő kutatási területei közé tartozott a nemzeti megújulási mozgalmak vizsgálata, valamint a kelet-európai történetírás története és e régió társadalmainak múltja, de mindezek mellett máig az egyik legnevesebb, nem mellesleg Gindely-díjas Habsburg-kutatóként tartják számon a Várnegyed egykori lakóját.

Mégis mi más lehetett volna a Szent István Kávéházban november 6-án megrendezett történelmi kaszinónak, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc?

A novemberi néhol ködös és borongós, máskor meg egyre bágyadtabb napsütés remek alkalmat teremt a vári barangolásokra. Az andalító séták páratlan atmoszférájának megteremtéséhez pedig nincs is jobb szépirodalmi töltekezés, mintsem Márai Sándor egyik népszerű művét, a Válás Budán című regényt el- vagy újraolvasni.

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.