Így égett ki egy kisbusz a Budai Várban - videó!
Számos fotó keringet ma a közösségi médiában arról, hogy hatalmas füsttel égett valami a Budai Várban. Időközben megérkezett a hír, hogy egy kisbusz gyulladt ki a a Karmelita közvetlen szomszédságában lévő Dísz téren. A tűzoltók vízsugárral körülhatárolták a tüzet, majd eloltották a lángokat. Mindeközben, illetve az utómunkálatok ideje alatt természetesen szünetelt a forgalom az érintett területen, így a menetrend szerinti buszok sem közlekedtek.
A katasztrófavédelem honlapján is megjelent egy hír a tűzesettel kapcsolatban, miszerint:
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy kisbusz az I. kerületben, a Dísz téren. A fővárosi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották a lángokat. A raj jelenleg utómunkálatokat végez.
Az alábbi videót egyik lelkes olvasónk küldte nekünk, a felvételen azt láthatják, hogy hogyan égett a pestiesen csak TukTuknak nevezett turistabusz a Dísz tér kellős közepén, illetve hogyan oltották el a tüzet a fővárosi tűzoltók:
A Savoyai Teraszon télen is különleges rendezvényekkel várják a vendégeket. Annyi a változás, hogy ezúttal forró italokkal és korcsolyapályával egészül ki a már jól ismert zenei rendezvények kínálata. Már most csütörtökön is lesz rendezvény az Erasmus Life szervezésében Castle Ice Skating & Grooves néven.
Múlt héten indítottuk útjára a NagyonVár kedvezménykártyát. Akkor azt ígértük, hogy folyamatosan bővítjük a kedvezmények körét, most pedig örömmel jelentjük be, hogy a Magyar Nemzeti Galéria is csatlakozott a kezdeményezésünkhöz. A kedvezménykártyát mind a www.nagyonvar.hu/kedvezmenyek aloldalon lehet igényelni egyelőre díjmentesen!
Idén nyílt első ízben korcsolyapálya az ország egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Budavári Palotanegyed lenyűgöző panorámájú Savoyai teraszán. A megnyitón bemutatták a helyszínt és ismertették a programokat, valamint a Ferencvárosi Torna Club utánpótlás jégkorongjátékosai egy kis bemutatóval is készültek.