A Budapest. Az első aranykor című kiállításon jártunk – képriportunk következik!
Egészen különleges élményt nyújt a Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető, újonnan megnyílt fotókiállítás. Budapest 150. születésnapja alkalmából egy különleges, több mint száz művet felvonultató rendhagyó tárlaton sztereoképek és képeslapfotók láthatók a Fortepan és a Deutsche Fotothek gyűjteményéből. Szpoilerezünk: a kiállítás Budapest szerelmesei számára valódi csoda, a Vár rajongók számára pedig zseniális.
A Fortepan képek mellett - amelyek a magyar főváros XIX. és XX. század fordulóját, Budapesgt virágkorát mutatják be - a drezdai Deutsche Fotothek gyűjteményében egy német képeslapkészítő vállalat Magyarországon eddig ismeretlen, 1903 és 1912 között készült városfotóival találkozhatunk.
Ha akkora költő volnék, amekkora szeretnék lenni, a magyar nemzeti eposzt nem Attiláról, vagy Zrínyi Miklósról írnám meg, hanem Budapest városáról, a mi legnagyobb és legcsodálatosabb hősi cselekedetünkről, mert ez az, amire nincs példa másutt, ez az, amiben egyéniek vagyunk, ez az, amivel helyet váltottunk magunknak a világban.
- idézik a kiállításon Ignotus Hugó (1869-1949), a Nyugat alapító főszerkesztőjének 1903-ban papírra vetett sorait.
A lélegzetelállító felvételeken szembesülhetünk azzal, hogy a ma is gyönyörű fővárosunk még napjaink Budapestjénél is sokkal szebb volt. Szembetűnő például, hogy a világháborús pusztítást követő újjáépítés során eltűntek a háztetőkről az égbenyúló díszes kupolák, a homlokzatokra sem kerülhettek már vissza a lerombolt impozáns szobrok, korábbi homlokzatdíszek és a Dunán átívelő hidak sem ugyanabban a pompájukban épültek vissza, mint amilyenben annak előtte ragyogtak; gondoljunk csak az Erzsébet-, illetve a Margit hídra! Kiállításízelítőnek készítettünk egy amatőr, telefonnal lőtt képriportot, hiszen mi mással lehetne legjobban bemutatni egy fotókiállítást, mint fényképekkel.
De ne is szaporítsuk tovább a szót, kedvcsinálóként beszéljenek helyettünk a képek!
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
A régvolt emberi világ olykor hiányos, szakadozott emlékei a plakátok, közös múltunk kopottas falragaszai, régről jövő, cseppet sem aktuális üzenetekkel. A plakát időutazást jelent: utazást a korba, ahonnan az üzenet a plakátokon keresztül még ugyanolyan elevenen érkezik, mint ahogyan nagyanyáink, s nagyapáink idejében. Magunk elé képzelhetjük az Úri uccába beforduló omnibuszt, a cilinderes férfiakat és kalapos-napernyős-csipkeruhás hölgyeket, ahogyan tipegve igyekeznek a Királyi Palota felé, a Szent György tér irányába, a siklóhoz. Megelevenedik a mainál jóval díszesebb budavári utcácskák konflisokkal tűzdelt képe és már-már hallatszik a Halászbástyából a várost szemlélő, lenyűgözött külföldiek, látványtól elaléló moraja. Itt járnak körülöttünk ugyanazok a régimódi emberek, pedig csak ránézünk egy plakátra és becsukjuk a szemünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
