S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, ahogyan a faleveleteket hullajtja le a a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
Széchenyi Ödön ötletét, a siklóvasút megépítését a Budai Gőzsikló Részvénytársulat valósította meg a XIX. század utolsó harmadában. Az UNESCO Világörökségi listáján is szereplő, ingajelleggel egymást váltó két kocsi, Margit és Gellért ma is meghatározza Budapest látképét. De hogyan is került ide a Várhegyre és mi a története? Az alábbi cikkben próbálunk választ adni e múltidéző közlekedési eszközzel kapcsolatban felmerülő, minden izgalmasabb kérdésre.
A Várnegyed neves gimnáziumait bemutató filmsorozatunk legújabb részében a hazai középfokú oktatás élvonalába tartozó Toldy Ferenc Gimnáziumba kalauzoljuk el a nézőket. Az oktatók és az itt végzett diákok névsora is patinás, de a gazdag múlt és kulturális örökség mellett tekintélyt parancsol magának az iskola épülete is, amelyet a pincétől a Huszár-toronyig bejártunk.
Éppen a mai napon 103 éve, 1920. március 1-én háromnegyed egykor a magyar országgyűlés üléstermében tette le esküjét a frissen kormányzóvá választott politikus, vitéz nagybányai Horthy Miklós, aki aztán április elején fel is költözött a Budavári Palotába. A róla elvezett korszakban pedig - 1920 és 1944 között - a városképet uraló Várhegy város fölé tornyosuló épületeinek időtlensége és politikai jelentősége a történelmi folytonosságot jelentette a kortársak számára.
A Budavári Önkormányzat 12 településsel, illetve nagyváros kerületi önkormányzatával tart fent testvérvárosi kapcsolatot. Ezek között számos olyat találunk, amelyekkel a kapcsolódási pontok alapját izgalmas történelmi érdekességek adják. Most induló sorozatunk első részeként a legtávolabbi testvértelepülést, az angliai Marlowt ismerhetik meg.
Immáron negyedik alkalommal hirdetik meg a tabáni Döbrentei utcai kultúrházba az úgynevezett Nagy Bolhapiacot. Tapasztalatból írjuk, hogy itt aztán tényleg mindent megtalál az ember, a Herendi porcelántól a régi art deco lámpáig, az eredeti retro plakátoktól a gyermekjátékokig, a régi és új könyvektől az új és használt ruhákig és még sorolhatnánk. Szóval, most szombaton ismét bolhapiac a Tabánban!
1686-ban, Buda visszafoglalásakor a keresztény seregek utolsó, nagy általános rohamában vesztette életét az első vonalakban harcoló Abdi pasa, aki kijelentette, hogy inkább meghal, ha nem tudja megvédeni a várat az ostromló sereg ellen. Ezzel kivívta az ellenség elismerését is.
A címertannal és családfa-kutatással foglalkozó társaságot 1883. február 25-én alapították és a két világháború között élte fénykorát. A kommunista érába nem illettek bele a történelem segédtudományainak ezen területei a marxista történettudományba, így már a Rákosi-korszakban betiltották a Társaság működését, azonban történészek és levéltárosok kezdeményezésére, Dr. Kállay István történész-levéltáros vezetésével 1983-ban a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság újraalakult.
Az Úri utcában több ország diplomáciai képviseletét is megtaláljuk. Sőt, van egy olyan is, amelyik ebből a szempontból már „nyugdíjas”, hiszen a hajdan volt nagykövetség azóta már Pestre költözött. Ez az épület egy olyan család birtokába került a 20. század első harmadában, amelynek titkos receptúra alapján készült termékeit ma is előszeretettel fogyasztják a magyarok.
Új platformon, népszerű magyar rádióssal erősít a Budavári Palotanegyed. A Budavári Percekben a népszerű rádiós, a Hepi Endreként is ismert Lukács Zsolt kalauzolja a hallgatókat a megújuló városrész kulisszái mögé, és mutatja az utat a kulturális és turisztikai programkínálatban.
Többek között az idén immáron 38. alkalommal megrendezett Mesterségek ünnepe, amelyen nem csak a kézművesek portékái, de különleges előadások is várják a Budai Várba látogatókat. A Budavári Palotanegyedben pedig számtalan kulturális programon lehet részt venni az államalapítás ünnepén. Az Oroszlános Udvarban az István, a király rockoperát kétszer vetítik le óriáskivetítőn az ünneplőknek.
„Legyen a Horváth-kertben, Budán!” – hangzik Békeffi István (1901-1977) színműíró Lajtai Lajos (1900-1966) zenéjére írt, s 1928-ban éppen itt a Budai Színkörben bemutatott A régi nyár című operett dalszövege. Az elsősorban város- és kávéháztörténettel foglalkozó neves Budapest-történész, Saly Noémivel szeptember 24-én a MáraiKultban ezúttal a Horváth-kertbe kalauzolja el a helytörténet iránt érdeklődőket A Horváth-kert története című előadásával.
Az ingyenesen látogatható kiállítás többek között Aba-Novák Vilmos, Ferenczy Károly, Vaszary János, Márffy Ödön és Csontváry Kosztka Tivadar képein keresztül mutatja be a nyár könnyedségét, a nap változatos és csodás fényeit, az önfeledt strandolás, illetve a fürdés örömének hangulatos életképeit, a vakáció csodás pillanatait.
A több mint tíz éve tartó programsorozat soron következő rendezvénye az Európai mesterek fantázianevet kapta. A népszerű eseménysorozat történetében idei újdonság, hogy a felkért hazai neves borászatok mellé minden alkalommal csatlakozik egy natúr borászat is az adott tájegységből. Számunkra mindig az emeleti terasz jelenti a legnagyobb élményt, amit immáron nem csak a Borszerdák alkalmával, hanem a múzeumi hétköznapokon is megcsodálhatunk.
Június 23-án, azaz holnap a Magyarország-Skócia meccs előtt a pannonhalmi borvidék egyik legjobb borászata, a Babarczi Szőlőbirtok és Pince borait kóstolhatja meg a Budavári Palotában található Szent István Kávéházban. A frissítő borok kostolása mellett a pincészet borászával és tulajdonosával, Babarczi Zsuzsannával is lehet találkozni és beszélgetni a borok világáról, mindezt a magyar-skót EB-meccs előtt.
Fent a Várban is.
No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.
A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.
Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?
Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.
Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.
Legyen igazságos döntetlen: mindkettő pazar volt. És már nem is kell sokat aludni a következőig.
Barabás Miklós az erdélyi Kézdimárkosfalván született 1810-ben egy szegény székely család sokadik gyermekeként. A nélkülöző kisfiú hamar rájött, hogy az autodidakta módon, kedvtelésből készített rajzai kvázi megélhetést jelentenek számára.
Talán nem véletlen, hogy a legnagyobb képzőművészeti közgyűjtemény is itt a Budavári Palotában kapott helyet. És ha már itt van, akkor érdemes fellelni a benne található felbecsülhetetlen értékű műkincseket.
Benedek Elek születésnapja, szeptember 30-a a magyar népmese napja. Már csak azért is érdemes megemlékeznünk róla, mert számtalan mesében szerepel helyszínként a Budai Vár, illetve a Budavári Palota.
Mi történt pontosan 1898. szeptember 10-én Genfben. Ki volt az a Luigi Lucheni és mi volt a célja?
A Budavári Palota épületében az eredeti tervek alapján visszaállított századfordulós történelmi terem, a Szent István-terem megtekintése kiváló program lehet ősszel is. A Budavári Palota elsőként rekonstruált díszes termét alig két év alatt ma már közel százötvenezren látták.
A szeptember 26-án megnyitott tárlaton József nádor (1796–1847) több mint fél évszázadig tartó magyarországi kormányzását és a hozzá kötődő helyszíneket ismerhetik meg a Várkert Bazárba látogatók.
De mit is ünneplünk ma? - kérdezhetné a ma embere. Nos, a mai nap a Budai Vár visszafoglalásának évfordulója, ugyanis 1686. szeptember 2-án éppen ezen a napon szabadították fel és foglalták vissza az európai szövetséges csapatok a török megszállás alól a Duna jobb partján fekvő várat. Ezzel ért véget Budán - 145 év után - a török uralom.
Ezen a héten hétfőn az Oroszlános Udvarból nyíló Szent István Kávéházban nem mindennapi előadás keretében nyílt meg az érdekes szaktörténeti előadás. A Sallai Csilla közgazdász, könyvvizsgáló magángyűjteményéből válogatott történelmi számlaritkaságok kiállításának nyitóeseményén a gyűjtemény tulajdonosától hallhattunk érdekes információkat a számlákról, a számlák történetéről.
A Deadcode szervezésében június 17-én a Mathame érkezik a Budavári Palotanegyedbe. A program pedig felejthetetlennek ígérkezik már csak azért is, mert az olasz Dj-páros zenéjének atmoszférája és hangulata olyan, mintha az Etna lábához utaznánk, és éreznénk a vulkán erejét.
Április 2-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériaaszary. Az ismeretlen ismerős című kiállítása. A márciusi Múzeum+ est középpontjában éppen ezért az időszakos tárlat állt. Izgalmas tárlatvezetések és finom borok álltak a középpontjában a kellemes esti ejtőzésnek szerda este a Budavári Palotanegyedben.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és az Imagine együttműködésével létrejött Mátyás-templom exkluzív elnevezésű tematikus séta számunkra az egyik legérdekesebbnek ígérkezett a jelenleg elérhető budavári sétakínálatok közül. Spoilerezünk: nem csalódtunk!
A klasszikus zenét az elektronikus ritmusokkal ötvöző francia dj a Historical Tales következő nagyágyúja, akit felhoz a Budai Vár exkluzív helyszínére, és nagy valószínűség szerint ezzel be is durrantják a nyári szezont. Igazi csemege minden tekintetben: a műfaj kedvelőinek nem csak a fülük számíthat gyönyörökkel teli estére, hanem a szemük is, a látvány ugyanis a korábbi tapasztalatok alapján pazar lesz.
Budapesten egyre népszerűbbek a különböző tematikájú vezetett séták. Ezúttal azonban a spontán felfedezés izgalmának lehetősége csiklandozta a képzeletünket, amit azzal kívántunk valósággá formálni, hogy remélt élmények és hangulatok nyomába eredve, különösebb tervezgetés nélkül várbeli és várkörnyéki kocsmákat keresünk fel. Spoiler: sikerrel jártunk.
Dallamos deep house és progresszív partival indul a 2023-as szezon az ország egyik legszebb táncparkettjén, a Halászbástyán. A Vár ikonikus helyszínére márciusban ezúttal Roy Rosenfeld érkezik, akit a műfaj kedvelői már jól ismernek.
A tizennégy karátos autó tizenkét dallal kísért groteszk kalandjain szórakozhat a közönség január 28-án. Az előadás a TRIP koncertszínházi sorozatának egyik szenzációja, a kulcsjeleneteihez a Budapest Bár zenészei és a dalszerzője írták a dalokat.
A Savoyai terasz a Budai Vár egyik legszebb része, ahol nem csak nyáron pezseg az élet.