Budapest születése – így elevenedik meg előttünk a 100 évvel ezelőtti Várnegyed
Az Animatiqua stúdió által készített "Budapest Születése" című kisfilm valóban különleges utazásra hívja az idén 150. születésnapját ünneplő főváros szerelmeseit. Kondacs András, ötletgazda és rendező, illetve csapata tényleg egyedülálló módon ötvözi a modern animációt régi korok fotóival. Ezáltal szinte megelevenedik előttünk a múlt, nagyszüleink, dédszüleink, ükszüleink múltja.
A megismerhető emberi világ olykor szakadozott, hiányos, olykor megsárgult emlékei a fényképek. Közös múltunk darabjai, nagyapáink pupillájába beégett, régről jövő üzenetek, amik nekünk szólnak. Így a régi fotó jelenthet utazást, időutazást a korba, ahonnan az üzenetek a megmozgatott fotókon keresztül még ugyanolyan elevenen és impulzívan érkeznek, mint ahogyan akkor, amikor azok készültek, nagyapám idejében. Magam előtt látom a sarkon éppen beforduló omnibuszt, az arrább rebbenő galambot, a kalapos, szép ruhába öltözött férfiakat és nőket, és már hallom is az „ucca” zsivajából élesen kihallatszó rikkancs fiú hangját, a kávéházi forgóajtón kitámolygó írók kaján nevetését, a háborúba készülő, búcsúzkodó fiatal katona sóhaját és a meggyötörten hazaérkezőét is. Életre kel a hangos és zsúfolt, harmonika alappal megspékelt pályaudvari forgatag, a fővárosba szerencsét próbálni érkező megszeppent ifjú arca, az egyenruháját büszkén igazgató egyenruhás hetyke, bajuszpödrő mozdulata, érzem a frissen pörkölt kávé és a éppen sülő lángos ínycsiklandó illatát… Miközben nézem a filmet, utazom, hiszen megelevenedik bennem az akkori városi utca képe és moraja, a kintornák monoton dallama, itt járnak körülöttem azok az emberek a fotókról és ugyanolyan elevenek, mint akkor, amikor még éltek... Negyedórára elrabolja a szívem egy ritkán átélt érzés, amit talán úgy hívhatunk legtalálóbban, hogy történelmi nosztalgia. Ezért is szeretem ezt a filmet, ezért szeretem az ilyen filmeket.
De mit is beszélek ennyit? Inkább csak idéznem kellett volna az alkotók mottóját, miszerint:
Egy kép felér ezer szóval, egy film felér ezer képpel
De nézzék csak!
A régvolt emberi világ olykor hiányos, szakadozott emlékei a plakátok, közös múltunk kopottas falragaszai, régről jövő, cseppet sem aktuális üzenetekkel. A plakát időutazást jelent: utazást a korba, ahonnan az üzenet a plakátokon keresztül még ugyanolyan elevenen érkezik, mint ahogyan nagyanyáink, s nagyapáink idejében. Magunk elé képzelhetjük az Úri uccába beforduló omnibuszt, a cilinderes férfiakat és kalapos-napernyős-csipkeruhás hölgyeket, ahogyan tipegve a Királyi Palota felé igyekeznek a siklóhoz. Megelevenedik a mainál jóval díszesebb budavári utcácskák konflisokkal megtűzdelt képe és hallatszik a Halászbástyából a várost szemlélő, lenyűgözött külföldiek, látványtól elaléló moraja. Itt járnak körülöttünk ugyanazok a régimódi emberek, pedig csak ránézünk egy plakátra és becsukjuk a szemünk.
Éppen ma van Budavár 1686. szeptember 2-i visszafoglalásának emléknapja, melynek egyik leghősiesebben harcoló alvezére Savoyai Jenő volt. És ehhez kapcsolódóan közeledik egy a törökök kiűzése szempontjából talán még jelentősebb évforduló, hiszen Savoyai Jenő herceg - egy évtizeddel Budavár visszavétele után - 1697. szeptember 11-én Zentánál aratott elsöprő győzelmet II. Musztafa szultán serege fölött. E két évfordulót egyetlen személy köti össze, a törökverő Savoyai herceg, akinek legendás történetű lovasszobráról is beszélgettünk Budavár testvérvárosának, Zentának az idegenforgalmáért felelős igazgatójával, Laskovity Kornéllal.
Ma reggel érkezett a tragikus hír, miszerint meghalt minden idők egyik legmeghatározóbb európai filmszínésze, Alain Delon. A francia filmcsillag neve nemzedékek számára egyet jelentett a sármos hódítóval, a filmvásznak modern kori Casanovájával. Alain Delon többször is járt Magyarországon, a Budai Várba is ellátogatott, de találtunk ennél különlegesebb, áttételesebb kapcsolódási pontokat is.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
